Nem csodabogarak

Többek között erről is beszélt a Zalai Hírlapnak az érdekvédelmi szervezet elnöke. Szakály Melinda a közelmúltban járt Lentiben, akkor nyilatkozott a Magyarországon élő látássérültek számáról és helyzetéről, társadalmi elfogadottságukról, továbbá a szövetség gondjairól is.

– Körülbelül 150-160 ezer olyan személy él ma Magyarországon, akit a látássérültek közé sorolhatunk – jelentette ki Szakály Melinda. – Ennek mintegy fele részesül valamilyen anyagi juttatásban, a többiek vagy kiestek már a szociális hálóból, vagy soha nem is tartoztak az ellátottak közé.

Varga Lívia fehér bottal közlekedik a megyeszékhelyen. Ez az eszköz is olcsóbb lesz majd. Fotó: Pezzetta Umberto

Szakály Melinda kiemelte: a Magyar Államkincstár adatai szerint fogyatékossági támogatásban vagy vakok személyi járadékában 86 ezer fő részesül. A két szám közti eltérés azért is ilyen nagy, mert a gyengénlátók például egyáltalán nem kapnak támogatást, ám a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége – aminek mintegy 44 ezer tagja van – az ő érdekképviseletüket is igyekszik ellátni.

– A helyzetünk sajnos nem könnyű, hiszen mi magunk is a fennmaradásunkért küzdünk – folytatta az elnök. – Azért, hogy a rezsit ki tudjuk fizetni, hogy székházunkat fenn tudjuk tartani folyamatosan pályáznunk kell. Ez pedig az érdemi munkától veszi el energiánk nagy részét. Ma a munkatársaink erejét leginkább az köti le, hogy a működésünkhöz szükséges anyagi forrásokat elő tudjuk teremteni, tehát nem az, hogy miként tudnánk tagszervezeteinknek segíteni.

Szakály Melinda mindezek érzékeltetésére konkrét példát is említ. Mint mondja: a szövetségük 2004-ben 208 millió forintos állami támogatásban részesült, idén viszont csupán 168 milliót kapnak, miközben a rezsiköltségek folyamatosan emelkedtek, s a fővárosi székházuk felújítását sem halogathatják tovább. Ezért új támogatási lehetőségek után kellett nézniük. A jótékonysági akciók szervezése vagy adománygyűjtő kampányok koordinálása, valamint a direkt-marketing levelek kiküldése viszont óriási kapacitást köt le. Mindezek mellett a pályázatokra is számítanak, ám azok terén is sok a negatív tapasztalatuk.

– Még az előfinanszírozott pályázatok esetén is csúsznak a kifizetések – magyarázza. – A működési költségeink fedezetére benyújtott, nyertes pályázatunk kifizetése közel fél évet csúszott. Február elsejétől működnek a rehabilitációs központjaink, az itt dolgozók fizetésére szintén pályázati támogatást nyertünk, de az első összeget csak a közelmúltban, októberben kaptuk meg.

Szakály Melinda az említett problémák ellenére is úgy érzi, van mire büszkének lenniük. Sikerült a látássérültek életét jelentősen megkönnyítő eredményeket elérniük, főleg gyógyászati segédeszközök terén. 2014 januárjától magyar gyártmányú fehér botokkal váltják ki az eddig külföldről beszerzett, s jóval drágább eszközöket. Ezeket a fehér botokat büntetésvégrehajtási intézményekben gyártják majd, Sopronkőhidán, illetve Márianosztrán.

– A korábban forgalomban lévő fehér botok az egészségügyi pénztár támogatásával is 6-12 ezer forintba kerültek – közölte az adatokat az elnök. – Eddig azért nem lehetett helyettük olcsóbbat kapni, mert az orvosi segédeszközzé akkreditáláshoz szükséges forrást nem tudtuk biztosítani hozzá. Mostanra azonban elhárult ez az akadály, az Emberi Erőforrások Minisztériumával megállapodtunk arról, hogy átvállalják a hárommillió forintos költséget. Ugyancsak várható a beszélő vérnyomásmérő orvosi segédeszközzé nyilvánítása is, ez nagyon sok sorstársunk életét könnyítené meg.

Szakály Melinda szerint az orvosi segédeszközök kiszélesítésével tovább lehetne sorstársaikon segíteni, ám az akkreditálás igen körülményes és hosszadalmas eljárás, A szervezet elnöke szerint a látássérültek számára a beszélő lázmérő vagy beszélő mérleg, de bizonyos esetben akár számítógépes szoftverek beszerzése is indokolt lehetne orvosi recept alapján, egészségbiztosítási pénztári támogatással, ha azt a törvények lehetővé tennék. Jelenleg azonban erre kicsi az esély, emiatt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége azt is fontolgatja, hogy kezdeményezni kellene a vonatkozó jogszabályok megváltoztatását.

– Az orvosi segédeszközök kiterjesztése terén is vannak még jócskán feladataink – folytatta az elnök. – A gyengénlátók segítése érdekében hangjelzéses közlekedési lámpákra lenne szükség, a buszmegállókat és járdákat rávezető sávokkal kellene ellátni, s az sem távoli cél, hogy mindenütt olyan kihangosított, kvázi beszélő autóbuszok közlekedjenek, mint amilyenek Budapesten, Győrben és Sopronban is üzemelnek már.

Szakály Melinda szerint a Magyarországon élő látássérültek és gyengénlátók száma mintegy 150-160 ezer főre tehető. Fotó: Gyuricza Ferenc

Szakály Melinda azt is mondja, teljesen át-alakulóban van a látássérültek közössége. Ma már egyre ritkábban találkozhatunk vele született rendellenességgel – mindez az orvostudomány fejlődésének köszönhető –, viszont a cukorbetegség és a retina-degenerációs megbetegedés okozta fogyatékosság, illetve az idős kori látásvesztés sokkal gyakoribb. Az érdekvédelmi szervezet elnöke ezért azt tanácsolja, rendszeresen vegyünk részt szűrővizsgálatokon. Mindezt nemcsak egészségünk érdekében, de a társadalmi elfogadottság okán is.

– A társadalmi szolidaritás ma még igen alacsony szinten áll, s újabb nemzedéknek kell felnőnie, hogy a látássérültek teljes körű társadalmi integrációja megvalósuljon – jelentette ki az elnök. – Ennek oka az elmúlt évtizedek szegregált nevelése, amikor a fogyatékkal élőket a többiektől jól elkülönítve oktatták az iskolákban. Ez a mesterséges szeparáció az oka, hogy a társadalom többsége, de saját közösségük is csodabogárnak tartja azokat a fogyatékkal élő személyeket, akikben igény van arra, hogy gyermeket neveljenek, dolgozzanak, netán elvégezzenek egy főiskolát.