2023.12.08. 16:39
BL-visszavágó előtt a ZTK-FMVas: semmit sem adnak fel
Szombaton újra pályán a ZTK-FMVas férfi tekecsapata, amely a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágójára készül. Ellenfele a Szeged lesz, amellyel két hete Egerszegen már összecsapott.
Kakuk Leventére számíthatnak az egerszegiek
Fotó: Pezzetta Umberto
A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is nyert Egerszegen a Szegedi TE, a ZTK FMVas férfi tekecsapatának ősi ellenfele. A Bajnokok Ligája első találkozóján nagy küzdelemben 5:3-ra győzött a Tisza-parti csapat, a belső szett pontok tekintetében viszont jól állnak a zalaiak. A két héttel ezelőtti egerszegi találkozó óta viszont változott a helyzet és nem éppen pozitív irányba: sérülések, betegségek nehezítik a ZTK-FMVas helyzetét.
– Válogatott játékosunkra, Horváth Zoltánra továbbra sem számíthatok, most melléje csatlakozott Nemes Attila is, aki sérülése miatt nem tudott megfelelően edzeni — kezdte mondandóját Fehér László, a ZTK-FMVas edzője. - Attila játékában még bízom, ha így lesz, akkor is csak hat felnőtt játékosom lesz. Ha ő sem tudja vállalni a játékot, akkor egy ifjúsági korú tekés kerül a csapatba. Nem kifogásokat keresek, sajnos ezek a tények. Nagy bravúr lenne továbbjutásunk, amiért mindent megteszünk, de esélyeink az említett körülmények miatt tovább csökkentek.
A mérkőzést szombaton 14 órától rendezik meg Szegeden. A továbbjutó a legjobb nyolc csapat közé jut, majd a negyeddöntőből továbblépő négy együttes jut a BL négyes döntőjébe.