Erdésznek készült, bútoros lett

Például, beszélgethetett Teller Edével, Habsburg Ottóval, járt a világ 68 országában, s a legöregebb mamutfenyőnél, tárgyalhatott New Yorkban a Világkereskedelmi Központban, bútoralkatrész gyártó üzemet épített Malajziában. Kevesen mondhatják el megyénkben, hogy szakmájuk országos tudományos szerveződésének örökös tagjává válhattak. Kurusa László ezt a tisztséget is megérte. Az Országos Faipari Tudományos Egyesület Elnöksége ugyanis, a legutóbbi soproni közgyűlésén, az egyesületben kifejtett több évtizedes kimagasló tevékenységért „Örökös tagjává" választotta.

Erdésznek készült, bútoros lett...

- Apámnak volt egy erdész barátja, aki lovon járt, puskája volt, s ez igen megfogott, erdész szerettem volna lenni. Nagy próbatétel volt akkor oda bekerülni, hiszen tízszeres túljelentkezés volt a Soproni Erdészeti Technikumba, s három felvételi vizsgán is meg kellett felelni. Ami rögzült bennem a tanáraim révén: szorgalom, becsület, szeretet, s a szilárd tárgyi tudás elsajátításának követelménye. És akkor a szülők is maximálisan egyetértettek a tanárokkal. Anyámtól egy pofont kaptam életemben, azt is azért mert kritizáltam az egyik tanáromat. „Hogy mersz te egy diplomás embert kritizálni? Neked az a dolgod, hogy ötöst hozz!" dorgált keményen anyám, még elemista koromban.

Kurusa László az egyetem elvégzése után a faiparba került Barcsra, Kaposvárra, s majd részese lehetett a Zala Bútorgyár nagy beruházásának 1971-ben. Az Egerszegre településben azon túl, hogy a felesége ide valósi, nagy szerepe volt annak, hogy az akkori városvezetés bérlakásokkal segítette a szakembereket.

Kurusa László otthonában – könyveivel és publikációival Fotó: Győrffy István

- A gépek előzetes megismerése, majd a felszerelésének irányítása volt a feladatom. Így alaposan megismerhettem a vadonatúj, Olaszországból hozott gyártósorokat. Ezekkel már igen magas színvonalon lehetett dolgozni. Hamarosan a korszerű korpuszüzem vezetője lettem. Végigjártam a ranglétrát és közben bútortervezői ambíciómat sikerült jól hasznosítani. Több országosan ismert bútorcsaládot terveztem: Verona (BNV nagydíjas) Heves, Klementina, Jubileum 40. Óriási kereslet volt az országban bútorra.

Tömegével épültek a lakások, volt olyan év, hogy már a következő év összes gyártását lekötötték nálunk. Mostanában hallottam egy előadást, miszerint a szocializmusban az állam finanszírozta a nagyvállalatokat. Ez általában sem állja meg a helyét, a mi esetünkben meg pláne nem, hiszen a bevételünk több mint tíz százaléka nyereség volt. A rendszerváltás előtt mi már Angliába, Németországba, Svájcba exportáltunk jó pénzért bútorokat. Az viszont igaz, hogy a rendszerváltást követően nehezen boldogultunk, úgy láttuk, tudatosan lehetetlenítették el a nagyvállalatokat.

Új tulajdonosokat akartak, s nekik játszották át a piacokat is. Volt egy nagy svéd vevőnk, aki nem értette, hogy nekünk miért kell minden évben árat emelni. Mondtam, azért, mert így változnak nálunk a szabályzók. Nálatok nincs ilyen?- kérdeztem,  mire ő azt felelte, kérdezzem erről az apját, mert ő ilyennel életében nem találkozott. Megtudtam,  évtizedek óta változatlan szabályozás mellett gazdálkodnak. Nálunk akkor huszonnyolc százalékos kamatra lehetett a termeléshez hitelhez jutni. A svéd azt mondta, ad ő hitelt hat százalékra, amit termékkel törleszthetek. Boldogan jöttem haza, de a bank ezt egyszerűen nem engedte elfogadni, s ez nem véletlen volt – eleveníti fel a történetet.

Még a nyolcvanas évek végén,  maláj-magyar  együttműködés keretében Kuala Lumpurban sikerült vegyesvállalati formában egy ezerötszáz négyzetméteres bútor-alkatrész gyártó üzemet létrehozni. A maláj őserdő fakitermelésénél, az emberderék vastagságú fák  már vékonynak számítottak, ezeket eltüzelték,  pedig ebből még igen sok bútoralkatrésznek valót lehetett kifűrészelni. Van például egy fa, a merbau, ami nem dagadt meg ha víz éri, s ezért igen jól hasznosítható az uszodákban.

Őserdei fakitermelés. Malajziában is létesítettek gyárat, ami leégett Fotó: Győrffy István

- Minden magyar fának megtaláltuk a maláj megfelelőjét. Ebben nagy segítségünkre volt egy magyar, Rácz József, az ottani faipari kutatóintézet vezetője, akire, miután eltévedtünk a dzsungelben bukkantunk rá. Az utat kerestük, amikor összefutottunk egy szafari csoporttal. Őket kérdezgettük az útirányról, s közben magyarul is megszólaltunk. „Ti magyarok vagytok?" kiáltott ránk egy úr a világ másik felén. Elmondta, hogy ötvenhatban disszidált, az angoloknak dolgozott, s miután Malajzia független lett, náluk maradt.

