Hírek

2012.10.31. 02:36

Hospice: végső menedék

Zalaegerszeg - Ági talpig feketében ül a szépen berendezett dolgozószobában. A helyiség nem olyan régen még betegápolásra szolgált, itt töltötte utolsó heteit férje, Tamás. A polcokon mindenütt bekeretezett fotók, szép szál, deli férfi mosolyog rajtuk. Épp a napokban készült el a síremléke.

Magyar Hajnalka

Tamásnak 2010 májusában fájdult meg a dereka. A háziorvosa laborba küldte, s hamarosan kiderült, 14 centis áttét található a máján. A primer daganat a vastagbélben volt, novemberben meg is műtötték. Az áttétre kemót kapott, sikerült felére csökkenteni a méretét, így 2011 szeptemberében megműtötték. De maradtak rákos sejtek a májban, folytatni kellett a kezelést. Idén áprilisban a lábát fájlalta, s vizelési gondok mutatkoztak. MR-re küldték, s az ötödik csigolyán újabb áttétet találtak. Sugárkezelést kapott, de az állapotán ez már nem tudott javítani.

- Az adjunktusnő az onkológián azt mondta, sebesvonati gyorsasággal terjedt a kór...- idézi fel Ági. - Megmondta Tamásnak is, hogy nem tudja már meghosszabbítani az életét. Akkor a férjem azt kérdezte tőlem: "hogy éljek így?"... de hát nem kellett soká.

Kisvártatva haza is adta a kórház, júniusi haláláig otthon ápolta felesége, s a hospice szolgálat. Ágira szinte ráomlott a feladat.

- Először azt sem tudtam, mit kell csinálni, az ember nincs berendezkedve arra, hogy halálos beteget ápoljon. Aztán kialakult minden, a dolgozószobát átrendeztük, itt hozzáfért a gyógytornász, volt hely az infúziós állványnak. A háziorvosunk, dr. Keglovics Bernadett szintén jött minden nap, s az ügyelet is megfordult néhányszor nálunk, csak a legnagyobb tisztelettel tudok szólni mindannyiuk munkájáról - folytatja Ági, akiről férje elkísérése úgy leszedte a húst, hogy alig nyomott többet negyven kilónál. - Aki még nem ment át ilyesmin, nem tudja elképzelni, mekkora támasz, hogy azokban a kétségbeesett napokban számíthattam a hospice szolgálatra. Tudtam, hogy nincs tovább, mégis biztonságérzetet adott, hogy naponta ránk nyitották az ajtót olyan szakemberek, akik valamennyit könnyíteni tudtak a férjem közérzetén.

Tamás csendesen ment el, szerencsére nem voltak nagy fájdalmai. Harmincnégy évet éltek együtt, most, novemberben kerekedett volna ki a harmincötödik...

- Muszáj néha kimozdulnom a házból, itt minden őhozzá köt - hordja körbe tekintetét az asszony. - Tamás is azt akarná, hogy éljem az életem, egyszer fakadtam sírva előtte, akkor is rám pirított. Olvasok, színházba, hangversenyre járok.

És a hospice szolgálattal sem szakadt meg a kapcsolata. Tamás rendkívül pedáns ember volt, szinte vadonatúj ruhák, cipők maradtak utána. Egy részükhöz Áginak még nem volt ereje hozzányúlni, de akad olyan szekrény, ahonnan már felnyalábolta a holmikat, s bezsákolva a szolgálatnak adta. A hospice nővérek ugyanis munkájuk során szűkölködő családokhoz is eljutnak, ahol a nagy baj, betegség közepette minden ajándék jótéteménynek számít. Ági ezen felbuzdulva a háztartásban felgyűlt felesleges gépeket, játékokat is elajándékozta.

- Talán örül majd nekik valaki... - jelenik meg végre arcán egy halvány mosoly.

Onkológiai sorozatunk újabb részében a haldoklókat elkísérő hospice ellátással foglalkozunk. A szó jelentése: menedékhely.

