„A legbecsesebb földi kincs”

„Vadregényes helyen van Zalatárnok községe. Jókora hegyek koszorúzzák, meg az aszuvölgyi erdőség. Ez az erdő folyton búg, mint a mesebeli csiga, melyet a tündér királyfi pajkos jókedvében szélnek eresztett s azóta se tudott megfogni senki. A göcseji palóc erre a sejtelmes mély búgásra azt mondja, hogy a vörös barátok lelke jajgat a fák közt; siratják a templomukat, meg a zárdát, amelybe bele-ütött a haragos menykő s porrá hamvasztotta." – fogalmazott egy régi legendát közkinccsé bocsátva Deák Mária a századfordulón.

Nagy Józsefné Deák Borbála unokáival. (Deák Mária örökösei)

Főhősünk Deák Lajos földbirtokos (1848-as honvédszázados, Deák Ferenc legkedvesebb tárnoki unokaöccse) és Farkas Judit tizedik gyermekeként, 1858. december 25-én látta meg a napvilágot Zalatárnokon. Felhőtlen és boldog gyermekévei szülőfalujában teltek, majd 1882-ben kevéssé szerencsés házasságra lépett Gigler Jenő zalaegerszegi származású adóvégrehajtóval. A fiatal házasok néhány évvel később Budapesten telepedtek le, ám a férj mindvégig nem tudott mit kezdeni hitvese bohém és társaságkedvelő természetével. A csillogó kávéházak hangulata, a vidám színházi darabok és a báli szezon zenés táncos mulatságai egyre többször csábították el otthonról a pesti művészvilág bűvkörébe csöppenő vidéki fiatalasszonyt. Mivel gyermekük nem született, házasságuk néhány éven belül válságba került, 1896-ra pedig olyannyira elmérgesedett, hogy a férfi elköltözött a közös lakásból, majd beadta a válókeresetet. A bontóper során Gigler mindent elkövetett, hogy az ítészek előtt jó színben tűnjön fel, az utolsó tárgyalásra pedig nevezetes koronatanúit is felsorakoztatta. Egyikük eskü alatt vallotta, hogy szemtanúja volt, amint Deák Mária lakásán ki- s bejárkáltak a katonatisztek és a fiatalemberek. Mások pedig azt bizonyították, hogy az alperes éjjelenként többekkel járt Ősbudavárába mulatni. A tanúk fellépése hatásosnak bizonyult, mert a fővárosi törvényszék a feleséget mondta ki vétkesnek, házasságukat pedig 1902-ben felbontotta. Mivel a tárgyalást követően a férj mentesült a nőtartási kötelezettségei alól, a már jogilag is egyedülálló asszonynak munkát kellett keresnie. 1903 körül az új parlament épületében helyezkedett el, ahol országházi felügyelőnőként protokolláris tevékenységet folytatott.

Deák Mária életét tanulmányozva érdemes lenne kutatni, milyen szintű bensőséges kapcsolatot ápolt unokabátyjával, a világhírű Deák Ferenccel. Ezt a bizalmas viszonyt azonban – ha egyáltalán létezett ilyen – nehéz rekonstruálni. Amikor Mária tudata ébredezni kezdett, Ferenc már idős ember volt, így túl sok személyes emléke nem maradhatott a haza bölcséről. Mindezek ellenére ő volt az egyetlen unokahúga, aki Deák zalatárnoki látogatásairól és az ott élő rokonaihoz fűződő viszonyáról széles körben tudósított. A még gyermekkorában hallott, majd felnőttként lejegyzett mesés családi történeteit kissé túlszínezve ugyan, de élvezetes és humoros stílusban tálalta az olvasóközönség számára. Beszámolói során nem feledkezett meg legfőbb adatközlőjéről, szeretve tisztelt édesapja emlékéről sem: „Amit én most elmondok, édesapám, Deák Lajos honvédkapitány szája után mondom, akinek szentírás volt minden szava egész Zala vármegyében..." – írta a Budapesti Hírlap hasábjain 1901 augusztusában. Ugyanakkor Deák Ferenc iránti rajongása és szeretete érzelemdús írásainak szinte minden sorában tükröződik: „...hő hálaimámat küldöm az egek Urához, hogy meghagyta érnem a családom e nagy napját, melyen a legbecsesebb földi kincs – az ész, bölcsesség, szívjóság, szeretet – üli diadalát..." – közli 1903 októberében a Tiszántúl.

