Hírek

2011.08.15. 06:09

Kerekesszékkel utaztak a hőlégballonban (képgalériával)

Szombat délután lelkes, izgatott fiatalok zsivaja tölti be a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrás melletti tisztást. Életükben először készülődnek hőlégballonozni. Semmi sem állhat útjukba, még az sem, hogy kerekesszékben ülnek.

Tódor Tamás

A magasság meghódítása mindig csodálatos élmény, s az érzés felejthetetlen, amikor az ember felismeri a természet döbbenetes erejét – fogalmaz a rutinos pilóta, Juhász Zoltán, a gellénházi Zala-Zola Hőlégballon és Szabadidősport Egyesület tagja. Szavait hallva nem csodálkozhatunk, hogy az öt mozgáskorlátozott (négy kerekesszékes, s egy bicegő),Budapesten élő fiatal az Aranyoslapi-tisztás hepe-hupáit legyőzve alig várja, hogy megmozgasson eget, s földet.


Esetükben függeszkedésről beszélünk: a hőlégballont ugyanis csak 25-30 méteres magasságig engedi fel a személyzet, aztán visszahúzzák a földre, így cirka másfél óra alatt mind az öt várakozó sorra kerül: egymást váltva, némi segítséggel kerekeznek be a légikosárba.


Bár nem látszik rajtuk, de mindannyian egy túlélőtábor utolsó feladatát teljesítik, 6 önkéntes segítségével. Ilosvai Georgina, a budapesti Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) gyógytornász túravezetője meséli, hogy a csoport már túl van egy győri ítéletidős strandoláson, egy éjszakai soproni állatnézésen, egy fertőrákosi sétán, egy sárvári fürdőzésen, hogy végül itt, Zalaegerszegen hőlégballonozással tegyék fel az a bizonyos pontot az i-re.


- 2008 óta szervezünk túlélőtáborokat mozgáskorlátozottaknak, hogy ne maradjanak ki a túraélményekből, melyek mások számára természetesek - folytatja a túravezető. - Talán még az extrém szót is felemlegethetem, hiszen nomád, sátras, tömegközlekedéssel bonyolított túrákról van szó, de a táborozóink bárminek bátran nekiveselkednek.


Hát igen, kurázsiból nincs hiány. Laáber Miksa mosolygó tekintete a fák fölött jár, még a leszállás után is. Szilvágyi Gergőt az abszolút nyugalom szállta meg odafent – ott, ahonnan nemcsak a TV-tornyot, hanem a közeli városrész panelházait is látni lehetetett. Kátai Virág a leérkezés után is szárnyalt, míg Tóth Károly „király” felkiáltással jellemezte élményét. Gyarmati Péter utolsóként a sötétedés kezdetét is odafentről láthatta, szerényen csak annyit mond: „Jó volt.”

S hogy jövőre milyen tábort szervez a MEREK? A Balaton körül szeretnének nyaralni, akár még a magyar tenger körbeutazása is szóba jöhet

Ezek is érdekelhetik