Hírek

2011.09.16. 07:26

Későn kezdtek gyanakodni

A rendőrség egyelőre még vizsgálja az esetet, a Csicsergő szabadidőközpont munkatársai azonban úgy vélik, trükkös csalók próbálták őket egy jelentősebb pénzösszeggel megkárosítani.

Gyuricza Ferenc

- Amikor beléptek a területünkre, akkor az alkalmazottunktól egy félbehajtott papírra kértek aláírást és pecsétet, mondván, ezzel igazolják majd az önkormányzat felé, hogy ők a munkát elvégezték - mondta Ruzsics Milán, a szabadidőközpontot üzemeltető kft. ügyvezetője. - Amikor a pénzt követelték, akkor már szó nem volt az önkormányzatról, ellenben a papír addig eltakart részét is megmutatták a dolgozónknak, amelyen apró betűvel írva az is szerepelt, hogy ez egy megrendelőlap, s a munkadíj 207 ezer forint plusz áfa.

Ruzsics Milán hozzátette, a történtekről azonnal értesítették munkatársai, így ő is a helyszínre sietett. A csatornatisztítók továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy az elvégzett munkáért járó pénzt ott helyben, készpénzben fizessék ki nekik, ellenben számlát nem adtak.

- Számunkra egyértelmű volt, hogy csalókkal van dolgunk, így értesítettük a rendőrséget - folytatta az ügyvezető. A három férfi még ekkor sem hagyta el a szabadidőközpont területét, így végül a rendőrök tették ki őket. A pénzt természetesen nem fizettük ki, ha igényt tartanak rá, indítsanak pert ellenünk, s majd a bíróság dönt. Félő azonban, hogy nem mi vagyunk az egyetlen olyan vállalkozás, amelyet ily módon próbáltak meg átverni.

A történtekről megkérdeztük Salamon Róbert alezredest, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét, aki annyit mondott, a fentiek miatt valóban érkezett hozzájuk bejelentés, s kollégái intézkedtek is az ügyben. A lenti rendőrkapitányság jelenleg azt vizsgálja, történt-e bűncselekmény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik