Mesés transzplantáció: férje veséjét kapta a feleség

Magyarországon a vesetranszplantáció alig tíz százalékát teszi ki az élődonoros műtét, amikor az arra alkalmas személy, általában közeli rokon adja át az egyik veséjét. Pedig általában ezek kevesebb komplikációval járnak, más országokhoz képest nálunk erre mégis ritkábban kerül sor.

– Tökéletesen sikerült a műtétem, pontosabban a műtétünk, mert amint megkaptam az új vesémet, azonnal működni is kezdett, miközben tartott még az operáció. Nagyon ritka az ilyesmi – meséli Mária, aki 2009 őszéig ritkán járt orvosnál, nem volt oka rá, ám akkortájt a vérnyomása rendetlenkedni kezdett.

– Sose voltam beteg azelőtt, akkor se volt panaszom, kicsit fáradékonynak éreztem magamat, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Az én koromban, 56 évesen a legtöbb embernek több baja is van már. Kaptam vérnyomáscsökkentőt, de nem használt. Szerencsémre a háziorvosom, dr. Simon Mária nem újabb gyógyszert írt fel, hanem laborba küldött, s hamar kiderült, hogy veseelégtelenségben szenvedek. Hosszas vizsgálódás után, és a kezelőorvosom, dr. Kósa Dezider kitartásának köszönhetően kiderült, hogy a baj hátterében egyfajta csontvelő betegség húzódik. Jó indulatú, de nagyon gonosz daganat támadt rám, ahogy jellemezték – meséli.

– Talán ne a daganat szót használjuk – kezdi magyarázni a történet másik főszereplője László, aki 39 éve kapcsolta össze életét Máriával.

A diákszerelemből még az egyetemen lett házasság. Két gyermek, két unoka, no meg több évtized és respekt az építészszakmában, hogy rövid összefoglalását adjuk a megyeszékhelyen jól ismert házaspár, Süveg Mária és Inkovics László életének. Merthogy róluk van szó...

– Tehát ez a csontvelő olyan megbetegedését jelenti, aminek következtében nagy molekulájú fehérjék kerülnek a véráramba. Ezek eltömik a hajszálereket, a finomerezetű szerveket tönkreteszik. Elsőként a vese mondta fel a szolgálatot, utána következett volna a többi, a szív, az agy – kapom a laikusnak szóló plasztikus magyarázatot.

– Ez viszont azzal járt, hogy először ebből kellett kigyógyulnom, mert addig semmi értelme nem lett volna a transzplantációnak – veszi vissza a szót Mária.

A következő másfél év programját a heti háromszori dialízis szabta meg, no meg a kemoterápia, aztán a saját őssejtes kezelés, amit sterilhez közeli állapotot követelő karantén követett. Ezért két hónapra kiköltöztek a hegyi hajlékukba, mert ott egyszerűbb volt az izolációt megteremteni, mesélik.

És ott volt még a gyógyulás utáni feladat, donort találni: Mária 2011. augusztus 3-án került fel a várólistára.

– Ez csak lehetőség, mert azt senki nem tudja megmondani, mennyit kell várni, teljesen bizonytalan, mikor lesz alkalmas vese. Ezért került szóba az élődonoros átültetés, ilyenkor elsőként a közeli rokonokat veszik figyelembe. Testvérem nincs, szüleim nem élnek, a gyerekeink meg fiatalok ahhoz, hogy ilyen kockázatnak kitegyük őket, még bármi történhet az életükben – magyarázza, miért vetették el ezt a lehetőséget elsőre.

– Én ebből a szempontból teljesen idegennek számítok, de azonos a vércsoportunk, így vetődött fel, hogy nézzük meg, szóba jöhetek-e – idézi fel László a fontos mozzanatot és innen a történet meseszerűvé válik. A vizsgálatok végére kiderült, minden stimmel, már csak az etikai bizottság elé kellett járulniuk, hogy az esetleges csalárdságot, visszaélést kizárják, mielőtt engedélyezik a transzplantációt.

Február 9., ez ma mindkettőjük második születésnapja. Azon a napon először Lászlót tolták be a pécsi klinika műtőjébe, a laparoszkópiás beavatkozás öt órája után került sorra Mária, és az ő hagyományos eljárású műtétje is majdnem ennyi ideig tartott.

