Keszthely

2016.10.07. 14:23

Jó célokért dolgoznak- Elindult a 72 óra kompromisszum nélkül akció

Keszthely - Második alkalommal csatlakoztak zalai települések a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű országos önkéntes akciósorozathoz.

Zámbó Balázs

A szociális, önkéntes akciót a három történelmi keresztény egyház szervezi. A Németországból indult kezdeményezéshez 9. éve csatlakozik Magyarország. A szervezők elsősorban a fiatalságot szólítják meg, hogy október második hétvégéjén fogjanak össze és együtt tegyenek másokért, s a környezetünkért.

Zala megyében Keszthelyen, Alsópáhokon és Zalaegerszegen 13 különböző projekten dolgoznak a fiatalok. Szerepel a célok között kórházi gyermekosztály dekorálása, adománygyűjtés, szemétszedés, idősek segítése, „csikk-kommandó”, famentés és közintézmény rendbetétele. Zalában összesen 224 önkéntes fog dolgozni, mondta el lapunknak Zsiga Kata főszervező. A legfőbb cél, hogy az önkéntesen végzett munka természetessé váljon. 

A 72 óra kompromisszum nélkül akció Nagy Bálint keszthelyi alpolgármester köszöntője után indult útjára pénteken délután a Balaton Színházban. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás hagyománnyá válik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!