2009.07.13. 02:24
Emléktáblát kapott a nyelvész-lelkész
Pölöskefő (pa) - A település egykori plébánosának, a 15 éve elhunyt Markó Imre Lehelnek állítottak emléktáblát a község templomában.
Egykori pannonhalmi tanítványai és a pölöskefői hívek közösen állítottak emléktáblát tegnap Markó Imre Lehelnek, aki közel 30 évig volt a kistelepülés plébánosa. Az 1994-ben 75 évesen elhunyt lelkipásztor egyben nyelvész is volt, nevéhez fűződik a Kiskanizsai szótár, mely könyv a városrész múltját, néphagyományait és gazdag szókincsét is bemutatja.
Az emléktáblánál megjelentek a hívek, a tanítványok, a barátok
Fotó: Szakony Attila
A szentmisével egybekötött emléktábla-avatásra a volt pannonhalmi tanító egykori diákjai is eljöttek, valamint a tudományos nyelvészmunka során megismert barátai, így többek között dr. Ördög Ferenc is megjelent.