- Daganatos kórképek esetén gyakorta elérkezik az a pont, amikor elfogynak a gyógyítás eszközei, s csak a betegek méltó elkísérése marad feladatul - mondja dr. Ruzsa Ágnes, a Zala Megyei Kórház onkológiájának osztályvezető főorvosa. - A betegnek nem egyszerű megbékélni az elmúlással, az orvosnak sem a sikertelenséggel, de mind közül talán a szerető család vesztesége a legnagyobb. Amikor az ember az út végére ér, talán nem is annak tényleges hossza, hanem a minősége a legfontosabb. A panszok, tünetek, a szenvedés mérséklése, a hétköznapok vállalható életminősége. Erre való a hospice.

Mint elmondja, a 80-as évek végén Magyarországon még szinte mindenki szemérmesen elfordul az egész kérdéskörtől. Hatalmas problémák származtak abból a gyakorlatból, hogy fals zárójelentéseket adtak a betegeknek. Aztán változott a törvény, s átesve a ló túlfelére kötelező lett a beteget szembesíteni a tényekkel.

- Nem volt egyszerű kimunkálni, miként közöjük úgy a rossz hírt a beteggel, hogy azt ő elbírja, s mi, orvosok se haljunk bele minden páciensünk elveszítésébe - folytatja dr. Ruzsa Ágnes. - Mert ezt nem lehet megszokni. Egy onkológus hosszú éveken át cipeli a hátán a sok veszteséget, amit csak úgy képes elviselni, ha a betegének segíteni tud megőrizni az elmúlás méltóságát. Amire persze nincs szabály, egyéniségtől, habitustól függ, ki mit vár el, miként akar távozni az életből. Ez nagyon nehéz feladat, s nem is mindig sikerül igazán.

Hiszen azt is látniuk kell, ki bírja el a tények súlyát. A beteget megilleti a tájékoztatás joga, de van aki nem kér belőle, nem mindenki akar belenézni a kútba. Ha a beteg úgy kívánja, csak valamelyik rokon nyer beavatást minden részletbe, de ez is rengeteg tapintatot, figyelmet kíván az érzékeny terepen mozgóktól. Különösen kényes a helyzet, ha hirtelen támad a baj, és se a beteg, se a család nem tud felkészülni a végkifejletre.

Megyénkben a hospice ellátás az otthonápolási szolgálat keretében működik, több mint egy évtizede. Ennek lényege, hogy a végstádiumú betegeket otthonukban keresik fel orvosok, nővérek, dietetikusok, gyógytornászok, szociális munkások, ha szükséges jogászok, egyházi személyek, pszichológusok. Az ellátás ingyenes, bárki (beteg, hozzátartozó, háziorvos) kérheti, s onkológus rendeli el.

- Akkor válik ez esedékessé, amikor mindenféle kezelés ellenére folyamatosan romlik a beteg állapota, vagy eleve, a szervezet el sem bírja a kezeléssel járó igénybevételt. Ilyenkor hazaadjuk a pácienst. De ez sem fátum, akad rá példa, hogy a beteg visszakerül a hospice ellátásból a terápiába.

A főorvosnak az idők során egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy otthon a legjobb szembesülni az elkerülhetetlennel. Szeretteik körében, a megszokott környezetben békésebb elmenni, mint a steril kórházi miliőben.

- Bármilyen furcsa, az itt maradóknak is ez a jobb megoldás, sokat segít ugyanis a gyászmunkában. A tudat, hogy mindent megtettek a szerettükért, hogy nem hagyták magára az utolsó pillanatokban, szinte katartikus, megtisztító hatású lehet.

Nem törvényszerű a szenvedés

Tévedés azt hinni, hogy a daganatos kórok végstádiuma törvényszerűen egyenlő a szenvedéssel. A betegek mintegy 70 százalékánál valóban jelentkeznek tünetek, ám 30 százalék ettől mentesül. Az osztály sajnos nem rendelkezik hospice ágyakkal, pedig nagy szükség volna rá. Hiszen akadnak olyan betegek, akiknek nincs családjuk, vagy a tüneteik otthon nem uralhatók. Számukra egy elkülönített részlegen volna jó biztosítani a hospice szolgáltatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!