Nagyszerű versenyzők, nagy küzdelem

2023.08.21. 12:14

Decs lovasa, Kovács Levente nyerte a 14. gyenesdiási vágtát

Magyarország születésnapján került megrendezésre a településen a Nemzeti Vágta Zala megyei előfutama. A regionális vágtán elhangzott köszöntők kitértek augusztus 20-a jelentőségének méltatására is.

Góth Imre

A döntőben Kovács Levente és Németh János versenye

Fotó: Góth Imre

Az új kenyér megáldását és felszentelését követően, melyet Gál Lajos, a település polgármestere és Kerekes Zoltán atya végzett el, következett a pálya bejárása és a versenyzők futamokba sorsolása. A 14. Festetics Vágta immár a legrégebbi helyszíne a sorozatnak, ahová idén is az ország különböző pontjairól érkeztek a lovasok. A kishuszár vágtára 10 településről jöttek indulók, mint Balatonszepezd, Csemő, Kunszentmiklós, vagy épp a döntőnek is helyt adó Szilvásvárad. A felnőtteknél a három előfutamban kilencen szerepeltek, a házigazdák mellett Zalából még Alsópáhok és Cserszegtomaj képviseltette magát.

Kovács Levente köszönti a közönséget a célba érkezésekor
Fotó: Góth Imre

- Többségükben rutinos indulóknak számítanak már a kishuszárok is, de szerencsére mindig jelentkeznek új résztvevők, így biztosítva van a sportág utánpótlása – ezt már Varga Zoltán, a helyi verseny főszervezője mondta, majd hozzátette: - Nagyon fontos eleme a versenynek a lovas hagyományok ápolása és megőrzése. Számunkra ez a Festetics-örökség továbbvitelét jelenti. Nagyszerű versenyzőkkel találkozhattunk, nagy küzdelmet vívtak egymással az évszázados múltra visszatekintő pályánkon. Reméljük, jövőre is sokan eljönnek majd hozzánk. Bízunk abban, hogy a versenyzés mellett a sportágat szintén népszerűsítő kiegészítő rendezvényeken is mindenki jól érezte magát.

Nagyon kellett figyelni. Szerencsére nem történt komoly baj.
Fotó: Góth Imre

A jól előkészített pályán a rekkenő hőségben a lovak alig bírták kivárni startjelzést, hatalmas iramban futottak. A lovasoknak védőfelszerelésükben a meleg inkább pluszterhelést jelentett. Nagyon kellett figyelni és igyekezni, általában egy-két lóhossz döntötte el a sorrendet. A kishuszároknál a győzelmet Szikszó lovasa, Harsányi Viktória (Kassim nl.) szerezte meg, őt követte Csemőről Domján Korina (Blue Moon nl.) és Ivánról Tóth Fanni (Manó nl.).

Németh János vezeti az előfutamot
Fotó: Góth Imre

A három Nemzeti Vágtát megnyerő örökös bajnok, a bajai Németh János (Indigó nl) Gyenesdiáson a második helyen végzett, nagy csatában győzte le Decs település lovasa, Kovács Levente (Ricardo nl.), végül a szilvásváradi Nyéki Levente (Forintos Luca nl.) ért célba. Mindhárman bejutottak az országos döntő hatvanfős mezőnyébe, amelyben a rendező település jogán még Varga Zoltán lesz ott szeptember 30-október 1-én Szilvásváradon, a Lipicai Központban. Addig már csak a Viharsarki Vágta van vissza, amit szeptember 23-án, Sarkadon rendeznek.

Szervezők és a győztesek, baloldalt a kishuszárok, jobbra a felnőttek
Fotó: Góth Imre

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában