Tizenkét ország ökölvívói indultak

2022.07.01. 07:00

Öt érem a Kanizsa Box Klub sportolóinak a Bornemissza-emlékversenyen

Az ifjúsági és junior ökölvívók 71. Bornemissza Gergely Emlékversenyén 12 ország versenyzői léptek szorítóba Egerben: kazah, ukrán, kanadai, jordániai és grúz válogatottak is indultak.

Khüne László

Fotó: KBK

A Kanizsa Box Klubot hét öklöző képviselte, közülük Kovács Petra ifjúsági női 75 kilogrammos súlycsoport elődöntőjében sima győzelemmel vett revánsot a Vasas egyik versenyzőjén, akitől pár hónappal ezelőtt még kikapott. Szira Zsófia +81 kg-ban az elődöntőben egy ukrán válogatott ellen bokszolt, akire többször is rá kellett számolni, a második menetben pedig döntő fölénnyel győzött is a kanizsai versenyző. A fináléban mindkét zalai lányra ukrán ellenfél várt, a végeredmény pedig mindkét esetben 3-2-es siker lett „oda”. A kanizsai szakvezetés szerint a pontozás alakulhatott volna fordítva is…

– Mindkét versenyzőnk megérdemelte volna az aranyat – szögezte le Tóth László, a KBK vezetőedzője, aki a további kanizsai eredményeket is felsorolta. Eszerint Kovács Bence és Balogh Krisztofer a +92 kg-os mezőnyben az elődöntőig jutott, de ott nem tudtak túllépni ukrán válogatott bokszolókon, s így bronzérmesek lettek. Junior 63 kg-ban Horváth Mirabella is az elődöntőben maradt alul egy magyar riválissal szemben, míg Stofa László (51 kg) és Bakonyi Tibor (67 kg) a negyeddöntőben búcsúzott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában