Emil és a pesszimisták

A nagykanizsai kötődésű szakember modern kifejezéssel élve amolyan „üzleti guru”, aki immár több évtizede foglalkozik azzal, hogy vállalkozások vezetőinek, üzletembereknek tart kommunikációs tréningeket, illetve azt tanítja, hogyan kell pozitívan az élethez állni. Hát, első hallásra nem tűnik könnyű hivatásnak az övé...

– Itt, Nagykanizsán születtem, a vegyipari technikumban tanultam, majd elkerültem Veszprémbe, az egyetemre – mesélte Tonk Emil, akivel a Halis István Városi Könyvtárban a közelmúltban tartott előadása előtt tudtunk szót váltani.

– Majd felcsalt egy pesti cég, ott kezdtem el dolgozni és rövid idő alatt az osztályvezetői tisztségig jutottam, pedig még rajta volt a tojáshéj a fenekemen. 1973-ban én lettem az ország első marketingvezetője, amikor még némi túlzással persze, de magam sem voltam teljesen tisztában vele, hogy mi is az a marketing. Onnét kezdve ezen a vonalon haladtam tovább, s marketing vezérigazgató-helyettesként jöttem el a Budalakktól, ami egy jó nevű, nagy cég volt akkor. Ezt követően egy külföldi vállalkozást irányítottam, s 1991-től kezdtem el üzleti tréningeket tartani, az azóta eltelt időben közel 10 ezer tréningem volt. 1989 óta vagyok a Magyar Marketing Szövetség alelnöke, beválasztottak a világ 20 legjobb üzleti előadói sorába, tavaly pedig idehaza megkaptam a mentor Oscar-díjat.

– Nem lehet könnyű itthon pozitív hozzáállásra tanítani az embereket...

– Azt gondolom, a magyarok nem alapból negatívak, hanem a környezetük teszi azzá őket. Jelentős részben köszönhetjük az őseinknek a pesszimizmusunkat, mert úgy gondolkodtak, hogy minek ezt, vagy azt csinálni, úgy sem lesz jó, meg ráérünk arra még, amolyan patópálosan. Mintha ez a fajta hozzáállás kötné még ma is gúzsba az emberek gondolkodását. Pedig ha minél többen ráébrednének arra, hogy igenis, egy magyar is lehet sikeres, akkor sokra vihetné ez az ország. Miért kellene elfogadnunk azt, hogy eredménytelenségre vagyunk ítélve? Az persze már más kérdés, hogy a társadalom jelentős hányada szerint akkor sikeres valaki, ha celeb. Márpedig szerintem sikeres tud lenni egy utcaseprő is, ha az ő utcája a legtisztább.

– De hiába hiszi el valaki magáról, hogy a legjobb utcaseprő, ha a külvilág nem erősíti meg ebben. Márpedig mi, magyarok a lehető legritkább esetben ismerjük el a másik teljesítményét, sőt.

– A sikeres emberek attól is sikeresek, hogy annak tekintik a háta mögött, valóban, Magyarországon nem divat szembedicsérni a másikat. De a sikerességhez nem is ez kell, hanem egy, az átlagostól eltérő gondolkodásmód. Ugyanis a sikeres ember akkor is elvégzi a feladatát, ha éppen nincs hozzá kedve. A sikertelen, az amatőr pedig akkor sem, ha van. Nagyon sok olyan emberrel találkoztam eddigi pályafutásom során, akik eleve kudarcra ítélték magukat. Nem voltak hajlandóak tanulni, változtatni a szokásaikon, örökké panaszkodtak, sopánkodtak, hogy így nem jó, meg úgy nem jó. A másik oldalon pedig azok vannak, aki azt mondják: hiába jajgatok, hogy milyenek a körülmények, ha kell, változtatok a hozzáállásomon, ha az kevés, a tudásomon, a képességeimen is és elindulok egy másik irányba. Ez a titka annak is, hogy annyi sikeres magyar élt és él a világban szerteszét. Kimentek, vitték magukkal az itt megszerzett kiváló tudásukat, új hazájukban megkapták hozzá az ottani pozitív mentalitást és nagyot alkottak. Én hiszem, hogy Magyarország legnagyobb természeti kincse a fejekben van. Ezzel a tudással külföldön azért tudnak jobban boldogulni, mert mást látnak, mint itthon, azt, hogy ott a többiek támogatják a jó ötletek megvalósítását, s nem irigykednek a másikra.

