A klub vezetése a következő szezonra is megállapodott a német szakvezetővel

2024.05.23. 15:27

Matthias Zollner marad a Zalakerámia ZTE KK edzője

A következő szezonban is Matthias Zollner irányítja a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabda csapatának a munkáját - jelentette be a klub saját honlapján. A német szakemberrel a csapat a negyedik helyen zárta a legutóbbi szezont.

Kerkai Attila

Matthias Zollner érkezésével sok minden megváltozott, elsősorban eredményesebb és jobb kosárlabdát játszott a ZTE KK. A negyedik helyezés az idén is jó eredmény

Fotó: Pezzetta Umberto

Tulajdonképpen nem történt nagy meglepetés a bejelentéssel, hiszen Matthias Zollner február eleji érkezésétével szó szerint megtáltosodott a csapat. Igencsak pengeélen tácolt, hogy egyáltalán képes lesz-e kiharcolni a legjobb nyolc közé kerülést is a Zalakerámia ZTE KK, hiszen a riválisok közül az egerszegieknek tűnt a legnehezebbnek a sorsolása. Az alapszakasz utolsó öt fordulójában ugyanis hátra volt még a listavezető Falco és a második Alba Fehérvár, továbbá a dobogóesélyesnek is tartott DEAC, viszont a ZTE KK mindenkit legyőzött és végül a negyedik helyen zárta az alapszakaszt.

Majd később a bajnokságot is, hiszen a DEAC ötmeccses legyőzése után a Falco KC és az Alba fehérvár elleni is nyert mérkőzés nélkül bukta el az elődöntőt és a bronzcsatát is. Amikor egy hete az utolsó meccsét is lejátszotta a ZTE KK, Matthias Zollner az bronzcsata lezárulta után úgy fogalmazott: amikor megérkezett Zalaegerszegre, a csapat a 11. helyen állt, de végül a bajnokságban a negyedik helyen végzett. „Keresű pirula, hogy az utolsó hat meccsből hatot elvesztettünk, de remélem, hogy pár nap múlva mindenki sikerként értékeli majd a megszerzett negyedik helyezést” - fogalmazott akkor a szakvezető.

Valóban jó eredmény a negyedik hely, ráadásul két egymást követő szezonban sikerült előbb a nyolc, majd a legjobb négy közé kerülni. A munka most kezdődik, hiszen ki kell alakítani a jövő évi keretet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában