Frissen Zalából

2021.09.06. 19:45

Meglepetések is akadtak a 40. Zalakaros Sakkfesztiválon

A vasárnap kezdődött 40. Zalakarosi Sakkfesztivál – Bárczay László Emlékverseny az idén hétfordulós, és a 12 ország sakkozóit felvonultató viadalon mindjárt az elején akadt két kisebb meglepetés is.

Kerkai Attila

Horváth Ádám (Csuti SK) is az egyik esélyes

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gergely Szilárd

Mint beszámoltunk róla, vasárnap indultak a sakkórák, méghozzá vadonatúj környezetben, a nyáron átadott karosi rendezvény- és látogatóközpontban. Tucatnyi ország sakkozói ültek tehát asztalhoz, és a nyitófordulóban az okozott meglepetést, hogy az egerszegi Csuti SK két fiatalja, Balogh Márton és Apró Barnabás is remizett a náluk négyszáz Élő-ponttal magasabban jegyzett ellenfeleikkel.

Horváth Ádám (Csuti SK) is az egyik esélyes
Fotó: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

Minthogy még nagyon az elején tart a nagy hagyományokkal bíró viadal, korai lenne esélyekről beszélni, és Horváth Sándor főszervező is megjegyezte:

– A svájci rendszerű lebonyolításból adódóan az elején még nagy különbségek vannak az asztalokhoz egymással szemben ülők között az aktuális rangsor alapján. Később aztán egyre szorosabb partik lesznek.

A hétfordulós viadal szombaton ér véget, addig is mindennap 15 órakor kezdődnek a partik.

A Zalakaros Sakkfesztivál hagyományos időpontja mindig májusra esett, de a világjárvány miatt az idén nem lehetett arra megszervezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában