A túlélés titka: emberség, alázat és optimizmus...

- 1922-ben születtem Budán, és mivel a családban édesapám révén volt hagyománya a gépész szakmának, jelentkeztem a Műszaki Egyetemre, ahova fel is vettek - idézte fel pályája kezdetét. - Mikor eljött a gyakorlat ideje, a kollégák mondták, hogy próbálkozzak a Magyar Amerikai Olajipari Rt.-nél (MAORT), mert ott jól lehet keresni. Így is lett, 1943-ban érkeztem meg Bázakerettyére - aztán sokáig ott is ragadtam...

Ali bácsi végzős hallgatóként átélte a gázból üzemanyagot előállító Gazolin-telep 1944. július 30-ai bombázását is.

- Zúgtak a repülők, mindenki menekült az óvóhelyekre, így természetesen én is jobbnak láttam fedezékbe húzódni - mesélte. - Miután befejeződött a bombázás, alig győztük oltani a tüzeket és eltakarítani a romokat.

A támadás (mely során többen meghaltak és 43-an megsérültek) sikeres volt, jelentős károsodást szenvedett el a telep is. Másnap a támadó szövetséges erők gépei ezernyi kis cetlit szórtak Bázakerettyére Ég a magyar olaj! felirattal.

A háború egy idő után ellehetetlenítette az egyetemi munkát is, ezért a képzést a fővárosból áthelyezték Breslau-ba (ma Wroclav), majd Drezdába. Jesch Aladár itt kapta meg a diplomáját, amit Magyarországon is meg kellett védenie. Aztán elmúltak a világégés évei.

- 1947-ben a párizsi főiskolai kosárlabda világbajnokságról aranyéremmel térhettünk haza a válogatott kerettel - villantott fel egy újabb szeletet sokoldalú személyiségéből és gyümölcsöző életpályájából Ali bácsi, akiről azt is megtudtuk, hogy fiatal korában nemcsak kosarazott, hanem atletizált is. - A vb-re ugyan a MAORT akkori vezérigazgatója, Ábel Bódog a szabadságom terhére engedett el, de nem bántam.

Az igazgató hamarosan a csökkenő olajkitermelés ürügyén végrehajtott államosítást célzó MAORT-per egyik elítéltje lett.

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- 1947-ben a párizsi főiskolai kosárlabda világbajnokságról aranyéremmel térhettünk haza a válogatott kerettel - villantott fel egy újabb szeletet sokoldalú személyiségéből és gyümölcsöző életpályájából Ali bácsi, akiről azt is megtudtuk, hogy fiatal korában nemcsak kosarazott, hanem atletizált is. - A vb-re ugyan a MAORT akkori vezérigazgatója, Ábel Bódog a szabadságom terhére engedett el, de nem bántam.

Az igazgató hamarosan a csökkenő olajkitermelés ürügyén végrehajtott államosítást célzó MAORT-per egyik elítéltje lett.

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- 1947-ben a párizsi főiskolai kosárlabda világbajnokságról aranyéremmel térhettünk haza a válogatott kerettel - villantott fel egy újabb szeletet sokoldalú személyiségéből és gyümölcsöző életpályájából Ali bácsi, akiről azt is megtudtuk, hogy fiatal korában nemcsak kosarazott, hanem atletizált is. - A vb-re ugyan a MAORT akkori vezérigazgatója, Ábel Bódog a szabadságom terhére engedett el, de nem bántam.

Az igazgató hamarosan a csökkenő olajkitermelés ürügyén végrehajtott államosítást célzó MAORT-per egyik elítéltje lett.

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Az igazgató hamarosan a csökkenő olajkitermelés ürügyén végrehajtott államosítást célzó MAORT-per egyik elítéltje lett.

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Az igazgató hamarosan a csökkenő olajkitermelés ürügyén végrehajtott államosítást célzó MAORT-per egyik elítéltje lett.

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Hazugság, gazemberség volt az egész, mindenkit felháborított, ami 1948-ban történt - szögezte le.

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Ezek után később sem tudott, igaz, nem is akart jó kapcsolatot kialakítani az elvtársakkal, ami - ahogy felesége, Gizella néni fogalmazott - meg is látszott a fizetésén.

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Ali bácsi az évek folyamán gépészmérnöki diplomájával geofizikussá képezte magát, mert erre volt igény. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi, hogy hosszú pályafutása során tanított egyetemen, írt jegyzetet, s két alkalommal is eljutott Kínába, ahol magyar fejlesztésű szelvényező berendezések kezelésére oktatta az ottani kollégákat.

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Amit itthon megcsináltunk tízen, arra ott 80 embert osztottak be - mesélte nevetve. - Mégis azt kell mondanom, nagyon jó volt velük dolgozni. Éppen 1956 őszén jártunk kint, amikor idehaza zajlott a forradalom. Mi nem is tudtunk róla, a kínaiak szóltak, hogy baj van Magyarországon. Szereztek egy rádiót is, amin valami borsodi adót sikerült megtalálnunk, s azon hallgattuk a híreket.

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Szerencséje volt azzal az úttal, ha itthon lett volna, biztosan bebörtönzik, mint a többi mérnököt - kapcsolódott be újra a beszélgetésbe a ház asszonya.

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

Ugorjunk egy nagyot, mert a következő évtizedek a csendes építő munkáéi voltak. Az örökké aktív Jesch Aladár nyugdíjasként sem pihent, a rendszerváltást követő első ciklusban a terület önkormányzati képviselőjeként vállalt közéleti szerepet. Újabb ciklust azonban hetven évesen már nem akart vállalni. Manapság pedig leginkább 3 fia, menyei, 7 unokája és 3 dédunokája (a legkisebb egy hónapos) társaságát élvezi.

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...

- Nehezen neveltük fel a gyerekeket, autónk sokáig nem volt, 50 éves múltam, amikor megvásároltuk az első kocsit - árulta el Aladár bácsi. - Évekig éltünk albérletben, mert az elvtársak megmondták: tőlük én soha nem kapok lakást. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy minden vasárnap ott ültem a templomban. De nem panaszkodom, mert sose a pénz mozgatott. Számomra a tökéletes boldogságot az jelentette, hogy azt csinálhattam, amit szerettem - s kicsit talán értettem is hozzá...