Tűzvész Nagykanizsán – 120 éve

Rokonok fogadása, terefere a házak előtti kispadokon, az uraknak egy kis kaszinó vagy kávéház látogatás, a hölgyeknek karonfogva könnyű séta az egyre szépülő belvárosban. Csak az egyre viharosabban fújó szél zavarta meg a kellemesnek ígérkező időtöltést.

A sétálók közül sokan a Knortzer György parancsnoksága alatt éppen gyakorlatozó tűzoltóság tevékenységét figyelték, amely ilyenkor teljes felszerelésével kivonult, és általában a város magasabb épületein mutatta be a mentést. Az Önkéntes Tűzoltó Egylet nagy elismertségnek örvendett a helyiek körében, hiszen elsődleges feladatuk, a tűz elleni védekezés mellett Nagykanizsa társadalmi életében is igen aktív szerepet játszottak. Elég, ha csak a farsangi bált, a táncestélyeket, az évente megrendezett tűzoltó majálist és a tűzoltó zenekar számos fellépését említjük. A jórészt iparosemberekből álló, magát trenírozó egyleti tagság a mászási és egyéb gyakorlatok végzésekor bizonyára nem gondolta, hogy mindez hamarosan éles bevetésben fog folytatódni.

A viharos szél már szélviharrá kerekedett, az emberek védettebb helyre igyekezve fázósan húzták össze a kabátjukat, amikor úgy három óra körül a Honvéd utca felől riadalom hangjai hallatszottak. „Tűz van!”– kiáltozták. S valóban, már látni lehetett a messzire felcsapó lángokat, amelyek Laki János házától indultak ki véletlen gondatlanság következtében, s gyorsan tovaterjedtek a környező épületekre. Ami nem is volt csoda, hiszen a szél csak táplálta őket, és akadt még jó néhány szalmatetős és fával borított ház is a környéken.

Nagykanizsa a 19. század végén. A város a tűzvészt követően az addigiaknál sokkal hatékonyabb védekezésre készült fel

A gyakorlatozó tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, de munkájukat nagymértékben akadályozta a mindenütt tapasztalható vízhiány. A nyilvános kutak nem vagy alig működtek, így nagy üggyel-bajjal csak délután öt óra felé tudták lokalizálni a tüzet. Az oltás azonban, amelybe időközben a helyben állomásozó katonaság is bekapcsolódott, egészen éjfél utánig elhúzódott. Elpusztult összesen 20 lakóház és 54 melléképület, ezenkívül számos lábasjószág, takarmány és egyéb ingóságok. A kárt szenvedettek mind a Honvéd, a Petőfi és az Attila utcai lakosok közül kerültek ki. A szerencsétlenségnek sajnos halálos áldozata is volt: a 78 éves Szekeres Ferenc olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy pár nap múlva elhunyt.

Az átélt emberi tragédiákat jól szemlélteti özvegy Illés Jánosné esete, akinek semmije sem maradt, ezért a város vezetéséhez fordult segítségért. „Az összes szobabútorzata, ágyneműje, fehér- és viselőruhája és élelmiszere mind a tűz martalékává vált. Miután a rajta levő ruháján kívül egyebe nincs, és három kiskorú gyermekeivel együtt, kik közül a legidősb 10 éves, élelmiszer és lakás nélkül a legnagyobb nyomor és ínségben szenved, azon kérelmét terjeszti elő, hogy őt és gyermekeit azonnali segélyben részesíteni kegyeskedjék”– szólnak a korabeli források.

Az ezt követő napok a kanizsaiak példás összefogásáról tanúskodnak. A városi tanács az esetet követő második napon azonnali, rendkívüli segélyt szavazott meg a tűzkárt szenvedteknek, az összeget a képviselő- testület pár nap múlva háromszorosára emelte. A tanács tagjai házról házra járva adakozásra kérték a lakosokat. Volt, aki csak pár krajcárt adott, s volt, aki nagyobb összeggel fejezte ki együttérzését. (A fellelhető kimutatások több száz nevet sorolnak, hű bizonyítékai a derék polgárok jóindulatának.) Az újságok szintén gyűjtést szerveztek, a városban koncertező osztrák zongoraművész, Grünfeld Alfréd pedig hangversenye bevételének egy részét ajánlotta fel. Aki tudott, mindenki megmozdult az ügy érdekében. Szerencsére a károsultak közül többen is rendelkeztek biztosítással, így a biztosítók által fizetett kártérítésből és a begyűlt adományokból hamarosan megkezdődhetett az újjáépítés.

A tűzvész után viszont mindenkinek le kellett vonnia a következtetéseket. A város az eddigieknél sokkal hatékonyabb védekezésre készült fel. Még az évben megtörtént a vásártéri volt raktárépület tűzoltólaktanyává és szertárrá való átalakítása, valamint új istálló és gyakorlótorony építése. 1894-ben pedig a kiskanizsai városrész is új tűzoltószertárt kapott. Ez idô tájt Nagykanizsán 65, Kiskanizsán 31 tűzoltó tevékenykedett. A meglévő közkutakat rendbe hozatták, új kutakat és víztározókat létesítettek. Az építési rendszabályok szigorodásával eltűntek a tűzveszélyes tetőszerkezetek (nád, zsúp, fazsindely, deszka stb.). 1900-ban Nagykanizsa házainak már csak 11 százaléka volt gyúlékony anyagokkal fedve. Az emberi gondatlanság, felelőtlenség és a véletlen balesetek persze ezután is adtak munkát a tűzoltóknak, akiket a kanizsaiak továbbra is igen megbecsültek fontos áldozatvállalásukért.