Hollywood zalai állatidomárja

Félt, annak ellenére is, hogy élete nagy részét oroszlánok, tigrisek, gepárdok és más vadállatok között töltötte. Állatidomárként, animal trainerként. Hollywoodban. Hozzájárulva számos filmes szuperprodukció, köztük Sydney Pollack 1985-ben bemutatott, hét Oscar-díjjal jutalmazott filmje, a Távol Afrikától sikeréhez.

Dolgozott mások mellett Meryl Streeppel, Robert Redforddal, Michael Douglas-szel, Val Kilmerrel, Francis Ford Coppolával, A rózsa neve illetve az Ellenség a kapuk előtt című kiváló mozik mellett gyönyörű állatfilmeket, például A medvét és a Két testvért is jegyző francia rendezővel, Jean-Jacques Annaud-val, ám azt kevesen tudják, hogy Hubert G. Wells szintén filmbe illő kalandja valójában Somogyban illetve Zalában kezdődött.

Hubert G. Wells és kedves oroszlánja, Sudan a Michael Douglas illetve Val Kilmer főszereplésével készült Ragadozók forgatásán (Fotó: Pezzetta Umberto)

Somogyban született, itt anyakönyvezték Will Hubert néven, de négy esztendős kora óta a zalai Gelsén élt, egészen addig, míg a családját ki nem rúgták a saját otthonából. A Rákosi-éra mércéjével mérve ugyanis túl nagy volt a família anyai ágának birtoka. Egy ideig a Balaton partján húzták meg magukat, aztán Budapestre került, olajos motoralkatrészeket tisztogatott.

- Ez volt életem egyik legsötétebb éve, mert úgy éreztem, nincs remény, így kell leélnem az életemet...

Hamarosan, 1954-ben, azonban már a természetfilmesként híressé vált Homoki Nagy István környezetében találja magát, részben egyik nagybátyjának köszönhetően, részben pedig annak, hogy a solymászkodás volt a szenvedélye. Homoki Nagy mellett egyébként már nem csupán szárnyasokkal kellett foglalatoskodnia, hanem például a Cimborák című film gepárdjaival is, ám mindenféle előzetes tapasztalat nélkül, tehát kísérletezés volt ez a javából. Az idomítás alaptörvénye azonban tagadhatatlanul működött: azzal az állattal, amelyik eszik, dolgozni is lehet.

- Igyekeztem minél sokoldalúbbá válni, hiszen a filmes szakma ezt igényli. Egyik nap kutyával dolgozol, holnap gepárddal, holnapután sólyommal. Csak a lovakat hagytam ki. Ennek egyik oka az volt, hogy mivel a lovainkat annak idején elvitték a németek és az oroszok, csak két gebénk maradt otthon. Próbáltam lovagolni rajtuk, de nagyon feltörték a hátsómat. Már Churchill is megmondta: a ló elöl harap, hátul rúg, középen meg kényelmetlen. Másrészt pedig a lovaknak rengeteg specialistája volt már.

Will Hubert úgy érezte, Homoki Nagy gárdájában végre sínre kerülhet az élete; boldog sikeres és elégedett lehet.

- Ha normális rendszer működött volna, soha az életben nem hagytam volna el az országot...

De jött ’56, és úgy döntött, mégis megy. Először Ausztriába, aztán - kedves kutyáját, Csárdást, a nőstény magyar vizslát kényszerűségből otthagyva - az Egyesült Államokba. Afféle tréfaként olyan nevet vett fel, amely H. G. Wells angol íróéra hajaz, így lett hát ő végül Hubert G. Wells. Kezdetben egy floridai Parrot Jungle-ben söprögetett, ahol egyébként száz és száz papagáj szórakoztatta a turistákat, s bár idővel itt is megpróbálkozhatott madarak idomításával, hamarosan New York-ba települt át. Ott két ismerős várta, szintén Homoki Nagy csapatából, és végre ismét találkozhatott az Ausztriából áthozatott, egy jóbarát által ott is gondozott kutyájával, Csárdással, aki lényegében üzlettársává vált.

- Úgy éreztem, a vállalkozások, a lehetőségek országában nekem is bele kell vágnom valamibe. Vettem egy három hónapos leopárdot, és összeszoktattam Csárdás akkor már életerős fiával. Noha a leopárdok egyik kedvenc eledele a kutyahús, igazi barátokká váltak, mert a már fejlett kutya végig domináns maradt ebben a kapcsolatban. Létrehoztunk egy 15 perces, humoros produkciót, és titkon abban reménykedtem, hogy valaki felfigyel ránk.

Nem is kellett sokáig várni, a Walt Disney Stúdiók egyik rendezője fantáziát látott a leopárd-kutya duó különleges produkciójában, az élményből forgatókönyv, majd tv-sorozat fogant, Hubert G. Wells pedig átköltözött Kaliforniába.