Amikor kezdett már jól menni, leégett a gyárunk. A szomszédban egy petárdagyár működött, ami felrobbant és elsöpörte a mi üzemünket is. Szerencsétlenségünkre, a tulajdonostársunk, aki egy maláj vállalkozó volt,  a biztosítási kártérítéssel megszökött, nem találta meg a rendőrség sem – meséli el a maláj kalandot Kurusa László, aki végül is tizenöt és féléves elsőszámú vezetői munka után ment nyugdíjba, de a faipari szakmát próbálta továbbra is segíteni.

Ötlete alapján jött létre a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter, a Nyugat Dunántúli Faipari Együttműködés megteremtése, ami 2001-ben 8 fa-és bútoripari vállalkozással, országos szakmai szövetségekkel, a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel, a Gazdasági Minisztérium támogatásával, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány gesztorálásával alakult meg. 2005-ben a résztvevők száma elérte a 120-at.

- Gyárba menet arra figyeltem fel, hogy az országból rönk formájában viszik ki a fát német és osztrák kamionok. Vezérelvem, nem az a fontos, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy amit teszünk, azt hogyan cselekedjük. Jó-e az országnak, ha így megy ki tőlünk az értékes fa? Nézzük a feldolgozhatóságot. Ha eltüzeljük és villamos áramot nyerünk a fából, akkor tíz ezer forint értékű fának 17 ezer forint a hozadéka. Ha lemezt készítünk a rönkökből, akkor 32 ezer forintot érhetünk el vele.

Ha ablakokat, ajtókat gyártunk belőle, akkor 60-65 ezer forint az eredmény, ha hagyományos bútort készítünk, 90-100 ezer forint-, a stílbútor esetében pedig 150 ezer forintos  termelési érték is elérhető. Ez a hozzáadott érték gazdagíthat bennünket. Ha szakosodunk a termelésnél, hogy ne kelljen mindenkinek mindent gyártani, akkor további eredményeket lehet produkálni. Nos, azt is jelentené a klaszterbe tömörülés, hogy ne kelljen mindenkinek mindenféle gyártó berendezést megvennie.

Ezt nem én találtam ki, az olaszok maguktól jöttek rá erre a háború után. Kis műhelyekben  gyártottak nyers bútorokat, a színezésükről, az eladásról, a vevői igények begyűjtéséről egy másik, vagy harmadik társuk gondoskodott, s ennek megfelelően rendeltek új bútorokat. Elindult a klaszter nálunk is, de ezt a formát most kevésbé támogatják. Él, pályázik a klaszter, de nem az igazi.  Sajnos nincs bizalom a termelésben részvevők között egymás iránt.

Nem tudom hova lett a gentleman agreement, az adott szó becsülete a munka, az üzlet és a vállalkozások világában? Sokkal inkább az acsarkodást, a másik megvezetését, becsapását tapasztalni manapság – vélekedik Kurusa László. Majd azt mondja, hogy az egyetemével a kapcsolata viszont töretlen volt mindvégig.

-A kutatás-fejlesztés elméleti eredményeinek gyakorlati alkalmazását fontosnak tartottam. Szerettek hozzánk jönni a tanszékekről a gyakorlatban is kipróbálni egy-egy projektet. Szívesen fogadtunk hallgatókat, megbízásokat adtunk számukra, a diploma munkájukban is segítettük őket. És így voltam a tudományos egyesületünkkel is.

A gépek, a technológiák, az anyagok megismertetése sok konferencia tárgya volt, kutatásokban vettem részt, meghívott előadóként és konferenciákon osztottam meg mindazt a szakmai tudást, amit a mindennapi munkánk során szereztünk. Mindig azt vallottam, hogy a gyakorlatban eredményt hozó ötlet a legfontosabb. Ha jó ötleted, elgondolásod van, ahhoz mindig meg lehet találni a megvalósítás forrását is. Most még nagyra vagyunk azzal is, hogy bedolgozhatunk valahova, hogy gyártatnak velünk.

Pedig ha azt nézzük, hogy mi kell a gyártáshoz, akkor a termelési körforgásból nem a miénk a technológia, a piacra kerüléshez szükséges marketing, s a piaci tapasztalat sem jut el hozzánk, nem ismerjük meg a véleményeket a munkánkról, s az ezekkel kapcsolatos újabb igényeket sem, így nem a miénk a tervezés, ami nélkülözhetetlen a termék megújításához. A kívánatos az volna, ha nekünk lennének bedolgozóink, mert akkor a folyamatokat mi irányítanánk.

Már Mária Terézia is kiadta, hogy Magyarországról feldolgozatlan fa alapanyagot nem lehet kiszállítani. Ha nem erre törekszünk, akkor úgy járunk mint a rendszerváltáskor, amikor több vállalatunk veszett oda mint Trianonnal, ezt pontosan kimutatták már a közgazdászok. Azt sajnálom, hogy mi a „fások", akik ezzel a gyönyörű, természetes anyaggal dolgozunk, nem tudjuk úgy megszerettetni (menedzselni) a fát, mint a műanyagosok a környezetre káros anyagukat.

Kurusa László hetvenhárom éves. Hobbija a képeslap gyűjtés, s az írás is. Egy könyve már megjelent szülőhelyéről Bicskéről, most a gyermekkori történetein dolgozik. Más idők voltak akkor...