Magyar élet az NDK-ban a '60-as és '70-es években

Volt, aki függetlenségre, vagy szakmai fejlődésre vágyva, más pusztán világot látni ment. Az NDK-beli munkavállalást egy 1967-ben kötött államközi egyezmény, a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződés tette lehetővé: A Magas Szerződő Felek a baráti együttműködés alapján..., a nemzetközi szocialista munkamegosztás alapelveivel összhangban... megvalósítják a termelés kooperációját és biztosítják a két állam népgazdaságának közeledését.

Az ízetlen, száraz szófordulatok gyűjteménye azonban csak a felszín, mely alatt rengeteg egyéni élmény, emlék, kudarc és siker rejtőzik. A zalaegerszegi Molnár Attila például motorért indult, de feleséget is hozott magának.


- A hatvanas-hetvenes években több ezer magyar dolgozott az NDK-ban - bocsátotta előre a férfi, aki 95 társával együtt a 68-as második etapban indult útnak Zalaegerszegről. Jó sorsa Halle-ba, a hosszú nevű VEB Bckereimaschienenwerke-be, azaz sütőipari gépgyárba vetette. - Lakatosként kezdtem, majd targoncavezető lettem. Összesen 3 évet töltöttem kint, közben megismertem Eva Dauster-t, aki akkor ápolóképzőben tanult - ma pedig a feleségem.

Pedig Molnár Attila igazából csak egy MZ Trophy motorkerékpárért ment, amiről a legtöbb fiatalember álmodozott akkoriban. Az itthoni 6 forintos órabérből beláthatatlan időtávban tudta volna csak megvenni, ám miután látta, hogy az NDK-ból sokan a vágyott vasparipával tértek haza, úgy döntött, ő is szerencsét próbál. Havi 7-800 márkás fizetéséből, s némi vállalati hitelből, ha nem is egyik napról a másikra, de hamar meg tudta vásárolni az áhított gépet. Azóta is a régi keletnémet motorok szenvedélyes gyűjtője.

Egyébként abban az időben egy német márka 4,40 forint volt, éppen annyi, amennyibe nálunk egy doboz Fecske cigaretta került. Az alapvető kereseti viszonyok a pénz nagyobb vásárlóértéke miatt több szempontból is jobban alakultak ott, mint idehaza. Egy Practica fényképezőgépet például már egy havi keresetből meg lehetett venni.


- Túlórával kerestem 1200 márkát is, ami annyi pénz volt, hogy nem lehetett elkölteni - magyarázta. - A jelenség oka a kínálatban is keresendő. Sorba kellett állni a gyümölcsért, krumpliért, de komolyabb dolgokért is: míg Magyarországon 7 évbe telt egy új Trabant, addig az NDK-ban 15-öt is várni kellett rá.

A férfi mégsem ezért jött haza - hanem mert a rendszer túl szigorú volt. Egyszer csupán azért vitték be a rendőrök, mert Rolling Stones-pólót hordott...

A nagykanizsai Bodnár László pár hónap megszakítással 6 évig, 1971-től 74-ig, majd 75-től 78-ig élt keletnémet barátainknál. Ő is ott ismerte meg élete párját, Pál Györgyit, akivel egy gyárban dolgoztak. A férfi Miskolcról, Györgyi pedig Nagykanizsáról, az Izzóból utazott ki.

- Amikor olvastam az NDK-s munkalehetőségről szóló hirdetést, rögtön arra gondoltam, hú, milyen jó lenne külföldön dolgozni - emlékezett vissza utóbbi, akit ma már természetesen Bodnár Lászlónénak hívnak. - Ugyanolyan céghez kerültem, mint az Izzó, csak ott nem villanykörték készültek, hanem fénycsövek. A munka tehát nem volt új - bezzeg az élet! A szülőktől messze kerültünk, s óriási szabadság szakadt az ölünkbe.


- Így van, ha valamit elrontottunk, a magunk kárán okulhattunk - vette át a szót férje. - Én az idő alatt tanultam meg főzni (például töltött káposztát), mosni, vasalni, a pénzt beosztani - havonta 5-600 márka mindig megmaradt. Az ott összegyűjtött pénzből tudtuk aztán itt, Magyarországon megvenni mostani házunkat.

