Hírek

2014.04.17. 13:30

Dédszüleink korát idézi a tájház

Kehidakustány - Húsvétra megnyitja kapuit a kustányi falurészben kialakított tájház. Lázár István polgármester azt mondja: amellett, hogy őrzik a múlt emlékeit, új látványosságot is nyújtanak.

Sámel József

Egy üresen álló, másfél évszázados épületet szemelt ki néhány évvel ezelőtt az önkormányzat azzal a céllal, hogy tájházat alakít ki. A tervezést rövid idő után tettek követték, igaz, a megvalósításhoz szükség volt arra a 9,2 millió forintra is, melyet pályázaton sikerült elnyernie a községnek. Az épülettel pedig akadt munka jócskán, hiszen cserére szorult a teljes tetőszerkezete, az összes nyílászáró, a nagyrészt vályogból készült ház falai, külseje, s persze a meglévő - falusi életmódot idéző - berendezést, kemencét is restauráltatni kellett.

Lázár István és Gellért Erzsébet a tájház konyhájában. Fotó: Sámel József

- Természetesen arra törekedtünk, hogy minél inkább megmaradjanak a régi stílusjegyek. Ezért meghagytuk a régi föld padozatot, s a fagerendákat is - fogalmazott a polgármester. - A meglévő bútorok mellé újakat is beszereztünk. Elsősorban a fiatal nemzedéknek szeretnénk bemutatni, hogy dédszüleink korában miként éltek, laktak, dolgoztak az emberek.Felidézve a kor minden nehézségét, de szépségét és nyugalmát is.

Lázár Istvántól megtudtuk: a munkálatokkal nem álltak le, hiszen az udvaron a tervek szerint kovácsműhelyt alakítanak ki. Emellett megvásárolták az épülettel szemközti ingatlant, ahol hamarosan rendezvénytér kap helyet, de baromfiudvart is kialakítanak majd.

A mintegy százötven éves ház teljesen megújult. Fotó: Sámel József

- Kehidakustány országszerte ismert üdülőhellyé vált az elmúlt évtizedekben, sok turista érkezik hozzánk - tette hozzá. - Törekszünk arra, hogy a településünkre látogató, nyaraló, fürdőző vendégeknek minél több szórakozási lehetőséget nyújtsunk. Az eddigi kínálat most a tájházzal bővült, melyet mielőbb élővé szeretnénk tenni.