Az igazi áttörést a Doctor Dolittle eredeti, 1967-es filmváltozata hozta meg számára, amelyben a főszereplő, Rex Harrison beszélő papagája mellett, fókáknak, kutyáknak is nevelője volt, sőt némi trükkel neki kellett megoldania azt is, hogy a néző elhiggye: Rex Harrison tényleg „meglovagol” egy hús-vér, valójában azonban egy fél testét takaró, kerekeken mozgatott ládába zárt zsiráfot. Amiatt viszont egyáltalán nem fáj a szíve, hogy a Dr. Dolittle 1998-as remake-jében nem vett részt, hiszen úgy tudja, Eddie Murphy a forgatás során gyakorlatilag nem is volt valóságos kapcsolatban az állatokkal.

A faládás trükk: így tették "lovagolhatóvá" Doctor Dolittle zsiráfját (Fotó: Pezzetta Umberto)

A klasszikus 1967-es filmnek köszönhetően mindenesetre valóban a hollywoodi élet sűrűjében találta magát Hubert G. Wells, aki az akkori tapasztalatai alapján úgy véli, azért az enyhe túlzás, hogy a film fővárosában mindenki magyar, aki számít.  Ő is ismerte viszont a ’30-as, ’40-es évekből származó mondást: nem elég magyarnak lenni, tehetségre is szükség van.

Ennek aligha lehetett híján, mert a megbízatásai sokasodtak, és az idomított állatokra alapozott vállalkozásának fénykorában már több mint 100 jószággal élt együtt 17 hektáros, Los Angelestől mintegy 45 mérföldre fekvő birtokán. Időközben társra is lelt; Doree Sitterly kezdetben a tanítványa, aztán a munkatársa lett, és a kapcsolat tovább mélyült.

- Életem tíz legszebb évét töltöttük együtt...

Igazi barátra az állatok között is talált: Sudan, a gyönyörű hím oroszlán, akárcsak Doree, vele volt például legkedvesebb filmje, a Távol Afrikától forgatásán is. Annyira tisztelettudó, szeretetet mutató állat volt, hogy az egyik jelenet sikere érdekében egy vakmerő kenyai lovasnak kellett felbőszítenie úgy, hogy hajlandó legyen valódi támadó sebességgel rohanni Meryl Streep és Robert Redford felé.

Élete legszebb tíz évét töltötték együtt: Doree Sitterly egy tigrissel (Fotó: Pezzetta Umberto)

Hubert G. Wells szerint az állatszereplők akcióinak megtervezése egyébként legalább olyan precíz, szinte mérnöki pontosságú munkát követel, mint a kaszkadőrjeleneteké, hiszen állat és ember élete egyaránt veszélybe kerülhet. Saját munkája során szerencsére végzetes baleset nem történt, ám ismert olyan trénert, akit a saját medvéje mart halálra.

A Gelsétől Hollywoodig ívelő pálya számos más állomásáról is szívesen mesél persze az idomár. A Sheena, a dzsungel királynője című filmről is például, amely - bár a tíz legrosszabb mozi között tartják számon -  szakmai szempontból az egyik legfontosabb munkája volt. A pénz nem számított, szabad kezet kapott, s átélhette azt is, hogyan lehet Noé bárkájává varázsolni egy repülőt. Kaliforniából Nairobiba ugyanis egyszerre utazott vele orrszarvú, elefánt, négy oroszlán, három leopárd, továbbá három fehér ló is. Utoljára 2004-ben, Jean-Jacques Annaud Két testvér című filmjében segédkezett. Egy francia tréner hívta meg a produkcióba; 34 tigrissel dolgoztak együtt.

A cégét már eladta, a hollywoodi stúdiókba manapság ritkán jár be, többnyire akkor, ha Doree-nak segít. Azt mondja, ez már egészen más világ, mint a korábbi volt; nyugtalanabb, idegesebb. Ennek ellenére lehetőség szerint minden új filmet megnéz, látta a Pi életét is, amelynek legtöbb jelenetében köztudottan digitigris szerepelt. Hubert szerint élő állattal is le lehetett volna végig forgatni a filmet, bár hosszabb ideig tartott volna, több pénzbe kerül, és színészt is nehezebb lett volna találni mellé. Azt is elárulja viszont, a digitális technika terjedése hozzájárult ahhoz, hogy befejezte a munkát. Igaz, a reflexe sem volt a régi már, és amúgy is elért, mindent, amit egy idomár Hollywoodban elérhet.

Augusztusban lesz mellesleg 79 éves, és még mindig tele van energiával. Memoárja, Az állatidomár is ember címmel a könyvhétre jelent meg, kész forgatókönyvei vannak; igaz, az egyikhez, Fekete István Emberek között című regényének adaptációjához már vagy egy évtizede keres magyar producert. De nem adja fel...