Arccal az utánpótlás felé

2022.01.13. 20:00

Tisztújítás után a zalai lövészek – a sportág erősödését szeretnék

Tisztújítás történt a Zala Megyei Sportlövő Szövetségben, s noha olyan személyek kerültek a vezető pozíciókba, akik korántsem ismeretlenek a zalai lövészsportban, mégis, a feladatok új kihívások elé állítják őket. Az eddigi főtitkár, Nagy György került az elnöki pozícióba, míg Somogyi Péter a jövőben a főtitkári teendőket látja el.

Kerkai Attila

Az új főtitkár, Somogyi Péter ma is aktív versenyző

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az új főtitkár, Somogyi Péter ma is aktív versenyző

Forras: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Nagy Györgyöt aligha kell bemutatni a zalai sportéletben, és Somogyi Pétert sem, hiszen ismert versenyzők mindketten. Viszont két különböző generáció tagjai, ám mindez nem fogja akadályozni a zökkenőmentes munkát – tudtuk meg a velük történt beszélgetés során. 


Megváltozott tehát a Zala Megyei Sportlövő Szövetség elnöksége, Szabó Béla eddigi elnök leköszönt, az ő helyét vette át Nagy György. A főtitkári teendők pedig Somogyi Péterhez kerültek, aki máris ismertette a terveit. 


– A Magyar Sportlövő Szövetség főtitkárától még várjuk a megbízólevelünket, de azt gondolom, hogy máris neki lehet állni a munkának – mondta Somogyi Péter, amikor megkerestük. – Elsősorban azt szeretném elérni, hogy a megyében található tizenegy egyesület munkáját összefogjuk, koordináljuk. Az én célom pedig az lenne, hogy az utánpótlás-nevelést minél erőteljesebbé tegyük. Azt gondolom, hogy a ZTE SKK-nál, ahol az elnök vagyok, valamint a BEFAG Keszthelyi LK-nál, a PLSE Nagykanizsánál megvan a törekvés erre, de persze nálunk is lehet előrelépni. Az lenne a cél, hogy a többi egyesületnél is megmozduljon valami ez ügyben. Első körben azt szeretnénk megnézni, hogy ehhez milyen háttértámogatásra lenne szükségük. Az sem titok, hogy a sportág népszerűsítését akarjuk elérni az olimpiai szakágban. Ezzel lehet, hogy megyén belül saját magunknak teremtünk konkurenciát, de mindenki nőjön fel a feladathoz, s akkor mindenki jól jár! Hiszen az magával hozza, hogy fejlődik a sportág. 


Zalaegerszegen több egyesület is van (Göcsej SE, PLE, ZTE SKK, MÁV), Nagykanizsán a PLSE viszi a prímet, Keszthelyen a BEFAG LK, de Gellénházán, Lentiben, Zalaszentgróton Felsőpáhokon is van klub, így szinte az egész megye területe „le van fedve” általuk. Somogyi Péter is lényegesnek tekinti a területi tényezőket. 


– Az a cél, hogy Zala megyét még jobban megismerjék a sportlövész-társadalomban – folytatta. – Egy felmenő rendszert szeretnénk kialakítani, ehhez a Honvédelmi Szövetséggel is szeretnénk felvenni a kapcsolatot, hiszen amit ők biztosítanak, az jó alapot ad a lövészethez. Akikben pedig van tehetség és ambíció, azokat a fiatalokat megpróbáljuk az olimpiai versenyszámok felé irányítani. Ehhez egy versenyrendszert is szeretnénk kialakítani. Semmi sem kötelező, aki be szeretne szállni ebbe a munkába, szívesen vesszük. Lesznek pályázatok, amelyekkel élni kívánunk, ami a kluboknak is jól jöhet. 


Somogyi Péter elmondta, saját klubjában, a ZTE SKK-nál öt éve indította el a munkát, és hatalmasat fejlődtek. Vagyis – mint mondta – a saját modell rendelkezésre áll, de persze hozzátette: azért kell megismerni mindenki elképzelését, hogy lássák, náluk milyen lehetőségek vannak. A nemzeti versenyszámok képviselőivel is szoros együttműködést szeretne, hiszen a megye lövészéletének ők is nagyon fontos szereplői. 


A főtitkári teendőkkel maximálisan tisztában van az elnök Nagy György, aki szerint nagyon jól fognak együtt dolgozni Somogyi Péterrel. 


– Egy fiatal, agilis sportvezetőről van szó, aki aktív versenyző is, így azt gondolom, minden tekintetben megfelel erre a feladatra – mondta Nagy György, amikor őt is megkerestük. – A ZTE SKK működése jó példa erre, jól és zökkenőmentesen fogunk együtt dolgozni. A főtitkár törekvéseivel maximálisan egyetértek, ezek támogatható elképzelések, amik szerintem csak erősíthetik a megye lövészsportjának erejét és megítélését.

Ezek is érdekelhetik