Megismételt premier 35 év után - A Pölöskei históriát a lengyel katonai puccs napján vetítették volna először

Röpködtek a megjegyzések a nézőkkel telt félhomályos teremben, ahogyan a fekete-fehér filmkockák felvillantak a színházterem mozivászonná lett falán. Az 1956-os forradalomra emlékezve időutazásra hívták a pölöskeieket pénteken este a művelődési házba. Olyan filmalkotást láthattak, amit 35 éve vetítettek először.

Szerkesztője, a magát máig pölöskeinek valló Papp Ferenc tanári diplomával a zsebében 1972-ben került a Magyar Televízióhoz. Olyan dokumentumfilmesekkel dolgozhatott együtt, mint a Gulyás testvérek, Juhász Árpád, Rockenbauer Pál. Itt érett meg benne a szándék, hogy filmet forgat falujáról. Mihályfy László rendezővel és Buglya Sándor operatőrrel láttak munkához 1980-ban. A Pölöskei história két részben foglalta össze a falu történetét: a háború előtti, a Széchenyi grófok korszakától a hatvanas évekig tartó időszakot, illetve a következő húsz év történéseit örökítették meg. Most az első rész kockái peregtek. A kezdő snittben a kisbíró a főutcán dobolta ki, hogy filmesek érkeztek a faluba, segítsék a munkájukat, osszák meg emlékeiket. Hatott a felhívás, mert láthattunk képeket az Aliz-majori kastély építéséről, a grófi családról, Telekiékről, akik a háború végén menekültek el, de évtizedekkel később is jó szívvel beszéltek róluk a pölöskeiek a kamera előtt. Aztán filmhíradós kockák peregtek, ahogy osztották a földet, gépállomás alakult. Derű és határtalan lelkesültség, tömény propaganda áradt

Ez csak a film, mondhatnánk, de kockáról kockára lassan közénk lopódzott a valóság is. Megszólalt az a parasztember, akiből a politika kulákot kreált, nem volt az, de minden faluban kellett lennie legalább egynek, hogy lehessen üldözni Aki ezt elkerülte, az sem járt jobban, a kötelező beszolgáltatások teljesíthetetlen követelményei megfosztották a föld művelőit attól, amit megtermeltek és jó, ha börtönbe nem kerültek. Nem volt ritka, hogy amit az állam beadandóként követelt tőlük, azt a kétségbeesett emberek a piacon vették meg. Ötszörös áron, mint amennyibe aztán nekik beszámolták. Ez volt a padlássöprés időszaka, mert a begyűjtők az utolsó magot is elvitték, gyakran se enni-, se vetnivaló nem maradt.

A Pölöskei história vetítése után Kovács Kálmán, Rózsa Árpád és Bedő Tiborné (b-j) mondta el élményeit. Mögöttük: Papp Ferenc (jobbra), a 35 évvel ezelőtt készült film szerkesztője, valamint Papp László iskolaigazgató, a rendhagyó megemlékezés házigazdája Fotó: A szerző

Így érkezett el 1956. október 23., a forradalom napja. A fővárosi események híre lassan szivárgott le, csak egy héttel később kezdődött el a mozgolódás Pölöskén.

Mire idáig értünk, alig fél óra tellett el a filmből, és a következő negyvenöt percben már csak erről és a következményekről esett szó

Váltakozva idéztettek meg a résztvevők: hegyi borozgatás közben meséltek a párttitkárok, mert több is volt a faluban, és a túloldal, a forradalmi tanács és a nemzetőrség tagjai. A párt emberei habitusuktól függően idézték fel az eseményeket, hol életüket súlyosan fenyegetőnek, hősiességet kívánónak, hol kevésbé komolynak beállítva.

