2023.01.04. 12:02
Visszavonul a "nemzet rozmárja"
Tapolca szilveszteri fürdésén ezután is ott lesz és eljön, amíg csak hívják, azonban a nyílt vízi fürdőzésektől visszavonul idén Schirilla György.
Schirilla György a hideg vízi úszástól visszavonul idén
Fotó: Nagy Lajos / Veszprémi Napló
A „nemzet rozmárja" erről beszélt a Veszprémi Naplónak adott interjújában a szilveszteri fürdés alkalmával. Mint elmondta, 2023 elején végre megjelenik az évek óta várt gyermekmesekönyve, amelyet várhatóan tavasszal Tapolcán is bemutat.
– Jövőre egy nagy búcsúúszást tervezek a fővárosban, de aztán visszavonulok. Egyrészt 62 éves vagyok, másrészt egyre melegebb a Duna, a korábbi jeges helyett ma már a néhány fokos vízben kezd komolytalan lenni a rozmárkodás, amellett, hogy egyre nagyobb erőfeszítést jelent egy ilyen nagy esemény megszervezése és az azon való részvétel. Szerencsére sok fiatal lép a nyomomba, ennek örülök, hiszen egészséges a téli, hideg vízben való fürdés. Jó évet zártam, sok helyen jártam, például a budapesti Lendvai úti óvodában, ahol több alkalommal mutattam be a mesekönyvet a gyerekek nagy örömére.
– A közösségi oldalon írt sorozatom a felmenőkről nagyon népszerű, ettől igen boldog vagyok. A család múltja az 1600-as évekig ismert, nem kell kutatnom, de ha csak tehetem, bemutatom az ősöket. Az édesapám életművét folytattam, ő kezdte a hideg vízi fürdéseket, de az én vonalamat nem viszi tovább egyik gyermekem sem. Úgy érzem, ez nem olyan nagy baj. Közben reflexológiáról írok könyvet, de különleges módon. A talpreflexológia, az egészségkultúra, annak a családterápiába való építésének lehetősége érdekel, és a verseim szintén a kötetbe kerülnek. A jóga emiatt most háttérbe szorult egy kicsit – mondta Schirilla, aki több mint két éve él együtt mostani párjával, akivel egy helyen is dolgoznak, a hatodik kerületi önkormányzatnál. Amellett lelkesen látogatják egymás családját, kettejüknek már a negyedik unokája születik hamarosan, a kicsik nagymamaként és nagyapaként tekintenek rájuk.
– Örülök, hogy immár 12 éve ott lehetek Tapolcán, és fürdésre buzdíthatom az ittenieket. Tavasszal ott leszek a keszthelyi fürdésen a strandon, amit én indítottam el néhány évvel ezelőtt, de januárban a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem fürdök sehol, csak a könyvvel foglalkozom. Bár a megjelenésemnek örülnek mindenhol, úgy érzem, mindennek megvan a maga ideje, kiúsztam magam, ideje visszavonulni – szögezte le Schirilla György.