Hírek

2013.05.07. 16:23

Szelektíven - Erdőket menthetünk meg az italos kartonok visszagyűjtésével

Zalaegerszeg - Az italos kartonok szelektív gyűjtésének fontosságára hívja fel a figyelmet egy kedden nyílt kiállítás.

Szabó Judit

A Keresztury ÁMK-ban  csütörtökig tart nyitva, és  ingyenesen látogatható az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) és a Zala-Depo Kft. kiállítása, amely azt mutatja be, hogy az italos kartonok gyűjtésével hogyan védhetjük környezetünket.  Baka Éva, a IKSZ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Magyarországon évente 9,5 millió embernek van lehetősége szelektív hulladékgyűjtésre, de csak 2 millióan óvják ilyen módon a környezetüket.   Az italos kartonok - a tejes és a gyümölcsleves dobozok - gyűjtésében sem járunk élen. Magyarországon évente közel 450 millió darab kartondoboz kerül forgalomba, de  csak a  21 százalékát gyűjtjük vissza szelektíven, vagyis  átlagosan családonként mindössze  26 darabot.

Pedig ezekből a kartonokból csomagolópapír, konyhai törlő, irodai papír és tojástartó is készülhet, ráadásul nemcsak egyszer, hanem mindaddig, amíg a papír rostjai megengedik. A visszagyűjtéssel erdőket óvunk meg és energiát spórolunk, hívták fel rá a figyelmet a kiállítás szervezői.  Az IKSZ segít abban, hogy az italos kartonok eljussanak a papírgyárakba. Zalaegerszegről például Ausztriába viszik a visszagyűjtött dobozokat, de a dunaújvárosi gyár is fogad ilyen alapanyagot, és a környezetvédelmi  egyesülésnek  Csehországgal is van kapcsolata.

A  tárlatot  Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere nyitotta meg, majd Gecse Péter, a Zala-Depo Kft. hulladékgazdálkodási és környezetvédelmi főelőadója felhívta a figyelmet arra, hogy Zalaegerszegen az italos kartondobozokat a szelektív szigeteken a sárga, műanyag gyűjtőedénybe, házhoz menő gyűjtés esetén pedig a sárga színű zsákba kell gyűjteni.

A tejesdobozokat mintázó, két méter magas installációkból összeállított  kiállításra a város összes óvodája és iskolája meghívást kapott. Több mint ötven csoport jelezte részvételi szándékát. Az iskolásoknak és óvodásoknak tárlatvezetést biztosítanak, és bemutatják, hogyan készíthető újrapapír a  kartonokból.

Ezek is érdekelhetik