Hírek

2010.01.27. 14:30

Emelt díjas SMS: ha nem figyelünk, nagyon meglepődhetünk

Az egyre növekvő számú ügyfélpanasz miatt, a mobilosok védelme érdekében szigorítja az emelt díjas SMS-üzenetek fogadásának és küldésének feltételeit a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

zaol.hu

A mobilpiac robbanásszerű bővülésével hazánkban is milliárdos üzletággá nőtte ki magát az emelt díjas tartalmak (csengőhangok, játékok, videók, szöveges és képi információk) értékesítése; az emelt díjas SMS-sel megvehető termékekre interneten, újságokban, sőt, tévécsatornákon toboroznak előfizetőket a tartalomszolgáltatók. Ám mivel sem ők, sem a mobilszolgáltatók nem (vagy nem megfelelően) tájékoztatnak a részletekről, gyakran a havi telefonszámla kézhezvételekor döbben rá a fogyasztó, mekkora hibát követett el. Megrendeléskor ugyanis nem egyszeri díjat fizet, hanem regisztrál egy szolgáltatásra, így akár napi rendszerességgel kap újabb tartalmakat (például horoszkópot, zenét), újabb összegek ellenében. Egészen addig, míg a stop szó elküldésével SMS-ben le nem mondja az előfizetést ott, ahol kérte azt.

Ráadásul az emelt díjas SMS-ek ára távközlési követelésként jelenik meg a számlán, ezért nemfizetés esetén (hiába vitatja a tételt) akár a telefonszolgáltatásból is kizárhatják a felhasználót. Az eddigi legkirívóbb esetre egy panaszos ügyfél hívta fel az NHH figyelmét: számláján félmillió forintos követelés szerepelt. E helyzet tarthatatlansága miatt, hatósági jogkörével élve korlátozást vezet be az NHH, s mindhárom mobilszolgáltatót arra kötelezi, változtasson eddigi gyakorlatán.

- Előírtuk, hogy a három hazai mobilszolgáltatónál az előfizetések alapbeállításaként rögzítsék az emelt díjas SMS-szolgáltatás regisztrációjának tiltását, így ilyen tartalmakat csak az tudjon fogadni, aki ezt egyértelműen kéri, és a továbbítására engedélyt ad. Emellett az általános szerződési feltételek módosítására köteleztük a szolgáltatókat, amelyeknek közérthetően tájékoztatniuk kell ügyfeleiket e tartalmak megrendelésének körülményeiről - fogalmazott az NHH illetékese. Mint megtudtuk, egyelőre csak a legnagyobb hazai mobilcég bólintott rá a szigorításra, a másik két piaci szereplő bírósághoz fordult, így esetükben a határozat jogerőre emelkedésére még várni kell.

Az NHH és a hírközlési fogyasztói jogok képviselője egyszersmind csatlakozott a Magyar Mobilmarketing és Tartalomipari Egyesület kezdeményezéséhez, létrehozva azt a weboldalt (mobilozzokosan.hu), ahol a felhasználókat látják el praktikus tanácsokkal. Megtalálhatók itt az emelt díjas szolgáltatások speciális hívószámai (ilyenek a 0690, 0691, 17 kezdetű számok), egy adatbázisból kikereshető az egyes tartalmak díjszabása és a szolgáltatók elérhetősége is.

Három hasznos tanácsot idézünk: a mobilcégeknél gyerekzár-szolgáltatást lehet kérni, ezzel megakadályozható az emelt díjas tartalmak elérése. Ha pedig igénybe veszünk emelt díjas SMS-t, és utólag problémánk adódik a megrendelt termékkel, de a tartalomszolgáltatótól nem kapunk segítséget, akkor mobilszolgáltatónknál és a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál is reklamálhatunk.

Végül: az emelt díjas SMS-megrendelés regisztrációját követően tájékoztató üzenetet kell kapnunk az előfizetésről; ezt a szöveget célszerű megőriznünk, hogy később, például vita esetén bizonyítékul szolgálhasson.

Ezek is érdekelhetik