Budavárnál ölelkezhettek

- Ez magyarázható Zala speciális helyzetével, a horvát határ közelségével - mondta dr. Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese és a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára. - Amikor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy horvát-magyar katonai konfliktusra kerül sor, akkor Zala volt a legelső, amelyet a különböző mozgósítások érintettek. Ez alatt értjük a nemzetőrség, a sorkatonaság és más katonai erők felsorakoztatását a Dráva-vonalra.

Már 1848 májusában megindul az önálló magyar haderő szervezése, Zalaegerszeg az egyik központja az első 10 honvédzászlóalj egyikének, ez a 7., amelyet lényegében közösen szervezett Zala, Vas és Sopron megye. Hangsúlyozni kell, ők önkéntesek, akiket nem soroznak, hanem toboroznak. Ennélfogva magas az értelmiségiek aránya. Dokumentumok ugyan kevéssé maradtak fenn, de a zalai önkéntesek összeírása előkerült. A 7. honvédzászlóalj működéséről több visszaemlékezés maradt fenn, ami azt mutatja, több írástudó is harcolt az alakulatban. A tisztikarban a jogász ifjúság képviselőit és a Georgikon hallgatóit találjuk, tehát nagy számban voltak olyanok, akik nemcsak pénzt akartak, vagy munkanélküliek voltak, hanem a haza védelme sokat jelentett számukra.

Dr. Hermann Róbert történész, egyetemi tanár Zalaegerszegen a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben tartott előadást a ’48/49-es zalai honvédek harcairól
Fotó: Katona Tibor

Talán épp Deák és Csány erős hatása miatt...

A korábbi választási tisztújítási verekedési botrányokra utalhat a megjegyzés: nem elég vallani az eszmét, verekedni is tudni kell érte...

- Ez a zászlóalj a horvát támadás megindulásakor válik bevethetővé, csupán egy-két nappal korábban érkeznek meg a Drávához - folytatja történetüket a korszak legkiválóbb ismerője. - Azt ekkor még nem mondhatjuk, hogy csillogó haditettek fűződnének a nevükhöz, Pákozdnál kimaradnak a csatából, mert a Velencei-tó déli partján állnak tartalékként, oda nem mentek a horvátok. A horvát haderőt üldözik a határig, ahol megkezdődik a bizonytalankodás, átléphetik-e az osztrák határt. Október 28-án indulnak Bécs felmentésére, de a császári seregekbe ütköznek. A schwechati ütközetben a bal szárnyra kerülnek, de ez a szárny elkésik a csatából, a javát nem ők vívják. A 7. zászlóalj ezután rendezetten jön vissza a határról a maga mintegy 1000 főjével, ami nem kis teljesítmény, jelzi a történész, hiszen az alakulatok nagy része futva menekült.

- Azonnal útnak indulnak Pozsony irányában, Nagyszombat és a morva határ felé, az ott betört császári dandárt kell megállítaniuk, így jutnak el a zalai önkéntesek egészen Holicsig. Mintegy másfél hónapot töltenek a Kis-Kárpátokban előőrsként, a november-decemberi hidegben, téli ruházat nélkül, bizonytalan hadtáputánpótlással, és a helyi lakosság sem túl barátságos, lévén szlovák többségű terület. Folyamatosak a harci érintkezések az ellenféllel, kisebb-nagyobb rajtaütések formájában. A legjelentősebb keretében december hatodikán Windisch-Grätz herceg lieszkói kastélyát próbálják elfoglalni, sikertelenül. December 14-én indul meg a császári támadás, a nádasi szorosban állomásozókat kiverik, a 7. zászlóalj bevonul a lipótvári erődbe, ott is ragadnak egészen 1849 februárjáig.

December végén körbeveszik őket, löveti az ellenség az erődöt, azonban az ostromlók lőszertára felrobban, nem jut eredményre a támadó. Görgey felvidéki hadjárata próbálja majd meg felmenteni Lipótvárat, ez nem sikerül, februárban egy nap alatt meg kell adniuk magukat. Az legénységet besorozzák a császári seregbe, a tisztikar többsége fogságba esik a königgrätzi erődben. Az utókor számára itt több mint érdekes dolog történik: az egyik jószemű, jókezű tiszttársuk arcképcsarnokot rajzolt róluk, ekképp a 7. zászlóalj az egyik legjobban dokumentált seregtest, arcképek szerint azonosíthatók a tisztek. (A 60-70 kép egy része megjelent A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 című kötetben , az eredetieket a Széchényi Könyvtár őrzi.)

- A 7. zászlóalj e módon feloszlott, bár egy százada Komáromba került, s így elmondhatjuk, hogy a zalaiak részt vettek Komárom védelmében, de pontos adatok híján, nem tudjuk, hogy kik.

A tavasszal toborzott önkéntesek mozgósításán túl a kormányzat 1848 augusztusában felszólította a megyéket, állítsanak ki újabb önkéntes alakulatokat, akkor mentesítik őket a nemzetőrség tábori szolgálata alól.

Jellasics bán horvát-szlavón hadserege 1848. szeptember 14-én pontonhídon kelt át a Murán Muraszerdahelynél, miután a folyó állandó hídját a magyarok felégették. A kép szinezett litográfia. Forrás: Kriegsarhiv Wien (A Saját utamat jártam - Batthyány Lajos miniszterelnök 1807-1849 című 2007-es kötetből. Kiadó: Zala Megyei Levéltár)
Reprodukció: Katona Tibor

- Zalába ez a rendelet elég rosszkor érkezett, hiszen itt volt Jellasics serege, s csak szeptemberben álltak neki a szervezésnek. Jellemző a zavaros időszakra az, hogy miközben Nagykanizsa horvát megszállás alatt volt, ott is álltak be magyar önkéntesek, a horvátok nem tudták megakadályozni az ellenük folyó ellenséges toborzást. A hónap végére össze is jött 4 századnyi embert, ami nem volt lebecsülendő teljesítmény az előzmények után. A hatszáz fő parancsnoka Gyika Jenő (Eugen) lesz, a csapat 1848. október 3-án Kanizsa felszabadításában esik át a tűzkeresztségen. Október közepén csatlakoznak Perczel hadoszlopához, a Muraközben vannak november elejéig, derekasan meg is állják a helyüket. Stájerországban megindulnak Frideau ellen, majd átjönnek a Mura innenső partjára. Közben a zalai önkéntes zászlóaljból a 47. honvédzászlóalj alakul meg. Decemberben a nagy császári támadáskor Perczel 10 ezer fős seregével hagyják el Zalát. A hadtest Mórig vonul fel, itt nagy vereséget szenved, 2000 ember esik fogságba, de a zalaiaknak nincs veszteségük.

A főváros érintésével Szolnokon át Karcagig vonulnak. Januárban Ceglédnél járnak, Szabó Samu visszaemlékezéséből tudjuk, hogy nem ütköznek. Kazinczy Lajos vezetésével Tokajhoz jutnak, február közepén két ütközetben jeleskednek, szépen megállják a helyüket Tornaljánál és Pétervására mellett, február 26-án pedig ott vannak a kápolnai csatában. Nem unatkoznak. - Az ellentámadás során a 47. zászlóalj feladatul kapja Dembinski tábornoktól, hogy foglalják vissza a kápolnai kocsmát. Kiszorítják őket, pedig erősen vitézkednek.

Áprilisban Gyika helyett Inkey Kázmér a parancsnokuk, aki a tavaszi hadjárat idejére még cigánybandát is szerez melléjük a harci kedv emelésére. Vitézkednek Isaszegnél, Tápióbicskénél, Nagysallónál, 26-án azonban Komáromnál majdnem odavesznek, az osztrák lovasság érkezésekor a huszárok cserben hagyják a gyalogságot. A hevesiek mentik meg a zalaiakat.

- Buda visszavételénél Püspöki Gráciánnal az élen a fehérvári rondellánál jeleskednek a zalaiak. Nyáron a Vág mellé kerülnek, Vácott, Debrecenben harcolnak, ahol is 8000 magyar áll szemben 80 ezer orosszal, 2500 fő odaveszik. A zalaiak ekkor már csak talán nyolcszázan vannak. Augusztus 10-én az egyik utolsó ütközetet ők vívják Németság mellett. Három nap múlva a szőllősi síkon teszik le a fegyvert.

Zala megye harmadik önálló alakulata az 1848. augusztusi hadseregállítási törvénynek köszönheti a létét. A sorozáskor még mindig akadt hadra fogható férfi. A Keszthelyen megalakult 56. zászlóalj Kisfaludy Móric vezette 1350 újoncának azonban már nem jutott fegyver. Ők a téli visszavonulás után Ceglédnél csatlakoznak Perczelhez. A kápolnai, isaszegi, komáromi csatában találkoznak a 47. zászlóaljban harcoló földijeikkel, majd Budánál is ölelkezhetnek egymással. Komáromban maradnak, a kapitulációt követően októberben szabadon távozhatnak innen, nem éri őket retorzió.

Kép: