Világbajnok a gellénházi erdőből

Harminckét ország versenyzői között aranyérmet szerzett Zaleczky István, aki a göcseji lankákon is edzette magát. A ferihegyi repülőtéren szerelőként dolgozó bajnokkal skype-on beszélgetünk.

Zaleczky István lőállásban, „A csigás íj gyönyörű fegyver”
Fotó: Jóföldi István

– Hogyan lett íjász?

– Majdnem ugyanúgy, mint repülőgép szerelő. Konkrétan nem tudom a pillanatot, de egyszer csak vágyat éreztem, hogy beszerezzek egy íjat. Pálfiszegen születtem, az unokabátyám itt csinálta nekem az első csúzlit, meg az első íjat. Én meg a kisfiamnak – minden fiúgyereknek át kell ezen esnie! Aztán 9 évvel ezelőtt, 50 évesen kezdtem újra. Vadász reflexíjat akartam venni, aztán csigás lett belőle. Egy céltáblával meg az íjjal kimentem az erdőbe, kihúztam, lőttem. Ezek elég erős szerszámok, a lövés nem sikerült, és úgy megütötte a bal karomat, hogy véraláfutás lett rajta. De szép lassan minden összeállt.

– Hogyan edzett? Hogyan került bele a sportéletbe?

– Íjat az ember vásárolhat magának csak úgy, de legális akkor lesz a dolog, ha versenyengedéllyel is rendelkezik. Íjat hordani, hozni, vinni nem lehet, csak ha igazoljuk, hogy milyen célból. Nekem a sporton kívül már vadászatra is van engedélyem. A kisfiammal eljárogattunk az interneten meghirdetett versenyekre. Első ízben, 2006-ban meg sem vártuk az eredményhirdetést, hazamentünk, csak később értesültünk, hogy nyertünk. Ebben a sportágban a cél teljesen élethű: háromdimenziós állatok vannak polifoam szerű anyagból, nyuszitól a medvéig.

– Mi a vonzó az íjászkodásban?

– A csigás íj gyönyörű fegyver, jó érzés kézbe venni. A kilőtt vessző röptét végig kísérni a célba fúródásig, és látni, hogy ott van ahova szántuk. Három íjam volt kilenc év alatt, az élvonalbeli amerikai gyártók szinte mindegyik eszköze alkalmas, hogy kiválóan lőjünk vele. De mindegyik egy kicsit más. Azt az íjat kell megtalálni, ami az embernek a legjobban fekszik, a stílusához, erejéhez, egyéniségéhez. Szerintem a legfontosabb, hogy tetsszen, amikor ránézek, azt érezzem: ezzel lehetetlen rosszul lőni! Ez után már túl sok baj nem lehet.

– Hogyan készült erre a világversenyre?

– Mikor a munkám engedte lementem Zalába, Gellénházára. Az a két hét volt az edzőtábor, az alapozás. Gellénháza nagyon szép hely és édesanyám lakásához közel van egy tisztás az erdő szélén, csendes, nyugodt, jó levegőjű, öröm volt ott edzeni.

– Hányszor ajzza fel az ideget, s röpíti el el a nyílvesszőt egy versenyen?

– Huszonnyolc álló cél van minden pályán, két, illetve egy lövéssel – a négynapos verseny során összesen 196 lövést adtunk le. Én senior kategóriában indultam, 18-an voltunk. A különböző figurák más-más távolságra vannak: a legkisebb, a nyúl a legközelebb, a legnagyobb, a medve a legtávolabb, ez a vb-n 55 méter volt. Ezek egyébként terepversenyek, mezőn, de még inkább erdőn zajlanak.

– Hol van a legnagyobb kultusza ennek a sportágnak?

– Amerikában van igazán hagyománya a csigás íjjal történő lövészetnek, vadászatnak de a koreaiak, németek és az olaszok is nagyon jók. A tradicionális íjnak viszont nálunk van szép hagyománya.

– Látja a verseny közben, hogyan áll?

– Igen, ha akarom megnézem. De van úgy, hogy a versenyzőt nyomasztja, ha tudja, hogy vezet. Gödöllőn csak akkor néztem meg az állást, amikor az utolsó három lövésem volt hátra: 12 ponttal vezettem. Örültem, de tudtam, hogy nincs vége. A figurákon a szív tájékán van egy az adott állat méretéhez igazodó nagyságú kör, az a 10-es. Ami még vitális zóna, az a 8-as, a többi 5 pontot ér. Nekem a végén két tízes és egy nyolcas sikerült. Az utolsó lövés után az egyik német sporttárs, aki vezette az eredményeket odafordult hozzám: „You are the champion”. Ez nagyobb öröm volt, mint a dobogón, az éremmel a nyakamban.

Zaleczky István azt mondja: az íjászat, maga a lövés rendkívül összetett dolog. Számít, hogy a versenyző hogyan áll, céloz, hogyan lélegzik. A lényeg az egyformaság, hogy ugyanúgy történjen az első lövés, az ötödik, a huszadik... Ha mindig úgy történik, és jól történik, akkor egy helyre mennek a vesszők. Ezt egy vb négy napja alatt fenntartani nagyon fárasztó, jó állapotban kell lenni hozzá mentálisan és fizikailag is.

Nehéz, de – a példa mutatja – jó zalai felkészüléssel meg lehet csinálni.

Mesterek

„A sportot gyerekkoromban szerettették meg velem. Gellénházán laktunk, ahol már általános iskolában volt úszás és ping-pong oktatás. Égető Laci bácsi nagy szeretettel tanítgatott bennünket, aztán volt ott még MHSZ, lövészet, azt meg az Erdődi Józsi bácsi vezette, mindketten kiváló emberek voltak. A lövészet mindig megmaradt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal.”