Hírek

2008.10.21. 02:29

Őszi virágosítás

<b>Hévíz</b> - Intenzív ütemben indították az őszi virágosítást a fürdővárosban, megfelelve a kultúrált, környezetbarát, vendégváró településképi igényeknek.

Horányi Árpád

A parkfenntartási csoport október elején kezdte a közterületek virágosítását, a jó időnek is köszönhetően rövid idő alatt 21 ezer tő árvácska és százszorszép palánta lett kiültetve. A tavalyinál négyezer darabbal több virágpalánta került a városháza melletti megnövelt ágyásokba, a tavasszal ugyancsak bővített, fedett fürdő bejárata előtt kialakított helyre, valamint a köztéri virágládákba.

Az élő környezeti díszek összetételéről szólva Laczkó Mária, parkfenntartási vezető elmondta, hogy csaknem harmincféle, holland importból származó, minőségi tulipánhagymát is kiültettek. A közel tízezer tulipánhagyma között akadt olyan is, amelyik hazánkban eddig nem volt ismeretes.

- A tulipánok korai, áprilisi-májusi virágzása idegenforgalmi szempontból fontos célidőszakra esik, ezért is döntöttünk a teljes tulipánosítás mellett - hangsúlyozta a vezető kertész.

A nagy autóparkoló Széchenyi utcához közel eső részén teljesen újjáalakították a zöldfelületet. A városba betérőket már egy kellemes, ápolt benyomást kínáló, szép, zöld sziget várja, amelynek része egy 2000 darab palántát magában foglaló dekoratív virágágy. A hátterét adó környezet kialakítása is folyik: oda a saját kertészetükben nevelt nagy földlabdás zöld növényeket ültetik. A növények üdeségét biztosítandó, programozható öntözőberendezés lett kiépítve, ami a talaj takarékos vízutánpótlását teszi majd lehetővé.

A cserjék, rózsák ültetése és a fűmagvetés is elkészül november elejéig.

Ezek is érdekelhetik