Ebben az 1840-ben épült zalatárnoki házban született Deák Mária 1858-ban. Fotó: Pezzetta Umberto

Mindezeken kívül más módon is igyekezett bálványozott rokona emlékét tovább népszerűsíteni. Még a férjével való jogi hercehurca alatt ismerkedett össze az ország egyik legtekintélyesebb és legkeresettebb jogi szakemberével, a mellékállásban politikus és publicista Eötvös Károly ügyvéddel, aki a pereskedések idején az ő védelmét képviselte. Később, amikor az író „Deák Ferenc és családja" című munkáján dolgozott, gyakran kérte a hölgy segítségét: „Sok adatot köszönök Deák Mária úrnőnek. Éles elméjű kiváló nő, aki kérésemre körutat tett Zalában, s a Deák hagyományok nagy tömegét gyűjtötte össze azoktól, akiket Deák személyesen ismert és szeretett." – mutatott rá nagy sikerű könyvének előszavában a szerző.

A fennmaradt dokumentumok alapján nehéz megítélni, hogy Eötvös Károly és Deák Mária személyes ismeretsége túlmutatott-e az eddigiekben feltárt bizalmas viszonyon. Vajon megbújt-e a háttérben egy érzelmi szál az elvált asszony és az időközben özveggyé vált, ám 16 évvel idősebb közéleti személyiség közt? Vagy kapcsolatukat csupán a közös érdeklődési kör és az akkori kor társasági szokásai fűzték szorosabbra? Nem tudni. Mindenesetre egészen bizonyos, hogy az asszony rajongott Eötvösért. Újságcikkeiből visszatükröződik az író egyedi stílusának befolyása, és az is tagadhatatlan, hogy parlamenti állását Eötvös Károly több évtizedes képviselői presztízsének és közkedvelt, prominens személyének köszönhette.

Deák Mária 1914. február 8-án „szíve sugallatát követve", saját kezűleg írt végrendeletet hagyott hátra Budapesten. Ingóságait, a részben Deák címerrel ellátott arany és ezüstneműit, festményeit, értékes porcelánkészleteit és bútorait főként Borbála és Péter nevű testvéreire és azok gyermekeire hagyományozta.

Végrendeletét a Budapest Főváros Levéltára őrzi. Fotó: A szerző reprodukciói

A fővárosi levéltárban őrzött végakarat külön érdekessége, hogy nemcsak az általa kedvelt unokatestvéreiről emlékezett meg, de azokról a rokonairól is, akikkel élete során összekülönbözött. Ennek kapcsán – egy cseppnyi élccel és iróniával fűszerezve – a következőkről tájékoztatja az utókort: „Deák Viktor egy köszönőlevelet írt, melyben meghibbant elméjűnek nevez, egyéb gorombaságokkal. A süket Deák Lajos pedig berészegedve, revolverrel halálra keresett, agyon akart lőni. Tehát ezek kielégítetteknek nyilvánították magukat, halálom előtt. Deák Ferenc édestestvérem, kit egész életen át szolgálatkészséggel és szeretettel vettem körül, megtagadott. Őnéki pedig Isten nevében megbocsátok."

Az élete alkonyán jóslással és jövendőmondással foglalkozó írónő, akit az oldalági leszármazottak emlékei szerint is különleges nagynéniként őriz a családi legendárium, ismeretlen helyen és időpontban hunyt el valamikor az első világháború folyamán. Irodalmi munkássága több figyelmet érdemelne.