Népies motívumok a csontokon

Szakmai fejlődésében a férfi sokat köszönhet a már elhunyt idősebb Popellár Jenő pedagógusnak és Csávás Csaba fafaragó népi iparművésznek.

- Többféle csontból dolgozom: agancsot, marha-, szarvascsontot, szarut használok fel elsősorban, a kisebb munkákhoz pedig birka-, esetleg kecskecsontot, de dolgoztam már strucc- és elefántcsonttal is  - árulta el, mikor arra kértük, ezúttal ne fafaragványait, hanem az előbbi alapanyagokból készült alkotásait vegyük szemügyre közelebbről.  - Tisztított, kifőzött anyag érkezik hozzám, amivel nekem már nincs más dolgom, mint hogy a kívánatos alapszínt kialakítsam. Ehhez hidrogén-peroxidos oldatot használok, 3 napig abban áztatom a csontokat, amitől szépen kifehérednek. Aztán kiszárítom őket és már kezdődhet is a megmunkálásuk. Első lépcsőben addig csiszolom a csontokat, amíg olyan sima nem lesz a felületük, mint a porcelán. Aztán jön a karcolás vagy a faragás, attól függően, hogy mit akarok készíteni.

Marton Lajos kezei alól már több zsűrizett remekmű is kikerült: szarvasagancsból készült lőpor-, marhacsont fűszertartó, ékszertartó dobozka, s valamennyin gyönyörű népies-természeti motívumok.

- Előbb ceruzával megrajzolom a figurákat, aztán a kifejezetten e célra készült, erős pengéjű kés hegyével kikarcolom őket  - magyarázta a szakember.  - A karcolatokat korommal és marhafaggyú cipőkrémszerű keverékével, vagy szinte égésig pörkölt dióval bedörzsöljük. Régen a pásztorember a kalapja belső karimájára felrakódott zsírt, port és koszt (mocsokvirágnak hívták anno) használta fel ehhez, de hát az idők változnak...

Marton Lajos egy hársfából faragott méteres Jézus-szoborra a legbüszkébb, amit Ausztriába vittek el. Nagy álma, hogy készít egy nagyméretű faragott étkezőgarnitúrát, tálalóval, asztallal, s a hozzá tartozó ülőalkalmatosságokkal. Az asztallap egy régi pince ajtajából készülne, amibe megfaragná Nagy-Magyarországot, s valamennyi vármegye címerét.

Helyi alkotók, helyi termékek - További cikkek itt!