A múzeummentő

Ő volt az, aki 1919. október 5-én megakadályozta, hogy a Budapestet megszálló román csapatok kivigyék az országból a Nemzeti Múzeum kincseit. A szerző, aki zalaegerszegi származású felesége révén (Bognár Katalin a Nemzeti Múzeum történeti fényképtárban dolgozik) helyi kötődéssel is bír, nemrégiben mutatta be könyvét a megyeszékhely könyvtárában.

- Ez az első regényem, eddig nem próbálkoztam szépirodalommal, de a korszak nagyon régóta foglalkoztat, annál is inkább, mivel a román megszállás kifejezetten feldolgozatlan szakasza múltunknak - kezdi Gál Vilmos. - Sok szakmai publikációm jelent már meg, de mindig úgy éreztem, hogy egy regénnyel sokkal szélesebb közönséghez juttathatnám el a történelmet.

Mint ismeretes, 1919. márciusában a kommunisták átvették a hatalmat Magyarországon, a hadsereg pedig megpróbálta visszafoglalni Erdélyt a románoktól. A harc augusztusban ért véget a Magyar Tanácsköztársaság bukásával, illetve a keleti területek és Budapest román megszállásával. 

William Gallen, alias Gál Vilmos az egerszegi könyvbemutatón

- Az akcióról néhány órán belül értesültek a párizsi békekonferencia vezetői - folytatja a történész. - A négy nagyhatalom tanácsa úgy döntött, a lehető leggyorsabban tábornoki missziót küld Budapestre, hogy a megszállást ellenőrizzék és segítsék a magyarokat, hogy ismét saját kezükbe vegyék országuk kormányzását. A bizottság amerikai tagja Harry Hill Bandholtz tábornok volt, aki nagyon sokat tett értünk a román hadsereg önkényeskedéseinek korlátozásával.

Legnevezetesebb tette az volt, hogy megmentette a Nemzeti Múzeum kincseit. A korabeli emlékezet szerint lovaglóostorával kergette ki a múzeumból a műkincsekre fenekedő román katonákat. A valóságban ennél kissé prózaibb, ám annál hathatósabb megoldást választott.

- Milyen ember volt Bandholtz tábornok? Mi derült ki az ő karakteréről?

- Igazi amerikai volt, nagyon kemény katona, ugyanakkor jó diplomata, ezért is kerülhetett be a békedelegációba. Nagy tapasztalatokat szerzett a spanyol-amerikai háborúban, egyebek közt a Fülöp szigetek kormányzójaként tevékenykedett. Amikor az európai hadszíntérre került, a tábori csendőrség parancsnoka lett. Ritka párosítás, hogy ehhez a kemény arcélhez nagyon jó amerikai humor párosult. Becsületes, lovagias ember volt, s a magyarokkal lojális. Néhány hét alatt átlátta, hogy a megszálló román csapatok kifosztják az országot, s habitusából fakadóan azonnal a gyengébbek pártjára állt. Személye biztosíték volt arra, hogy a helyzet nem fajulhat tovább.

De halljuk, miként is történt az a nevezetes múzeummentő akció?

- Vasárnap történt - kezdi a történész. - Nem véletlenül választották ezt a napot, hiszen ilyenkor zárva vannak a hivatalok, nehezebben mozdul a rendőrség, a politika. A románok több szakasz katonával és számos teherautóval vonultak fel a Nemzeti Múzeum előtt, hogy felpakolják a teljes erdélyi anyagot, amire úgymond jogot formáltak. Az igazgató persze nem engedte be őket, rémült telefonálgatás kezdődött, hívták a minisztert, s közben Bandholtz is megérkezett. A románok elvonultak ugyan, de avval az ígérettel, hogy másnap visszatérnek. Az amerikai tábornok azonban lepecsételtette az ajtókat, saját kézírásával hitelesítette a zárlatot, s a kulcsot is elvitte. A naplójában feljegyezte, hogy amikor bement a múzeumkertbe, egy román őrszem megpróbálta feltartóztatni, de a lovaglóostorával jobb belátásra térítette. Később az ostort és a naplót is a Nemzeti Múzeumnak adományozta Bandholtz családja, a mai napig ott láthatók a kiállításban.

Mintegy 100 ezer román katona szállta meg az országot

De visszatérve a múzeumot fenyegető veszélyhez, Bandholtz pecsétjének akkora diplomáciai tekintélye és ereje volt, hogy a románok jobbnak látták hétfőn nem visszatérni. Hiszen ő a nagyhatalmakat képviselte, s ha a románok behatolnak, nem Bandholtz személyével dacolnak, hanem a párizsi békekonferenciával.

- Milyen kincsek voltak akkoriban veszélyben?

- Hatalmas érték. Az első világháború miatt sok erdélyi főnemesi család helyezte letétbe értékeit a Nemzeti Múzeumban. Ezek közül is kiemelkedett a híres Ipolyi-gyűjtemény (Ipolyi Arnold nagyváradi püspök műkincsei). Gyakorlatilag az előrelátóbb erdélyi arisztokraták kiürítették kastélyaikat, s az aranykincs, díszfegyver, ékszer, szőnyeg, értékes könyv mind a múzeumba vándorolt. De nyilván attól is tartani lehetett, hogy ha több száz katona behatol a múzeum területére, közel sem csak az erdélyi anyagot viszi magával.

- A honi erők hol voltak mindeközben?

- Magyarországon ekkor teljes szétesettség uralkodott. Húszezer román katona szállta meg Budapestet, néhány száz magyar rendőrt lehetett volna felvonultatni velük szemben... Magyar haderő gyakorlatilag nem létezett, Horthy néhány ezres nemzeti hadserege Siófok környékén állomásozott. Ebben a helyzetben kizárólag csak a diplomáciai védelem akadályozhatta meg a kifosztást.

Az amerikai Bandholtz tábornok, kezében a nevezetes ostorral

- Maradtak fenn dokumentumok arról, hogy a román megszállás milyen károkat okozott az országnak?

- Bandholtz naplójából erről is képet nyerhetünk. A szolnoki vasúti hídhoz ugyanis odaállítottak egy tisztet, aki lajstromozta az országot elhagyó szerelvényeket. Összesen 28 ezer vagonnyi árut vittek el mintegy 6 hét leforgása alatt. Tenyészállatokat, komplett méneseket, de kórházakat is, mindenestül. Különösen a gyárakra utaztak, a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek komplett berendezését leszerelték. Nem csak az volt a cél, hogy a saját országukat gazdagítsák, hanem az is, hogy a magyar gazdaságot gyengítsék. Később ugyanis sok esetben pályaudvarokon rozsdásodtak az elvitt gépek.

A regény szintén merít Bandholtz rendkívül olvasmányosan megírt naplójából, de hozzáemel fiktív, kémtörténetbe átcsapó, valamint szerelmi szálakat is.

- Kalandregényt írtam ugyan, de a szakmámat nem tagadtam meg - summáz a szerző. - A történelmi tények, események bemutatása, valamint a korabeli Budapest leírása teljesen hiteles.