Technikai K.O. az elvárásainknak...

 Aki egy vérbeli bokszfilmre vágyik, akkor bizony csalódni, a film első felében - amelyben mindössze csak egyetlen küzdelemnek lehetünk tanúi - pedig talán még unatkozni is fog. A közel két és fél órás alkotás, bár a hollywoodi sportfilmek elengedhetetlen kliséiből táplálkozik (a nyomorból kiemelkedő tehetség, aki kemény küzdelem árán végül valóra váltja álmát), inkább a családi dráma műfaja felé közelít és tulajdonképpen a családról, annak potenciális visszahúzó erejéről és a kitörni vágyás által generált konfliktushelyzetekről szól. A harcos érdekessége, hogy a drámák többségével ellentétben nem az okozza a problémát, hogy a családtagok nem állnak ki a főszereplő mellett, sőt, épp az generálja az ellentéteket, hogy túlságosan is komolyan veszik bástyafunkciójukat, és ezzel kegyetlenül megfosztják őt az összes kínálkozó lehetőségtől...

Az első félidő tehát - akárcsak a bokszban - számunkra is csak az ismerkedésről szól, a második félidőtől azonban már felgyorsulnak az események, és egyre jobban belemerülhetünk a szorító izgalmas világába. A boksz egy sakkjátszma: meg kell válogatnod a lépéseid, hogy kiüsd az ellenfeled - mondja Micky bölcseletét a pultoslány (Amy Adams) fűzése közben, és a kezdetben klisének tűnő szavak, a film leglenyűgözőbb képsorait produkáló, az edzőterem és a felkészülés világába betekintő jeleneteknek köszönhetően, értelmet nyernek.

A harcos egy briliáns színészgárdával (Bale játékával végérvényesen beírta magát a filmtörténetbe) megerősített, a humort sem mellőző hiteles, izgalmas, szívszorító történet, életszerű

problémákkal, emberi karakterekkel. Nézése során nemcsak a jó film titkára, hanem arra is megtanít minket, hogy a legnagyobb meccsek bizony nem a kötelek között dőlnek el...