De mi is történt? Október 30-án volt az egyetlen nagyobb megmozdulás a faluban, az emberek a hősi emlékműhöz vonultak. Hangoskodtak, kiabálták, hogy magyar népnek kenyeret, Rákosinak kötelet, Lipicsnek se egyebet. Ő volt ugyanis az egyik párttitkár Pölöskén, de végül nem bántottak senkit. Ebben része lehetett a végig higgadtan viselkedő Verebes Mihálynak, aki anno a gróf sofőrje és mindenese volt, ő volt a forradalmi tanács megválasztott vezetője.

- Nem volt erőszak, senkinek nem kellett félnie, mártír akar lenni, aki felnagyítja azt, ami akkor történt - kommentálta a filmeseknek Verebes Mihály a beszámolókat, amit nem először hallhatott, hiszen kilenc hónap börtönt kapott azokért a napokért. Dacára, hogy Rózsa Árpád - aki a film készítésekor már huszonhetedik éve volt a falu tanácselnöke - azt mondta a kamerába, Pölöskén nem volt ellenforradalom, az emberek békét akartak. S ő volt az egyetlen, aki a Pölöskei históriában megszólalók közül megérte a második vetítést. A falu lakói 1981 augusztusában láthatták az alkotást, majd műsorára tűzte a tévé is, de adásba már nem került. Ebben része lehetett, hogy az első vetítés 1981. december 13-án volt esedékes, de aznap jelentették be a lengyelországi katonai hatalomátvételt, ami átírta a műsorrendet és nem csak a tévében. Ezután Papp Ferencnek éveken át tartó próbálkozással sem sikerült elérnie, hogy végre műsorba kerüljön az archívum mélyére süllyesztett, nem kevés pénzből forgatott film. A 60. évfordulóra készülve támadt az ötlet, levetítik a Pölöskei história digitalizált változatát.

- Nem az a célunk, hogy sebeket tépjünk fel - fogalmazott a vetítés kezdetén az este házigazdájaként a szerkesztő testvére, Papp László iskolaigazgató, és elárulta, a hatvan évvel ezelőtti események három szemtanúját, résztvevőjét a film utáni beszélgetésre invitálta. Köztük Rózsa Árpádot, aki 1956-ban tanácselnöke volt a falunak, és 1980-ban, a forgatáskor is e posztot töltötte be.

- Meglepetésként ért a forradalom - ismerte el annyi év elteltével is a 88 éves Rózsa Árpád. - Pölöskén nem volt semmiféle erőszak, csak az merült fel, hogy a tanácsházáról kihozzák és elégessék az iratokat, de sikerült lebeszélni róla az embereket, hiszen anyakönyvek és a családok számára más fontos papírok is ott voltak - idézte fel.

- Az osztályteremben a vörös csillagot feszületre cserélték, és imádkoztunk, aztán jött a rengeteg szovjet katona teherautókkal, és visszakerült a csillag a falra - írta le az események gyors pergését plasztikusan Bedő Tiborné Koller Anna. Ő hétévesen élte meg a forradalmat, de soha nem felejti, mert 27 éves bátyja, István ott volt Budapesten a Sztálin-szobor ledöntésénél, utána részt vett a harcokban, emiatt külföldre menekült.

- November 13-án indult, éreztem, hogy hosszú ideig nem látjuk, először 1968-ban tért haza. Nem beszélt nekünk arról sohase, milyen szörnyűségeket élt át, de évtizedekkel később is kiabálva riadt fel álmából - mondta látható megrendültséggel. Pölöskéről húszan disszidáltak. Köztük Kovács Kálmán két fivére is. Az egyiket az ötvenes évek elején államellenes szervezkedés miatt ítélték el. Ezek után érthető, hogy 15 éves cipész tanulóként Kovács Kálmán is csatlakozott az október 30-i felvonuláshoz. Ahogy idézte, az emberek legjobban a beszolgáltatási felelősre haragudtak, de annak se lett bántódása. Aztán felnőtt, megházasodott, a párttitkár, Lipics József lányát vette el.

- Jó ember volt az apósom, csak szeretett nagyot mondani - tette helyére ezzel a filmben elhangzottakat Kovács Kálmán.