Györgyi hozzátette: tény, hogy sok mindent nem lehetett kapni (például Bac sprayt, Amo szappant, téliszalámit innét vittek ki a magyarok, aminek ott igencsak örültek), de viszonylagos létbiztonságban élhettek, s ingyen volt a gyógyszer. A Karl-Marx Stadtban (ma Chemnitz) töltött évek emlékét dossziéra való régi dokumentum, fotográfia, s számos söröskorsó őrzi.

Bodnár László azt mondta: a munkaerő-csereegyezmény valódi okáról egyébként csak sejtéseik vannak. Többek közt arról is szólt a fáma: így akarták pótolni a háború során kiesett férfiakat, illetve a keletnémet államot a szovjet típusú társadalmi berendezkedés miatt elhagyó rengeteg fiatalt.

A textilipar egyik fellegvárának számító Premnitzben találta meg számítását az ugyancsak nagykanizsai Horváth Alajos, aki szándéka ellenére került oda.


- 1969-ben dacból mentem ki, mert akkori munkahelyemen, a Kisalföldi Gépgyárban, Győrben nem engedtek el Iránba (ami elit helynek számított, nagyon jó fizetéssel), mindenféle ürügyet kitaláltak - merthogy eredetileg ott akartam munkát vállalni - magyarázta. - Közben jött egy barátom, aki újságolta, hogy az NDK-ba megy melózni. Nosza, nekem se kellett több, jelentkeztem, és sikerült. Karbantartóként dolgoztam a vegyi műszálgyárban (VEB Chemiefaserwerk) - jobb lett volna Irán, de visszatekintve, így se volt rossz. Miután lejárt az időm, hazajöttem, s bár másfél évre külszerelőként később még visszatértem, nem bírtam kint maradni.

A férfi az NDK-ban zenészvizsgát is tett, amivel legálisan muzsikálhatott különböző vendéglátóhelyeken. Máig vigyázza gitárját, s azt az orsós Unitra magnetofont, amit ott vásárolt. Utóbbi meglepő módon még mindig működőképes.

De hol van már az NDK?

A gyár, ahol Horváth Alajos egykoron dolgozott, már nem áll, emlékét csak az utcanév őrzi. Az üzemi épületekből is alig pár dacol az idővel. A panelházak pedig, ahol a dolgozók laktak, ürességtől konganak.

Az egykori pezsgés már a múlté.

OLDALTÖRÉS: Közelítve a nyugatihoz

Közelítve a nyugatihoz (Horváth-Balogh Attila jegyzete)

Húsz évvel ezelőtt, Németország újraegyesülésekor Helmut Kohl akkori kancellár 5 éven belül nyugati életszínvonalat ígért a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak. Ez ugyan máig nem következett be, de a neves IFO gazdaságkutató intézet most elkészült felmérése szerint a volt keletnémet állam lassan- lassan több mutatóban is felzárkózik a nyugati országrészhez. Igazán nagy fejlődést a bérek, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a közművelődés terén lehet kimutatni. A fizetések elérik a nyugatnémet átlag több, mint 80 százalékát, miközben a mindennapi kiadások olcsóbban megúszhatók. Az egy háztartásban megtakarított összeg megháromszorózodott az elmúlt két évtizedben, a vagyonosodás mértéke azonban jócskán elmarad ettől. Aztán előrelépés érzékelhető a termelékenység terén is. Míg 1000 euró értékű termék előállításához korábban 77 órányi munka szükségeltetett, addig ma 29 is elég. Ezzel együtt persze, bőven van hova fejlődni, s az újraegyesítés majd csak akkor válik teljessé, ha a különbségek Keleten és nyugaton is közel egy szinten lesznek. Arra pedig még kicsit várni kell. Addig is: világ körüli turnéja keretében jövőre Budapestre jön a Pink Floyd, mely ezúttal is – mint már annyiszor – a kelet-nyugati megosztottság örökérvényű jelképét, a berlini falat idézi meg slágerével. Azt az építményt, mely a keleti oldal lakóinak egy, a korábbihoz képest merőben új gazdasági berendezkedést, ideológiát és állami mechanizmust jelentett. A még keletebbről jött munkavállalóknak – például nekünk, magyaroknak – pedig magát a Paradicsomot.

OLDALTÖRÉS: Közelítve a nyugatihoz

Közelítve a nyugatihoz (Horváth-Balogh Attila jegyzete)

Húsz évvel ezelőtt, Németország újraegyesülésekor Helmut Kohl akkori kancellár 5 éven belül nyugati életszínvonalat ígért a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak. Ez ugyan máig nem következett be, de a neves IFO gazdaságkutató intézet most elkészült felmérése szerint a volt keletnémet állam lassan- lassan több mutatóban is felzárkózik a nyugati országrészhez. Igazán nagy fejlődést a bérek, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a közművelődés terén lehet kimutatni. A fizetések elérik a nyugatnémet átlag több, mint 80 százalékát, miközben a mindennapi kiadások olcsóbban megúszhatók. Az egy háztartásban megtakarított összeg megháromszorózodott az elmúlt két évtizedben, a vagyonosodás mértéke azonban jócskán elmarad ettől. Aztán előrelépés érzékelhető a termelékenység terén is. Míg 1000 euró értékű termék előállításához korábban 77 órányi munka szükségeltetett, addig ma 29 is elég. Ezzel együtt persze, bőven van hova fejlődni, s az újraegyesítés majd csak akkor válik teljessé, ha a különbségek Keleten és nyugaton is közel egy szinten lesznek. Arra pedig még kicsit várni kell. Addig is: világ körüli turnéja keretében jövőre Budapestre jön a Pink Floyd, mely ezúttal is – mint már annyiszor – a kelet-nyugati megosztottság örökérvényű jelképét, a berlini falat idézi meg slágerével. Azt az építményt, mely a keleti oldal lakóinak egy, a korábbihoz képest merőben új gazdasági berendezkedést, ideológiát és állami mechanizmust jelentett. A még keletebbről jött munkavállalóknak – például nekünk, magyaroknak – pedig magát a Paradicsomot.

Közelítve a nyugatihoz (Horváth-Balogh Attila jegyzete)

Húsz évvel ezelőtt, Németország újraegyesülésekor Helmut Kohl akkori kancellár 5 éven belül nyugati életszínvonalat ígért a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak. Ez ugyan máig nem következett be, de a neves IFO gazdaságkutató intézet most elkészült felmérése szerint a volt keletnémet állam lassan- lassan több mutatóban is felzárkózik a nyugati országrészhez. Igazán nagy fejlődést a bérek, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a közművelődés terén lehet kimutatni. A fizetések elérik a nyugatnémet átlag több, mint 80 százalékát, miközben a mindennapi kiadások olcsóbban megúszhatók. Az egy háztartásban megtakarított összeg megháromszorózodott az elmúlt két évtizedben, a vagyonosodás mértéke azonban jócskán elmarad ettől. Aztán előrelépés érzékelhető a termelékenység terén is. Míg 1000 euró értékű termék előállításához korábban 77 órányi munka szükségeltetett, addig ma 29 is elég. Ezzel együtt persze, bőven van hova fejlődni, s az újraegyesítés majd csak akkor válik teljessé, ha a különbségek Keleten és nyugaton is közel egy szinten lesznek. Arra pedig még kicsit várni kell. Addig is: világ körüli turnéja keretében jövőre Budapestre jön a Pink Floyd, mely ezúttal is – mint már annyiszor – a kelet-nyugati megosztottság örökérvényű jelképét, a berlini falat idézi meg slágerével. Azt az építményt, mely a keleti oldal lakóinak egy, a korábbihoz képest merőben új gazdasági berendezkedést, ideológiát és állami mechanizmust jelentett. A még keletebbről jött munkavállalóknak – például nekünk, magyaroknak – pedig magát a Paradicsomot.