NB I

2021.08.27. 22:06

A gyors Honvéd-gólok sokkolták a ZTE-t

A válogatott világbajnoki mérkőzései miatt „elrendelt” kéthetes bajnoki szünet előtt a labdarúgó NB I. 5. fordulója jelentette az utolsó bajnoki játéknapot a mezőny számára. A ZTE FC együttese pénteken este a Budapest Honvéd együttesét fogadta, de egy félidő előnyt adott a riválisnak, amely megérdemelten győzött.

Kerkai Attila

Az egerszegi Bojan Sankovic (kékben) csap össze a Honvéd játékosával, Nagy Dominikkal

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

ZTE FC – Budapest Honvéd 1-3 (0-2)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 1862 néző. Jv.: Antal P. (Garai, Georgiu).

ZTE FC: Demjén – Lesjak (HustiA., 46.), Serafimov, Kálnoki-Kis (Bobál D., 46.), Gergényi – Bedi, Sankovic – Milovanovikj (Haliloviv, 23.), Koszta (Meshack, 64.), Skribek – Babati (Grezda, 46.). Vezetőedző: Waltner Róbert.

Bp. Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Pantelic, Zsótér – Bőle (Nagy G, 60.), Hidi, Nagy D. (Banó-Szabó, 89.) – Lukic (Eppel, 79.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Gólszerzők: Serafimov (75.), illetve Lukic (9.), Hidi (13), Tamás K. (70.).

Sárga lap: Serafimov (60.), Meshack (89.), illetve Lovric (26.),

Az egerszegi Bojan Sankovic (kékben) viszi el a labdát a Honvéd játékosa, Nagy Dominik mellett
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Pénteken este a stadionhoz érve megszokott posztján találkoztunk Koronczi Ferenccel, a ZTE csapatainak nagy szurkolójával és a meccsek állandó közreműködőjével, aki 2-1-es egerszegi sikert jósolt. Nos, alighanem látatlanban minden hazai szimpatizáns és a csapat tagjai is elfogadták volna ezt a végeredményt, ami biztosan újabb lökést adhatott volna a múlt héten Debrecenben győztes kék-fehéreknek. A találkozó előtt gyászszünetet tartottak, hiszen a közelmúltban elhunyt Ambrus Zoltán, a ZTE egykori labdarúgója.

Waltner Róbert, a ZTE FC vezetőedzője nem is változtatott az akkori (győztes) kezdőcsapaton és a szintén múlt héten első sikerét elkönyvelő Honvéd is mindössze egy helyen változtatott a Paks ellen sikeres együttesén. Nem kevés Honvéd-szurkoló is elkísérte kedvenceit erre a számukra is fontos találkozóra. Igazából nem mondhatni, hogy óvatoskodtak volna a felek. A Honvéd kemény letámadással indított, a ZTE pedig felvette a kesztyűt. Aztán a 9. percben már vezetett a vendégcsapat, amikor egy hátulról felívelt labda után Tamás K. lövését még kiütötte Demjén, ám középre, ahol érkezett Lukic, aki 12 méterről a léc alá lőtt, 0-1. A ZTE játékosai szinte még fel sem ocsúdtak, és újabb hibát használt ki a Honvéd. Nagy Dominik szerzett labdát a bal oldalon, laposan középre gurított, ahol érkezett teljesen tisztán Hidi és ballal 14 méterről a kapu jobb sarkéba helyezett, 0-2. Ez ismét nagyon szellős védekezésnek bizonyult és zalai szempontból komoly hátránynak, még akkor is, ha bőven volt még hátralévő idő a mérkőzésből. Azonban a ZTE csapata nem nagyon akart magára találni, továbbra is a Honvéd játszott veszélyesebben. Milovanovikj megsérült, így már az első félidőben cserélni kényszerült Waltner Róbert. A Honvéd gyorsabban, pontosabban futballozott, a ZTE pedig egyáltalán nem találta azt a játékát, amivel javíthatott volna saját helyzetén. Ha a fővárosiak egy kicsivel jobban összpontosítanak, akár újabb gólokat is lőhettek volna, hiszen könnyedén játszották át a zalai védelmet. Nem kis zavarodottság volt észlelhető a hazaik játékán, teljesen megérdemelten vezetett a Honvéd együttese. A félidő utolsó pillanataiban Bedinek volt egy remek lövése, de Szappanos bravúrral ütötte a labdát szögletre.

Szinte törvényszerű volt, hogy a ZTE változtatott csapatán a szünetben és Waltner Róbert érthetően a védelembe is belenyúlt. Lesjak és Kálnoki-Kis helyett Huszti, valamint Bobál D. érkezett a pályára, és Babatit is lehozta, Grezdát csatasorba állítva. Az egerszegiek megpróbálták nyomás alá helyezni a Honvédot, de közben nagyon kinyíltak. Az 57. percben a vendégek egy gyors kontra után Tamás Krisztián révén csaknem újra betaláltak, azonban Demjén megmentette a helyzetet védésével. A ZTE kihasználta ötödik cserelehetőségét is, amikor Meshack érkezett, de a helyzet nem változott. Többet volt a labda a hazaiaknál, de eredménytelenül próbálták bevenni a Honvéd kapuját. Igazából nagy helyzetig nem jutottak el, noha támadtak. A 70. percben aztán újabb gólt lőtt a Honvéd. Zsótér bal oldali szögletet végzett el, laposan visszapasszolt Nagy Dominikhez, aki Tamás Krisztiánt játszotta meg, a volt ZTE-játékos pedig ballal 12 méterről, középről nagy erővel bombázott a jobb felső sarokba, 0-3. Talán mondani sem kell, teljesen tisztán kapta a labdát a védő és lőhetett... Ezúttal viszont volt zalai válasz, hiszen a 75. percben Skribek szöglete után a labda egy vendégjátékos testéről kipattant, Serafimov pedig jobbal 10 méterről a kapu közepébe lőtt, 1-3. Így még maradt egy kis remény, hogy szorossá teheti a végét a ZTE, de hiába volt minden próbálkozása, hiába szorította saját térfelére a Honvédot, érdemben nem jutott el gólhelyzetig. A 82. percben ott lehetett volna a negyedik vendégtalálat is, amikor Eppel teljesen egyedül kapta a labdát, de elpattant tőle, Demjén pedig felkapta.

A ZTE FC ezt a találkozót egyértelműen az első félidőben vesztette el, annak is a legelején, amikor teljesen szétesően futballozott. A hibákat könyörtelenül kihasználta a Budapest Honvéd és megérdemelten vitte el Egerszegről a három pontot.

Waltner Róbert: „Elkeseredett vagyok és a csapat helyett is szégyellem magam. Ilyen első harminc percet produkálni... A második félidőben már agresszívek voltunk és így kellett volna az elejétől futballoznunk, hiszen ezt a félidőt döntetlenre hoztuk. A debreceni győzelem után mintha egy-két ember hátradőlt volna, pedig ebben a tizenkét csapatos NB I-ben minden meccs egyformán nehéz. Szomorú, hogy fel kellett emelnem a hangot az szünetben az öltözőben, mert úgy néz ki, hogy itt sok jó fiú van, de ide férfiak kellenek. Az első harminc percben mutatott hozzáállás elfogadhatatlan, alapnak kellene lennie, hogy a megfelelő mentalitás mindig százszázalékos legyen.”

Horváth Ferenc: „Jól kezdtük a mérkőzés, hiszen már az elején elléptünk 2-0-ra és jól is játszottunk. lezárhattuk volna már akkor a találkozót, de a ZTE játékában mindig benne van a gólveszély, ezért nem nyugodhattunk meg. Sikeresen térképeztük fel az ellenfelet, tudtuk, ha nyomás alá helyezzük, akkor hibáznak. Agresszíven letámadtunk az elejétől és ez jócskán hozzájárult a sikerünkhöz.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában