Keszthely

2015.06.24. 05:32

Íme a KeszthelyFest ingyenes programajánlata

Keszthely - Nyárra hangolva – e motóval rendezik meg a KeszthelyFest fesztivált július 2 – 5 között.

A rendezvény legfőbb célja, hogy a nyári turisztikai főszezon kezdetén egy olyan több helyszínen zajló programsorozat kerüljön megrendezésre Keszthelyen, a Balaton Fővárosában, mely a turisták valamennyi korosztályának megfelelő szórakozási lehetőséget nyújt. A rendezvényhelyszínek a város legforgalmasabb turistaútvonalán, a Festetics-kastély - Fő tér - Balaton-part tengelyen helyezkednek el.

Az idei évben a szervezők legfontosabb célja - a műfaji sokszínűség megőrzése mellett - a hagyományos népi, nemzeti kultúra minél szélesebb bemutatása, ezért a fellépők sorában a magyar autentikus népzenét, vagy népzenei alapokra épülő fúziós és világzenét játszó zenekarok dominálnak. A programok között a belvárosban a látványos folklór bemutatókon kívül új elemként az utcaszínházak vásári komédiáival és bábelőadásaival kívánják még több élettel megtölteni a keszthelyi belváros kis utcáit és tereit a szervezők. Kiegészítésként népi játékokkal és ízletes balatoni borokkal és vásári finomságokkal is találkozhatnak majd a látogatók.

A programok többsége – két komolyzenei hangverseny kivételével – díjmentesen lesz látogatható.

Részletes program:

Július 2.

17.00: Fanyűvő játszópark Sétálóutca

17.00: Nyugat-balatoni néptáncos találkozó Sétálóutca

Nagyváthy Néptáncegyüttes (Keszthely)

Gyenes Néptáncegyüttes (Gyenesdiás)

Re-folk zenekar

19.30: Varga Endre Groove'n Sax Balaton-part

20.00: Szalonna és Bandája Fő tér

22.00: Re-Folk Zenekar Sétálóutca

Bordal koncert

22.00: Cimbaliband Balaton-part

Július 3.

17.00: Fanyűvő játszópark Sétálóutca

17.00: Ördögszekér Kompánia Sétálóutca

Hamupipőke című bábelőadás

18.00: Góbé Zenekar Fő tér

18.00: Rezi Színjátszók Sétálóutca

Lukas komák című vásári komédia

19.30: Kovács Felicián feat. Nagy Brigi Balaton-part

Piano Bár

20.00: Kerekes Band Fő tér

21.30: Tóth Gábor és Szabó Attila Sétálóutca

Gitárest

22.00: Pankastic Balaton-part

Július 4.

9.00: „Vidéki mustra vidékre költözik" helyi termékek vására Fő tér

10.00: Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar Fő tér

Fúvós térzene

17.00: Fanyűvő játszópark Sétálóutca

17.00: Seven Houses Gospel Choir & Band Sétálóutca

18.00: Bab Társulat Sétálóutca

Három kívánság című órásbábos előadás

19.30: DJ Ernő Piaf Balaton-part

Krendenc Sound System

20.00: MagyarVista Social Club Fő tér

21.30: Babos-Piller Jazz Duó Sétálóutca

22.00: Ladánybene 27 Balaton-part

Július 5.

20.00: C. Tóth Zoltán: Stabat Mater Fő téri templom

A rendezvény ideje alatt Balatoni Borok Utcája a belvárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!