Tonk Emil: – Azért lesznek sikeresek sokan külföldön, mert más hozzáállással találkoznak (Fotó: Szakony Attila)

– Ez akkor azt jelenti, hogy az itteni környezet „lehúz”?

– Nem teljesen, de tagadhatatlan, hogy Magyarország eléggé negatív. A magyar ember jellemzője, hogy amikor elé kerül egy lehetőség, rögtön a problémát találja meg benne, azt, hogyan nem lehet az adott dolgot megcsinálni. A sikeres emberek viszont azon kezdenek el gondolkodni, hogyan lehet az adott dologból a legjobbat kihozni – és nem a másik kárára, hanem a javára... Szerencsére, erre már találni néhány példát kis hazánkban is, bár még csak főleg a sportolók közt: például Egerszegi Krisztina sem úgy vitte sokra, hogy lenyomta a másikat a víz alá.

– De azzal talán Ön is egyetért, hogy nehéz pozitívan állni az élethez, amikor az ember egyik napról a másikra él. Ha mindennap azt halljuk, hogy Magyarország jobban teljesít, attól az még nehezen hihető, ha nincs kézzelfogható, ha úgy tetszik, forintosítható nyoma.

– A politikai kommunikáció más, mint a valóság. Én nem vonom kétségbe a politikusok jó szándékát, hogy tényleg azt akarják, hogy Magyarország jobban teljesítsen, csak szerintem ez hamarabb van tényként kikiáltva, mint hogy ténylegesen megvalósult volna. Ezért veszti hitelét a mondanivaló.

– Megjegyzem, ez a fajta sugalmazó kommunikáció nem újdonság, eddig mindegyik politikai kurzus bombázta ilyenekkel az állampolgárokat.

– Így van, ezért jó lenne, ha végre a politika is megtanulna kicsit másképp gondolkodni. A politikusok jellemző szemlélete, hogy csak nekik lehet igazuk, másoknak nem. Remélem, egyszer eljutnak majd odáig, hogy felismerjék: két ellentétes véleményből is lehet egy közös akarat.

Nem látják az értékét

Ez a pozitív hozzáállás nekem nem nagyon jön be. Nehezen tudom elhinni magamról, hogy szép, meg okos vagyok, valószínűleg azért, mert tényleg nem. Az viszont tagadhatatlan, hogy amit eltervezek, azt meg is csinálom. Ám ha olyasmire akarnak rávenni, amihez nincs kedvem, semmi pénzért nem állnék kötélnek.

Na igen, az e soroktól feljebb olvasható írás szerint így én az amatőrök közé tartozom. Ám legyen, elfogadom, hiszen belátom: valóban profizmusra vall, ha valaki olyasmit is elvégez, amit egyébként magától nem tenne. Ezért tudom becsülni a katonákat, akik akkor is teljesítik a parancsot, ha nem tetszik nekik az, ami benne foglaltatik. Mivel nem voltam katona, nem tudom, hogyan viselkednék én hasonló helyzetben. Lehet, hogyha megrágnám az utasítást, pár óra múlva már akár végre is hajtanám – mondjuk, háborús helyzetben valószínűleg nem kifizetődő ez a tétovaság.

Igaz, a rosszindulat és az irigység sem – ezekből pedig sajna, nem szűkölködünk. Bizonyosan sokan tapasztalták már, hogy itthon még mindig túl nagy az "ellenszél", holott a megdöglött a tehenem, dögöljön meg másé is”-mentalitás miatt sem halad előre az ország. A politikának viszont nyilván jól jön, hogy meglovagolja ezt, sőt, úgy látom, a helyzet most már a visszájára fordult, néha gerjeszti is. (Lásd, tűzoltók, rendőrök miért mehetnek korábban nyugdíjba, Orbán Viktor lányának házasságkötése és a többi).

Tonk Emilnek igaza van: csak a politikai ellenfelek összefogása hozhat fejlődést. Ám tény: ebben egyelőre sem a politikusok, sem a választók nem érdekeltek. Még nem ismerték fel a lépés értékét.