2022.12.30. 17:23
Három első hely - Véget ért a cyclocross magyarkupa-sorozata
Még az ősszel Zalakaroson kezdődött, a közelmúltban pedig Kecskeméten a negyedik cyclocrossversennyel zárult a terepkerékpárosok magyarkupa-sorozata. Az összetettben a Green Zone-ZKSE három első helyet is szerzett.
A kecskeméti szezonzárón dermesztően hideg reggel fogadta a mezőnyt, ám mire a futamok elkezdődtek, olvadásnak indult a pálya, melynek az egyik része ennek nyomán valóságos mocsárrá változott. Ahogy az alföldi helyszíntől várható volt, szintkülönbséget ezúttal alig kellett leküzdeni, egy gátoldalban és pár rézsűben kimerültek az emelkedők. A pálya egyik fele a technikai tudást, a másik pedig a fizikai állóképességet tette próbára. A szervezők akadályként farönköket építettek be a nyomvonalra, s ezeket az egerszegi versenyzők magabiztosan vették, főleg ezen a szakaszon tudtak előzéseket végrehajtani. A csapatból kiemelhető Bruchner Regina teljesítménye, aki nemcsak korosztályában nyert, de a női abszolútban is a legjobbnak bizonyult.
A ZKSE kecskeméti eredményei. U13, fiú: 7. Bruchner Máté. U15, fiú: 9. Nemes Ferdinánd. U17, fiú: 3. Kálmán Dániel Ákos. U15, leány: 1. Szücs Borbála, 4. Kálmán Luca. U19, férfi: 4. Endrédi Máté. U19, nő: 1. Bruchner Regina. Master2, férfi: 3. Czenki Tamás, 6. Horváth Szabolcs, 13. Dervalics Gábor.

Forrás: ZKSE
Az összetett sorrendje a négy versenyen szerzett pontok alapján alakult ki: egy győzelem 80 pontot ért, ám minden versenyzőnél csak a legjobb három helyezést vették figyelembe, tehát összesen legfeljebb 240 pont volt gyűjthető. Ezt a szintet a ZKSE-ből Bruchner Regina (U19) és Szücs Borbála (U15) is „megugrotta”, vagyis ők maximális pontszámmal lettek kupagyőztesek. Szintén első helyen zárt Endrédi Máté (U19, 205 pont), míg Kálmán Luca (U15, 195) és Czenki Tamás (Master2, 215) bronzérmet szerzett. Női Master1-ben 3. lett Chovanyecz Emese (81 pont) is, ám ebben a korosztályban nem hirdettek külön végeredményt.
A ZKSE további összetett eredményei. U11, fiú: 9. Nemes Zsigmond Lőrinc 90 pont. U11, lány: 5. Péterffy Róza Luca 70. U13, fiú: 7. Bruchner Máté 168. U15, fiú: 4. Nemes Ferdinánd Tibor 174. U17, fiú: 8. Kálmán Dániel Ákos 130. Master2, férfi: 6. Horváth Szabolcs 156, 10. Dervalics Gábor 134.
Az egerszegi kerékpárosok számára az új év első cyclocrossversenye a magyar bajnokság lesz január 15-én Fonyódon, Bruchner Reginára pedig még előtte vár egy nagy utazás, amikor a versenyág világkupa-sorozatánk belga viadalán fog rajthoz állni.