Ezt látni kell! Doki sztetoszkóppal, fényképezőgéppel és meseszép fotókkal

Na jó, akkor legyen a ráadás Börzönce... - dönt a fotós, s már peregnek is az egymásba úszó etno felvételek, mégpedig az After Crying zenéjére, József Attila soraira. A börzöncei hegy archaikus világa Izland és Arizona varázslatos képeit követően tárul a szemünk elé, impozáns keresztmetszetet nyújtva a sztetoszkóp mellett a fényképezőgépet is régóta értő kézzel kezelő dr. Simán László kollekciójából.



- Néhány éve kezdtem bele, hogy illő zenével aláfestett fotó-etűdöket állítsak össze a felvételeimből - avat be újabb törekvéseibe az évtizedek óta fotózó orvos. - Van még mit fejlődnöm, e műfaj eszköztára nagyon összetett. Egyelőre a fotóim jobbak, mint a belőlük készített kisfilmek , viszont közönség előtt hálásabb az utóbbi, több múzsát is hadra hívó formával megjelenni.

Valóban. Az arizonai Antilop kanyon szeszélyes fomavilága például szinte élő organizmusként burjánzott a szemünk előtt az áttűnések jóvoltából. Az összeállítás az emberi tekintet vándorló irányát követve, váltakozó nézőpontból tárta fel a navahók földjének homokkő csodáit, melyeket a víz nevű erőművész alakított ily szédületessé.

De kezdjük az elején.

Mintegy harminc éve fotózik, a kezdetek azonban a gyerekkorig nyúlnak vissza. A landorhegyi, harmadik emeleti lakás konyhájáig, ahol édesapja kis fotóműhelyt, kézi labort alakított ki. Persze Lacika is ott lábatlankodott.


- Ötödikes koromban kaptam meg az első komoly gépemet, egy tükörreflexes Zenithet. Innentől kezdve gyógyíthatatlanná vált a dolog...

- Mi volt az első emlékezetes téma?

- A tél. Csak fekete-fehérben tudtam laborálni, így aztán adta magát. A Hamburger-iskola fotószakköre is fontos hely volt, később sem röstelltem képezni magamat, s a fotóstársak is sokat segítettek.

Pályakezdő orvosként vált csak meg egy időre a kamerától, akkor hirtelen nagyon sűrű lett az élet. A Zala Megyei Kórház gégészetén dolgozott hét évig, majd magánéleti okokból a háziorvoslást választotta, Söjtörön.

- Először nagyon hiányzott a műtő, úgy éreztem, űr tátong bennem. Kapóra jött újból elővenni a kamerát, ami kitöltötte azt. Új élet, új család, régi szenvedély.

Tíz éve adódott rá módja és támadt kedve, hogy nyakába vegye a világot.


- Hogy választ úti célt?

- Észak a nagy kedvenc... Ott könnyű fotózni a tájat, és én elsősorban tájfotósnak vallom magam.

- Már miért volna könnyű?

- Mert kiegyenlítettebbek a fényviszonyok, hosszú ideig tart a napkelte és a naplemente. A trópusokon épp az ellenkezője zajlik, amitől sokat szenved a magamfajta. Ráadásul Norvégia vagy Izland nincs is elérhetetlen messzeségben. Magam is ott kezdtem, s jó párszor visszacsábultam. Nyáron különösen izgalmas, hiszen gyakorlatilag nincs éjszaka, 24 órán át lehet nyomni a gombot. Harmadnapra kicsit már begolyózik, kiakad az ember, azt sem tudja hány óra, mikor evett utoljára. Nagyon jó...

Ausztrália kivételével minden földrészen megfordult. Nem is egyszer. Afrikából Tunézia, Egyiptom, Marokkó tájait hozta haza, Kenyában pedig fotószafarin vehetett részt. A vadak közreműködőnek bizonyultak.

- A nagy ötöst (big five) persze hiánytalanul megfotóztuk, oroszlán, elefánt, kafferbivaly, leopárd, keskenyszájú orrszarvú. Maszáj földön láttun a gnúk híres vonulását is, amint átkelnek a Mara folyón. Hatalmas anyag született... Jártam az USA nemzeti parkjaiban, ami ugyancsak óriási élmény volt. Dél-Amerikában Equador, középen Kuba volt már célpont, Ázsia felé eddig Törökországig jutottam.


- Családdal együtt utazik?

- Most már inkább nem...

- Nem veszik zokon?

- Feleségem egyszer elkísért egy túrára, és soha többé nem akart... Ez nem családbarát tevékenység. Ha az ember talál egy jó témát, addig jár vissza és nyúzza, amíg a legjobb fények közt nem sikerül megörökítenie. Ez avval jár, hogy hajnalban kelünk, késő estig ott kuksolunk és gyakorlatilag nem történik semmi. Ha meg makrózik az ember, órákig kell hasalni a fűben. Nem könnyű ezt tolerálni. Ilyenkor inkább a hasonszőrűek társaságára van szükség, akik inspirálnak.

A tavasz a mediterráneumban, a Földközi-tenger partvidékén a legszebb, ősszel pedig Plitvicére húzza a szíve. De e színpompás évszak gyakorta inkább itthon marasztalja. A Bükk, a Mátra fantasztikus - sorolja, - nem is szólva Börzönce kincseiről.


- Igaza lehet Vizúr János természetfotós barátomnak, aki azt mondja, a legjobb képeit mindenki otthon tudja megcsinálni.

- Kiállítások?

- Tavaly ősszel volt az amerikai anyagomból a Móricz Galériában, s korábban Balatonfüreden, Budapesten is. S el ne feledkezzünk Söjtör, Pusztaszentlászló, Gutorfölde és Búcsúszentlászló értő és lelkes közönségéről.

- Következő úti cél?

- Skócia. Ott még nem jártam, és az is északon van. Nagyon jó!

- Háziorvosként hogy érzi magát? - tudakoljuk zárásként.

- Volt jobb. De a háziorvoslás a hosszútávfutáshoz hasonlatos, nem szabad a pillanatnyi keservekre koncentrálni. Nagy kísértéseknek voltam kitéve, mégis próbálok kitartani, lesz majd jobb is. Tudom, illene panaszkodni, de most mindenkinek rossz, és én ezt tudomásul veszem. Szeretni kell a falut, s akkor az megtartja az orvosát. És viszont.



Képgalériák:

Varázslat Izlandon

A vörös USA

Simán László albuma