Hírek

2014.08.16. 14:11

Parasztolimpia a 76 fős kis falu megújult központjában

Szentkozmadombja - Szentkozmadombján a faluház megújult környezetében rendeztek parasztolimpiát, erős emberek vetélkedőjét és falunapot szombaton délután. A mindössze 76 lakosú kistelepülés közösségi tere látványosan bővült a közelmúltban.

Horváth A. Attila

Vajminé Simon Annamária és Káli Lajos a megújult közösségi helyszínen. Háttérben a fedett színpad látható. Fotó: Katona Tibor

- Nagy eredmény a falu életében, hogy meg tudtuk építeni a 100 négyzetméteres színpadunk tetőszerkezetét, illetve pályázati támogatással és társadalmi munkában, sokak segítségével elkészült a 45 méter hosszú, szintén fa szerkezetű pajtánk is. A tavaly épített szabadtéri kemencénk fölé szintén tetőt emeltünk - sorolta Káli Lajos polgármester. Mint mondta, nagyon fontos, hogy élettel töltsék meg a szép létesítményeket. Most éppen a falunapra várják a közönséget, illetve nemrég itt tartotta nyári felkészítő táborát az Albatrosz Táncegyüttes: két turnusban 180 gyerek vendégeskedett a faluban.

Káli Lajos arról is beszámolt, hogy hamarosan egyedülálló kiállítás nyílik a pajtában. A polgármester ugyanis 15 éve gyűjti a régi paraszti világból származó használati tárgyakat, és a mintegy 2000 darabos kollekcióból - gondos válogatást követően - itt rendeznek be múzeumot.

A szombati parasztolimpiát és erős emberek vetélkedőjét az Oroklán Lovas Egyesület szervezte. Az egyesület képviseletében Vajminé Simon Annamária lapunknak elmondta: játékos feladatokkal készültek, így kelevézhajításban, sítalpas futamban, szalmakarika-dobásban és fateknőhúzásban mérhették össze ügyességüket a csapatok, és még egy rodeóbikát is megpróbálhattak megülni a merészebb versenyzők. Az erős emberek vetélkedőjében pedig olyan versenyszámok vártak a jelentkezőkre, mint a traktorgumi-görgetés, a kőtömbcipelés és a kőhajítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!