Hírek

2017.08.06. 10:00

Balatoni hagyományok és halételek - Szórakoztató programok a 40. halász emléknapon

Művészet, megemlékezés, balatoni halételek és szórakoztató programok várták a vendégeket a 40 halász emléknapon, mely egyben a Balatoni Halászat napja is.

Keszey Ágnes

1729-ben 46 halász indult a Balaton jegére, ám hat halász vízbe fúlt, miután a feltámadott nagy szél összetörte a jégtáblákat. A legenda szerint megmenekült társaik építették hálából a Szent Mihály dombon álló kápolnát. E történetre emlékezve rendezik meg évről évre a 40 halász emléknapot, mely a Balatoni Halászok napja is. A három napos rendezvény nyitányaként pénteken nem mindennapi helyszínen, a strandon nyílt tárlat a helyi nemzetközi művésztelep alkotásaiból és Horgászok a parton címmel Serdar Ünver képeiből.Szombaton folytatódott a program: megkoszorúzták a Balatoni Halászok Emlékművét, s a strandolók is kipróbálhatták a hálóhúzást.

Halételeket kínáltak a vendégeknek a főzőcsapatok szombaton: Gángó Károly, Jakab János és Bóbics Géza keszeget sütött a 40 halász emléknapon  Fotó: Keszey Ágnes

– A rendezvényeinket, főleg az idegenforgalmi programjainkat helyi gyökerekhez, hagyományokhoz kapcsolódva alakítottam az évek folyamán, hogy az idelátogatók jobban megismerjenek bennünket, az itt lakók identitása erősödjön, tudása gyarapodjon - mondta a 25 éves múltra visszatekintő rendezvényről Illésné Major Julianna, a Művelődési Ház igazgatója, akinek ötlete alapján a 40 halász emléknap a Balatoni Halászok Napja is. Így a rendezvény részese volt a Balatoni Halgazdálkodási cég is.

– A régi időkben, amikor a Balaton kiterjedése nagyobb volt, mint most, a szélvizeken rövidebb húzóhálóval halásztak az emberek, leszámítva a tihanyi őshalászatot, mígnem az 1860-as években tiszai halászok jöttek ide és ők tanították meg a balatoniakat a nagyhálós módszerre. Ez az 1950-es években hajók segítségével modernizált formában folytatódott, 1996-ig: amíg a kereskedelmi célú halászat megszűnt. Utána csak ökológiai halászat volt, 2016-tól pedig nincs halászat a Balatonon - foglalta össze lapunknak Szári Zsolt, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki az ősökre való emlékezés fontosságát is kiemelte. Tette mindezt egy balatoni halászlével teli bogrács mellett, hiszen többek között a cég csapata is főzött. szombat délután. Nem kis próbatételt vállaltak a hőségben a halételeket készítők, de kárpótolták őket a sült halakat és halászleveket kóstoló vendégek dicsérő szavai. Fellépők sora és tűzijáték szórakoztatta is a közönséget. Vasárnap megkoszorúzták a 40 Halász Emlékhelyet, s a kápolnában Bálint Natália ária-és dalestje zárta az eseményt.

Ezek is érdekelhetik