Holtomiglan, holtodiglan: 65 éve elválaszthatatlanok

- Zalaszentlászló ellentétes végein laktunk, de együtt jártunk iskolába, a leendő férjem, idősebb lévén, egy osztállyal feljebb. Már akkor nézegettük egymást, barátkoztunk, ráadásul, amikor színjátékot tartottunk, mindig mi ketten kaptuk a főszerepet. Vagyis ha például én voltam a Hófehérke, akkor a papa biztos királyfiként állt mellettem. De még nem nagyon tárgyaltunk ám komoly dolgokról, hiszen fiatalok voltunk! - emlékezett mosolyogva Ellus néni.

A sors ezután a kegyetlenebb arcát mutatta, az akkor valamivel több, mint húszesztendős Németh Györgyöt ugyanis a frontra szólította a világháború.

- Amerikai fogságba estünk Németországban, s megkaptuk a lehetőséget, hogy kivándoroljunk az USA-ba - mesélte a nyolcvankilencedik évében járó Gyuri bácsi. - De a szívem hazahúzott, még úgy is, hogy tudtam: nehéz és szegény világ vár rám otthon, Zalaszentlászlón. 1945. november 26-án értem a falumba. Tudtam, társra van szükségem, párosan minden jobb és könnyebb, ezért hamarosan megkértem Ellus kezét. Igent mondott, majd megosztottam a szándékomat a leendő anyósomékkal, ők sem ellenezték a dolgot. Sőt, mondták: komolyan veszik a házasságot.

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- Zalaszentlászló ellentétes végein laktunk, de együtt jártunk iskolába, a leendő férjem, idősebb lévén, egy osztállyal feljebb. Már akkor nézegettük egymást, barátkoztunk, ráadásul, amikor színjátékot tartottunk, mindig mi ketten kaptuk a főszerepet. Vagyis ha például én voltam a Hófehérke, akkor a papa biztos királyfiként állt mellettem. De még nem nagyon tárgyaltunk ám komoly dolgokról, hiszen fiatalok voltunk! - emlékezett mosolyogva Ellus néni.

A sors ezután a kegyetlenebb arcát mutatta, az akkor valamivel több, mint húszesztendős Németh Györgyöt ugyanis a frontra szólította a világháború.

- Amerikai fogságba estünk Németországban, s megkaptuk a lehetőséget, hogy kivándoroljunk az USA-ba - mesélte a nyolcvankilencedik évében járó Gyuri bácsi. - De a szívem hazahúzott, még úgy is, hogy tudtam: nehéz és szegény világ vár rám otthon, Zalaszentlászlón. 1945. november 26-án értem a falumba. Tudtam, társra van szükségem, párosan minden jobb és könnyebb, ezért hamarosan megkértem Ellus kezét. Igent mondott, majd megosztottam a szándékomat a leendő anyósomékkal, ők sem ellenezték a dolgot. Sőt, mondták: komolyan veszik a házasságot.

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

A sors ezután a kegyetlenebb arcát mutatta, az akkor valamivel több, mint húszesztendős Németh Györgyöt ugyanis a frontra szólította a világháború.

- Amerikai fogságba estünk Németországban, s megkaptuk a lehetőséget, hogy kivándoroljunk az USA-ba - mesélte a nyolcvankilencedik évében járó Gyuri bácsi. - De a szívem hazahúzott, még úgy is, hogy tudtam: nehéz és szegény világ vár rám otthon, Zalaszentlászlón. 1945. november 26-án értem a falumba. Tudtam, társra van szükségem, párosan minden jobb és könnyebb, ezért hamarosan megkértem Ellus kezét. Igent mondott, majd megosztottam a szándékomat a leendő anyósomékkal, ők sem ellenezték a dolgot. Sőt, mondták: komolyan veszik a házasságot.

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

A sors ezután a kegyetlenebb arcát mutatta, az akkor valamivel több, mint húszesztendős Németh Györgyöt ugyanis a frontra szólította a világháború.

- Amerikai fogságba estünk Németországban, s megkaptuk a lehetőséget, hogy kivándoroljunk az USA-ba - mesélte a nyolcvankilencedik évében járó Gyuri bácsi. - De a szívem hazahúzott, még úgy is, hogy tudtam: nehéz és szegény világ vár rám otthon, Zalaszentlászlón. 1945. november 26-án értem a falumba. Tudtam, társra van szükségem, párosan minden jobb és könnyebb, ezért hamarosan megkértem Ellus kezét. Igent mondott, majd megosztottam a szándékomat a leendő anyósomékkal, ők sem ellenezték a dolgot. Sőt, mondták: komolyan veszik a házasságot.

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- Amerikai fogságba estünk Németországban, s megkaptuk a lehetőséget, hogy kivándoroljunk az USA-ba - mesélte a nyolcvankilencedik évében járó Gyuri bácsi. - De a szívem hazahúzott, még úgy is, hogy tudtam: nehéz és szegény világ vár rám otthon, Zalaszentlászlón. 1945. november 26-án értem a falumba. Tudtam, társra van szükségem, párosan minden jobb és könnyebb, ezért hamarosan megkértem Ellus kezét. Igent mondott, majd megosztottam a szándékomat a leendő anyósomékkal, ők sem ellenezték a dolgot. Sőt, mondták: komolyan veszik a házasságot.