– Dr. Kalmár Nagy Károly kezébe tettük sorsunkat, több mint kilenc órán keresztül volt talpon mellettünk. Minden elismerésem az övé, de a sokat szidott egészségügyben is kellemesen csalódtunk. Mindenhol olyan figyelemmel, szeretettel vettek körbe minket, takarítónőtől az orvosig, amire nem számítottunk. Szinte ellágyultak, amikor megtudták, mi járatban vagyunk. Nem vertük nagydobra itthon, hogy mire vállalkoztunk, de így is elterjedt a híre. Talán a példánk másokat is hasonló lépésre indíthat, ha egyszer a sors majd úgy hozza. Megható egyébként, hogy milyen sokan szurkoltak nekünk, még távoli ismerősöktől is kaptunk bátorítást. Ez megerősített hitemben, hogy a világban sokkal több a jó ember, mint gondolnánk, csak a rosszak hangosabbak – fogalmaz László. 


Ezrek életén segíthet
A veseműködés pótlására két megoldás kínálkozik: a dialíziskezelés és a vesetranszplantáció. A beteg dialízissel akár évtizedekig is életben tartható, azonban a veseműködés helyreállítása és a dialízis elhagyása csak átültetett vesével érhető el. Hazánkban a kilencvenes évek végén háromezer beteg kapott dialízist és másfél ezren éltek transzplantált vesével. A transzplantált vese származhat agyhalott vagy élő donorból. A világon először laparoszkópiás veseátültetést 2009. június elején, nyarán egy barcelonai kórházban hajtottak végre. A veseelégtelenségben szenvedő középkorú nő a vesét férjétől kapta. Az MTI anno beszámolt a barcelonai Puigvert Alapítvány urológiáján végrehajtott beavatkozásról, amely 230 percig tartott, 7 centiméteres hasi nyíláson át helyezték be az új vesét a páciensbe, miközben a hagyományos veseátültetésnél húsz centiméteres vágást ejtenek. A laparoszkópiás sebészi eljárásban a betegbe a vágáson át vékony csövet vezetnek be, és videokamera segítségével láthatják a hasi szerveket. A sebész monitoron látja a szerveket, és a beteg testébe néhány apró vágáson keresztül bevezetett eszközökkel manipulál.  


Esélyt adni az élethez (Arany Gábor jegyzete)
A szövet- és szervátültetések története a legendák ködébe vész és évezredek óta kíséri az emberiséget. Szent Kozma és Szent Damján csodatétele, amikor a templomszolga beteg lábát halottéval pótolták. Hasonló történetek találhatók a kínai és hindu mitológiában is: csodálatos szívátültetés, levágott fej elefánt fejjel pótlása. Állítólag VIII. Ince pápa mindent elkövetett halálos ágyán, hogy elkerülje az elkerülhetetlent és ezért három fiatal fiú vérével transzfuzionálták. De vére nem tisztult meg, meghalt és a három fiatal is. Az első vérátömlesztést 1667-ben végezte Angliában R. Lowler. A sikertelenségek és a halálos szövődmények miatt 150 éven át tiltották ezt, egészen 1818-ig, amikor P. Scheel hét esetben szövődmény nélkül végzett vérátömlesztést, pedig csak 1901-ben fedezte fel Landsteiner a vércsoportokat, s ezután már biztonságosan lehetett vért adni. A szervátültetés már az 1800-as évek második felében felmerült, de technikai akadálya volt: az érvarrást nem tudták biztonságosan megoldani. Ullmann Imre 1902- ben végrehajtotta az első sikeres veseátültetést kutyán, de érvarratot nem alkalmazott. Az első magyarországi veseátültetést Németh András végezte Szegeden, 1962. december 23-án, azóta több mint ötezer alkalommal kapott beteg ember esélyt az új életre. Számomra a teremtés csodájához fogható a szervátültetés és lenyűgöz, ha valaki ennek részese: a legtöbbet ennek sikeréért az orvosokon túl a donorok tehetik. Azaz szinte bárki, mert mindannyiunk életében ott az esély, hogy donorrá váljunk. Vagy önként vagy mert a sorsunk úgy hozza... S ha így lesz, legalább mások kaphatnak tőlünk esélyt az életre.