2013.03.15. 10:18
Az ejtőernyőzés a bátrak sportja
Mint arról korábban már beszámolt lapunk, a 81 esztendős Viola Kálmán egykori ejtőernyős még egyszer, életében utoljára ugorni szeretne. Nos, mára kiderült, ez egészségi állapota miatt nem biztos, hogy összejön - ám némi vigaszt jelenthet számára, hogy életművéért komoly elismerést vehetett át.
A jelenleg a szepetneki Kolping-idősotthonban élő Kálmán bácsi 20 évesen vetette magát először a felhők közé ejtőernyővel, az akkori Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) berkeiben. Katonaidejét is a légierőnél töltötte, úgynevezett beugró-ejtőernyős volt, aki az újonnan érkezett ernyőkkel elsőként ugrott. Volt hát rizikó bőven a munkájában, amit azonban ő örömmel csinált - mint mondta, az a fajta szabadság-érzés, ami zuhanás közben keríti hatalmába az embert, mindent megér, s messzire űzi a félelmet. Később a Nagykanizsai Repülőklub alapító tagja lett, ahol az újonc ejtőernyősöknek tanította a szakma csínját-bínját. Pályafutásának a - ma is pontosan emlékszik rá - 267. ugrása vetett véget, amikor a kelleténél keményebben ért földet.
- A szél a talajhoz csapott és összenyomódott két csigolyám. Innét fogva sajnos, már nem ugorhattam - mesélte az öregúr.
Viola Kálmán - immár 81 évesen, éppen a héten ünnepelte születésnapját - azóta is vágyakozik a felhők közé. Évek óta dédelgeti álmát, hogy világrekordot felállítva, ilyen idősen még egyszer, utoljára ugrik a biztonságosabb megérkezés érdekében a Balaton fölött.
- Nemrég meghívtak a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének közgyűlésére, ahol beszéltem az álmomról az illetékeseknek, meg orvosoknak is - magyarázta. - Sajnos azonban, utóbbiak részéről komoly kétely merült föl, mivel pacemakerem van. Azt mondták a doktorok, hogy egyrészt alkalmassági vizsgát kell tennem, másrészt az ejtőernyő hevedere - mely éppen a készülék fölött fut - nyitáskor nagyot rántana és elképzelhető, hogy ettől leállna a pacemaker. Erre én azt mondtam nekik: és akkor mi lenne? A pacemaker előtt is nagyon alacsony szívfrekvenciával éltem hosszú évekig, azt gondolom, most is legfeljebb ez történhetne, ami ugyebár, ilyenformán nem lenne újdonság. Meg ha esetleg meg is halnék, mit számítana? Lassan úgyis itt az idő... Szóval, én nem adtam fel, ha az kell az ugráshoz, teljes egészében vállalom a felelősséget. Az ejtőernyőzés amúgy is a bátrak sportja.
Kálmán bácsi az elismeréssel, amit a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségétől kapott (Fotó: Horváth-Balogh Attila)
Kálmán bácsit nem véletlenül invitálták arra a bizonyos közgyűlésre, hiszen a szervezet elnöksége az ejtőernyőzés terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül emléklapot és falitányért adományozott az idős úrnak.
- Természetesen, ez nagyon sokat jelent a számomra, úgy érzem, a kitüntetés megkoronázta a fiatalkori oktatói munkámat. De azért az igazi boldogság mégis csak az lenne, ha ugorhatnék - mondta végül huncut mosollyal.