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- Amerikai fogságba estünk Németországban, s megkaptuk a lehetőséget, hogy kivándoroljunk az USA-ba - mesélte a nyolcvankilencedik évében járó Gyuri bácsi. - De a szívem hazahúzott, még úgy is, hogy tudtam: nehéz és szegény világ vár rám otthon, Zalaszentlászlón. 1945. november 26-án értem a falumba. Tudtam, társra van szükségem, párosan minden jobb és könnyebb, ezért hamarosan megkértem Ellus kezét. Igent mondott, majd megosztottam a szándékomat a leendő anyósomékkal, ők sem ellenezték a dolgot. Sőt, mondták: komolyan veszik a házasságot.

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- A lánykérés formaság volt, a Gyuri édesanyja és nővére jött értem - tette hozzá Ellus néni, majd a lakodalomról kezdett mesélni. - November ellenére igen szép idő volt. Bár reggel esett az eső, délutánra kisütött a nap. A menet a lányos háztól indult a templomig, az úton a sáros részekre deszkákat tettek, hogy át tudjunk kelni. A ruhám hófehér volt, fátyollal, akkor ez volt a divat. Meg egyébként is: igen nagy baj volt, ha a menyasszony nem ilyen színű öltözetben ment házasságot kötni...

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

Bajban volt Gyuri bácsi is, hiszen az orosz katonák korábban elvitték mindenét, így az egyetlen öltönyét is. De a nővére az utolsó pillanatban segített, csíkos nadrágot, Bocskai-gombos kabátot vásárolt testvérének. Mondták is a vendégek, hogy mindketten milyen csinosak.

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- Délelőtt, csak a tanúkkal, megvolt a polgári esküvő, majd délután a templomi, ami annak idején bizony elég nehéz esetnek számított. Aztán a lányos háznál következett a lakodalom, vacsorával, harmonikással.

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- A sütés-főzés már egy héttel a nagy nap előtt megkezdődött, lehettünk vagy nyolcvanan-százan. A hangulatra nem lehetett panasz, ahogy az elkövetkezendő hatvanöt esztendőre sem.

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

Pedig az évtizedek sok megpróbáltatást tartogattak a fiatal pár számára. Nem a kapcsolatukból adódtak a gondok, hanem a világ dolgai okozták a nehézségeket.

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat, melyek természetükből eredően rendszeresen adódnak.

- Nem kétséges, ha újra kezdeném, a férjemet választanám - mondta Ellus néni, aki elárulta: két gyermekük mellett négy unokájuk, s egy dédunokájuk is nagy boldogságot jelent számukra.

Németh György ehhez azt tette hozzá, hogy gyakran felemlegetik az elmúlt hatvanöt év történéseit.

- Ha esténként megunjuk a tévézést, s nem tudunk aludni, bizony gyakran átbeszéljük a házasságunk esztendőit. Hatalmas időről van szó, ami így visszatekintve nagyon gyorsan elmúlt, de minden egyes perce szép és emlékezetes volt. Köszönjük a sorsnak!

- A koromnál fogva várhattam még volna a nősüléssel - jegyezte meg mosolyogva Gyuri bácsi.

- Persze, én is várhattam volna - kontrázott Ellus néni, miközben a vaskos fényképalbumokat forgatta.

- Jó volt ez így, az idő bizonyítja - zárta le a beszélgetés e részét a férj. Nem vártak, így hamarosan (1948-ban és 1950-ben) megszületett két fiuk. Ezt követően ők kötötték le figyelmüket, s persze a megélhetés biztosítása. Azért, hogy mindent megteremtsenek a család számára, gazdálkodni kezdtek.

- Nem volt könnyű időszak, de a problémák és nehézségek nem eltávolítottak, hanem összekötöttek bennünket. Megbeszéltünk mindent, ha döntéseket hoztunk, azok közösek voltak - emlékezett Németh György, aki helyben az Áfész, majd a termelőszövetkezet elnökeként is dolgozott.

- Az egymás iránti ragaszkodás megmaradt, soha nem volt harag közöttünk. Persze, néha elfordultak kisebb összezörrenések, de azok soha nem voltak komolyak, s nem lett semmiféle következményük. Beszéltünk, a válás szót pedig nem is ismertük - vette át a szót Ellus néni, hozzátéve: amikor a templomban örök hűséget esküdtek egymásnak, azt nem az utolsó szóig, hanem az utolsó betűig komolyan gondolták. - A holtomiglan, holtodiglan számunkra azt jelentette, s jelenti a mai napig, amire eredetileg gondoltak a kitalálói.

Gyuri bácsi szerint e tekintetben gyökeres változás történt. Akkoriban a válás ritkaságszámba ment, nem volt divat. Bezzeg manapság, elég néhány rossz szó, az hogy nem tetszik valami, s a férj vagy feleség rögtön odébbáll.

- Márpedig ezért mindig a gyermekek fizetnek. Ők szenvedik meg szüleik meg nem értését - vélekedett a feleség, aki férjével együtt két pontban fogalmazta meg a boldog, no és hosszú házasság titkát. Szerintük fontos, hogy a fiatalok felmérjék, mennyire gondolkodnak együtt, s mennyire tudnak kitartani egymás mellett. A másik, hogy megbeszéljenek mindent, köztük a napi dolgokat és a problémákat,