Csak egy pont a zalai mérleg

2020.09.09. 19:49

NB III: hiába vezetett a ZTE FC II., Hévízen is döntetlent játszott

A labdarúgó NB III-ban szerdán újra hétközi fordulót rendeztek. A Nyugati csoport két zalai tagja közül a 9. körben csak a ZTE II. szerzett pontot.

Kühne László, Bedő István

Dragóner Filip tizenegyese, amivel előnyhöz jutott a ZTE FC II., de nem tudta ezt megtartani a mérkőzés végéig

Forrás: Zalai Hírlap / Archív

Fotó: Pezzetta Umberto

Mosonmagyaróvári TE 1904 –FC Nagykanizsa 2-1 (1-1)

Mosonmagyaróvár, 150 néző. Jv.: Horváth T.

FCN: Horváth M. – Nagy B. (Bagó), Papp Sz., Major, Horváth B. – Kretz (Béli M.) – Ekker, Szabó P., Kovács Gy. – Török M. (Péntek), Vass Gy. Vezetőedző: Koller Zoltán.

Gólszerzők: Szalka (7.), Illés (57.), illetve Papp Sz. (36.).

A mosonmagyaróvári együttes rögtön magához ragadta a kezdeményezést a védekezését alaposan megszervező kanizsaiakkal szemben. Nem sokat késett a hazaiak vezető találata: egy pattogós lövés után a kapusról kipattanó labdát Szalka juttatta a hálóba. Ezt követően is lényegében a kanizsaiak térfelén folyt a játék. Néhány esetben inkább tűnhetett úgy, hogy az óváriak járnak közelebb a második találatukhoz, ehhez képest egy szöglet után Papp Szilárd pofozta a vendéglátók kapujába a labdát, s az egyenlítés meg is fogta a félidőig az MTE-t. A második játékrész csendesebben kezdődött és a dél-zalaiak is kijöttek azért a korántsem olyan szoros óvári szorításból. Így kerülhetett sor aztán arra, hogy egy kiugratás után Illés Dávid startolt kedvező helyzetben a nagykanizsai kapu felé és a bal alsó sarokba is helyezett. Onnantól kontrázhattak kedvükre a kisalföldiek, ugyanakkor a 78. percben Péntek Adrián lőtt nagy kapufát, de az eredmény már nem változott.

Koller Zoltán: „Úgy alakult a mérkőzés, ahogyan arra számítottunk, vagyis a hazaiak többet birtokolták a labdát és több helyzetet is alakítottak ki. Kicsit nagyobb összpontosítással egy pontot talán elvihettünk volna, bár ahogy említettem, az MTE azért jobb teljesítményt nyújtott.”

ZTE II.–Bicskei TC 2-2 (1-1)

Hévíz, 100 néző. Jv.: Horváth P.

ZTE FC II: Köcse – Németh E., Sebestyén, Hegedüs, Molnár, Abért (Fehér), Kiss, Goncalves, Megyesi, Dragóner (Szökrönyös D.), Földvári. Vezetőedző: Bozsik József.

Gólszerzők: Dragóner (38., 56. – 11-esből.), illetve Varga (24.), Sötét (72.).

Rosszul kezdte a mérkőzést a hazai csapat és a vendégek megszerezték a vezetést.

A ZTE fokozatosan lendült játékba, és fokozatosan helyezte nyomás alá ellenfelét. A félidő hajrájában sikerült az egyenlítés a zalaiaknak. A második félidőben továbbra is a ZTE játszott fölényben. Egy jogos büntetőből a vezetést is megszerezték. A folytatásban többször is lezárhatta volna a találkozót a hazai csapat, de nem tette…

A kihagyott helyzetek miatt büntetett a sors, egy kontra végén egyenlítettek a vendégek.

Bozsik József: „Győzelmet szalasztottunk el, mivel a kapuk előtt nem koncentráltunk kellően.”

Dragóner Filip tizenegyese, amivel előnyhöz jutott a ZTE FC II., de nem tudta ezt megtartani a mérkőzés végéig
Fotó: Pezzetta Umberto

További eredmények: Érd–Pápa 2-1, Balatonfüred–Lipót SE 0-3, Puskás Akadémia II–Sopron 0-1, Nagyatád–Tatabánya 0-3, Komárom–Ménfőcsanak 1-0, Gárdony–MOL Fehérvár II 0-1.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. III. ker. TVE 8 8 0 0 22 – 1 24

2. Érd 9 7 2 0 16 – 2 23

3. Tatabánya 9 7 0 2 21 – 7 21

4. Komárom 8 5 1 2 9 – 5 16

5. Mosonmagyaróvár 9 5 1 3 12 – 9 16

6. Veszprém 8 5 1 2 13 – 13 16

7. Pápa 8 5 0 3 17 – 13 15

8. Lipót 9 4 2 3 21 – 14 14

9. Bicske 8 4 1 3 12 – 12 13

10. Nagykanizsa 9 3 2 4 14 – 12 11

11. Fehérvár II 9 3 2 4 9 – 11 11

12. Sopron 9 3 2 4 12 – 15 11

13. Puskás FC II 8 3 1 4 11 – 14 10

14. ZTE FC II 9 1 6 2 12 – 17 9

15. Ménfőcsanak 9 2 2 5 13 – 13 8

16. THSE-Szabadkik. 7 2 0 5 11 – 16 6

17. Gárdony 9 1 3 5 11 – 21 6

18. BKV Előre 8 1 2 5 9 – 15 5

19. Nagyatád 9 1 1 7 10 – 27 4

20. Balatonfüred 8 0 1 7 3 – 21 1

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában