2009.10.28. 06:28
A kitüntetett úgy látja, az elismerés a zalai Pofosznak is szól
56-ban az idősek alakították a politikát, de a fiatalok vezették a harcot, és én büszke vagyok arra a generációra - mondja Csabai Hugó, a Pofosz zalai elnöke, aki rangos állami kitüntetést vett át a minap a köztársasági elnöktől.
- Sárváron születtem, ott ért utol a forradalom 16 éves koromban. A győri rádióból követtük az eseményeket, és amikor a mosonmagyaróvári sortűzről hírt kaptunk, teherautóval egyből útnak indultunk, hogy segítsünk a helyieknek. Aztán visszatértünk Sárvárra, és a Pestről a nyugati határ felé menekülőknek segítettünk kikerülni az oroszok és az elvtársak közös ellenőrző pontjait. Amikor pedig kilátástalanná vált a helyzet, mi is átléptük a határt. Végigjártam az osztrák lágereket, végül Svédországba kerültem.
A forradalom első évfordulóján jött vissza Magyarországra Csabai Hugó, a kádári hatalom ugyanis amnesztiát ígért a hazatérő fiataloknak.
- Ebből azonban nem lett semmi, már hazaérkezésünkkor ránk akarták bizonyítani, hogy külföldön beszerveztek minket, mint kémeket. A lovászi fiúnak, Berta Jánosnak (akinek emlékművet állíttattunk nemrég) ez lett a veszte: hűtlenség, tiltott határátlépés, kémkedés vádjával 1958-ban kivégezték. 19 éves volt. Az én életemben is felejthetetlen korszak kezdődött: a legváratlanabb időpontokban rángattak be kihallgatásokra, a családnak szinte állandó rendőre volt, aki a megfigyelésemmel, szüleim zaklatásával volt elfoglalva - mondja Csabai Hugó.
Végül Zalaegerszegre hívták be katonának - javítószázadba -, a városban ismerte meg későbbi feleségét, itt alapított családot. Tíz évvel ezelőtt kikérte a Történeti Hivatalból a rá vonatkozó megfigyelési dokumentumokat - kiderült, a politikailag megbízhatatlannak minősített fiatalemberről 1974 szeptemberéig vezette a dossziét a kommunista-szocialista hatalom. A Magyar Politikai Foglyok Szövetségéhez 1993-ban csatlakozott, a zalai szervezetet (amelynek tagságáról, tevékenységéről a legnagyobb elismeréssel szól) 2001 óta vezeti. Mint mondja, szívébe zárta a társakat, mindazokat, akiket a szervezet összefog: a meghurcoltakat, kitelepítetteket, hadifoglyokat, munkaszolgálatosokat és 56-osokat. Amíg ereje engedi, tenni szeretne ezekért az emberekért.
- Azt viszont sajnálom, hogy egyre kevesebben kíváncsiak ránk, az iskolák sem hívják a még élő 56-osokat. Pedig szívesen rendelkezésre állunk, ha kérik, beszélünk a mai fiataloknak a korszakról, s mindarról, amit átéltünk.
