2013.09.03. 11:45
Novemberre visszakapják az utat a Csácsi-hegyi lakók
Zalaegerszeg - A megyeszékhelyen levő, Csácsi-hegyi lakók, illetve szőlővel, gyümölcsössel gazdálkodó telektulajdonosoktól érkeztek szerkesztőségünkbe észrevételek egy számukra fontos útvonal, jó megközelítési lehetőség megszűnése miatt.
Többen jelezték, hogy a 76-os számú főútvonal városból kivezető szakasza mellett levő, az útépítők által is használt manőverutat júniusban lezárták. Ez a főút mellett, több száz méteren keresztül futó bekötő út, noha jelenleg elég rossz állapotú, fontos közelítő lehetősége volt a hegyi lakók jelentős részének. Miután lezárták, csak jelentős kerülővel tudják elérni a hajlékaikat. Az egyik panaszos, a Széperdő utcában lakó Főző Zsófia levélben közölte, hogy munkába induláskor, ha a Balaton felé kell kanyarodniuk, akkor egy kikanyarodás, az eredeti állapothoz képest 1400 méter kerülő út megtételét jelenti, míg Zalaegerszegről hazafelé is 1200 métert kell kerülniük , hogy az utcájukhoz érjenek. Ugyanis egészen a Cserlapig kell autózni, hogy visszafordulva a Csácsi hegyi útra kanyarodva egy nagy murvás emelkedőn át hazajussanak. Egy másik lehetőség viszont olyan meredek hegyi út használatát feltételezi, amelyen télen, hóban, jégen nem lehet majd felkapaszkodni személygépkocsival. Más olvasónk is jelentekezett hasonló panaszával, amely a bekötő út lezárásának gondjával kapcsolatos.
A 76-os főúttal párhuzamosan haladó manőverutat lezárták, de az aszfaltozását és megnyitását ígérik (Fotó: Pezzetta Umberto)
Az utat építtető Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-hez fordultunk a kérdéssel, mikor használhatják ismét a Csácsi-hegyiek , és számíthatnak-e annak javításával továbbá az út mellett magasodó laza partfal bizhtonságossá tételére?
Érdeklődésünkre a következő választ kaptuk:
- A 76. sz. főút szervizút által érintett szakaszán a végleges munkálatokat az ősz folyamán fejezi be a vállalkozó. Az érintett szervizút 12 centiméter vastag aszfalt szilárd burkolatot kap. A terület rendezésének végéig a még nem befejezett szervizutat ideiglenes jelleggel a vállalkozó lezárta, mert a mellette emelkedő magas partfal rézsűje csapadékos időjárás esetén balesetet okozhat. A végleges kiépítés november elején lezárul, akkor a szervizutat is megnyitja a kivitelező. Ezúton is kérjük a lakosság megértését és türelmét - válaszolta Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője.