Hírek

2008.05.10. 02:28

Tizenhat éve város

Hévíz - A városi rang elnyerésének 16. évfordulója alkalmából ünnepeltek a fürdővárosban tegnap, a helyi múzeumban és a Deák téri galériában tartott programokkal.

Horányi Árpád

A elnyert ranghoz méltó gyarapodást, a hagyományok ápolását, a kultúra felkarolását fémjelezték az események is, amelyek keretében dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke mondott ünnepi beszédet. A 40 éves díszítőművészeti szakkör munkáiból nyílt jubileumi kiállítás, a helyi művészet nívójából adtak ízelítőt a fellépő csoportok, s számos önkormányzati elismerés átadása is jelezte, hogy sokak dicséretre méltó munkájának köszönhető a fejlődés.

Köszöntőjében Vértes Árpád polgármester emlékezett a fürdőkultúra kialakításának nagyjaira, felvillantotta a városiasodás mérföldköveit. Szavait követően dr. Kovács Árpád méltatta a helybeliek munkáját, hon- és vendégszeretetét. Mint mondta: a város arculatán tükröződik az az igényesség, amit a hévíziek láthatóan elsősorban önmaguktól követelnek meg, a lakóhelyük, s a hozzájuk látogatók iránti tisztelet jegyében. Elismerését fejezte ki a lakosságnak és választott vezetőiknek a nagy elszántsággal végzett munkáért.

Az önkormányzati kitüntetéseket Vértes Árpád adta át. Díszpolgári címet kapott Simon József festő- és keramikusművész, Pro Urbe kitüntetést vehetett át Takács Károlyné nyugalmazott pedagógus, Pro Cultura elismerésben részesült Kator László nyugalmazott rendőr alezredes, dr. Szarkáné Lampert Anikó pedagógus, dr. Labáth György főállatorvos, Lukácsné Horváth Julianna szociális intézményvezető-helyettes, valamint a svéd és német kapcsolatokat hosszú ideje ápoló Móré Imre hévízi és Reinhold Klöppinger Pfungstadt testvérvárosi lakos. Hévíz város közszolgálatáért kitüntető címet vehetett át Demeter Klára pedagógus, Nagy Sándorné óvónő, Németh László parkfenntartó csoportvezető, Kalaposné Kovács Erzsébet köztisztviselő. Az Év rendőre elismerést dr. Vajda Gábor őrnagy, őrsparancsnok kapta.

A műsorban fellépett az Illyés Gyula Általános Iskola kórusa, a Tiszta Forrás Dalkör, magánénekesként közreműködött Szarka László. Sztárvendégként Komár László szórakoztatta a városnapi ünneplőket.

A pünkösdi fesztivál jegyében zajló folytatásként ma 17 órakor mazsorett és fúvós parádé kínál majd látványosságot, este könnyűzenei koncert lesz. Vasárnap Pünkösdi néptánc bokréta címmel sok szereplős folklórműsor nyújt szórakozást. A reneszánsz évéhez kapcsolódnak a hétfői zárónapi események: vendégszerepel a Maszk Bábszínház, az Adriánusz Színpad, a helyi Musica Antiqua együttes Udvari mulatság címmel ad koncertet, a csonkahegyháti Saltarello Gyermek Táncegyüttes közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik