A cél egyértelmű: erős csapatot akarnak összerakni

2020.07.20. 11:19

Munkába állt a ZTE FC, és az új edző, Boér Gábor is bemutatkozott – FRISSÍTVE

Munkába állt az új stáb és a csapat is, hiszen megkezdte a felkészülést a következő szezonra a ZTE FC NB I.- es labdarúgó együttese. Boér Gábor bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a csapat a jövő héten Ciprusra utazik, ahol öt napot tölt el és két edzőmeccset is játszik. Szó esett az együttes megerősítéséről is, a ZTE FC vezetői jó csapatot szeretnének összerakni.

Kerkai Attila

Balról Molnár Balázs, Boér Gábor, Végh Gábor és Sallói István a sajtótájékoztatón

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

Három hét pihenő jutott a mezőny tagjainak, és három hét áll rendelkezésre, hogy összeálljanak a csapatok az augusztus 15-i nyitányra. Ami minden bizonnyal a ZTE FC-nek sem sikerül majd, hiszen az is elhangzott: a keret várhatóan a szeptember végéig kitolt átigazolási határidőig fog véglegesen kialakulni. Igaz, addig nem szeretnének várni evvel a kék-fehéreknél sem, de menjünk sorban.

Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa nyitásként úgy fogalmazott:

– Az a szép ebben a játékban, hogy az új szezon előtt mindig lehet sokat dolgozni. Lehet tervezni, ábrándozni, de mi nem ábrándozni akarunk. Bízunk benne, hogy még erősebb, még jobb lesz a keretünk, mint volt – mondta.

Balról Molnár Balázs, Boér Gábor, Végh Gábor és Sallói István a sajtótájékoztatón
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A hetedik helyen végzett tavalyi együttest persze szerették volna minél inkább együtt tartani, de az várható volt, hogy ez nem sikerülhet. Végh Gábor erről annyit mondott, van, akit sajnál, hogy elment, van, akit nem. A szurkolóknak pedig azt üzente, hogy aki itt akart maradni, az a játékos itt is maradt… A múlt héten bejelentett új vezetőedzővel, Boér Gáborral kapcsolatban a tulajdonos elmondta, hogy bízik benne, s azt a szakvezetőt látják benne, akit ők is szerettek volna a kispadon látni.

– Eddig is bíztunk a fiatal játékosokban és edzőkben, és úgy gondolom, hogy előtte is szép jövő áll – fogalmazott Végh Gábor. – Aki ismer, tudja, hogy nem gondolkodom mindig a sablonokban, nálam nem kell ettől tartani… A meglévő keretünk sem rossz, már most előrébb vagyunk, mint egy éve, s remélem, hogy egy még eredményesebb és nyugodtabb szezon elé nézünk.

Sallói István sportigazgató elsősorban a játékoskeret kialakításával kapcsolatban adott információkat. Úgy fogalmazott, hogy mára már sokkal vonzóbb lett a ZTE FC-ben futballozni a játékosoknak is, így könnyebb igazolni, mint akár tavaly, pláne két éve.

– Azt nem mondom, hogy tudatosan, de kialakult egyfajta ZTE-stílus, filozófia – jegyezte meg Sallói István. – Klubunk lehetőséget ad fiataloknak, a játékstílusunk lényege, hogy domináljon, közönségcsalogató legyen. Éppen ezért szeretnénk közönségcsalogató, pengés játékosokkal is erősíteni. Most, hogy az MLSZ – nagyon helyesen – engedélyezte az élvonalbeli csapatoknak az NB III.-as együttesek indítását, mi is éltünk ezzel a lehetőséggel. Meglesz a kapocs a fiataloknak, hogy beérjenek, mire a felnőtt kerethez kerülnének. Minden klub utánpótlását az minősíti a legjobban, hogy hány játékost ad az első keretnek. Nálunk itt van Babati Benjamin, aki a saját utánpótlásból jutott el arra szintre, hogy most már NB I.-es labdarúgóvá érett, vagy Bedi Bence szintén, akit én az ország egyik legjobb védekező középpályásának tartok. Horváth Krisztofert az olasz élvonalbeli SPAL vett meg, tehát nem álltunk eddig sem rosszul.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Molnár Balázs, a ZTE FC utánpótlás-szakágvezetője elmondta, régi vágyuk teljesül a saját fiókcsapat indításával annak érdekében, hogy sikeres legyen az átmenet az utánpótlásfutballból a felnőttbe. Ő jelentette be, hogy öt játékosuk, Köcse Bence, Hegedűs Olivér, Németh Erik, Szökrönyös Dániel és Sebestyén Lóránt is profi szerződést kapott, két fiatal érkezett, Kovács Barna Dunaújvárosból és Bedő Roland az UTE-ból, további négy futballistájukkal pedig tanulmányi szerződést kötöttek.

Ezután Boér Gábor is „megszólalhatott”… A ZTE FC fiatal, 37 esztendős vezetőedzője nyitásként megjegyezte: alig várta már a munkát.

Az új edző, Boér Gábor (képünkön középen, fehérben) nagy kihívásnak tartja a megbízatást, de, mint mondta, sikerorientált, és ezt akarja átadni a csapatnak is Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

– Az elvárások magasak, de egy edző azért kezd el dolgozni, hogy a csúcsra érjen – hallottuk a korábban az NB II.-ben Békéscsabán és Győrben is dolgozó szakembertől. – Tudom, hogy az még odébb van, de egy lépcsőfokot most léphetek azzal, hogy az NB I.-ben dolgozhatok. Nagy bizonyítási vágy van bennem, sikerorientált vagyok, és ezt akarom átadni a csapatnak is. Bízom benne, hogy egy sikeres szakasz kezdete a mai, a stábommal együtt már nagyon vártuk ezt a napot.

Innentől következhettek a kérdések. Lapunk először arra volt kíváncsi, hogy a háromhetes felkészülésbe, úgymond mi fér bele…

– Azt gondolom, hogy pont elég lesz ez az idő a felkészülésre – válaszolta Boér Gábor.

– Szombaton a Győrrel játszunk edzőmeccset, jövő hétfőn Ciprusra utazunk öt napra, ahol két edzőmérkőzés vár ránk. Örülök neki, hogy összejött ez a lehetőség, ami a csapatkohézió kialakítása szempontjából is fontos. Az első három forduló után válogatott szünet következik, így, ha azt vesszük, akkor másfél hónap áll majd a rendelkezésünkre, hogy a csapat összeálljon. Én azt szeretném, ha Ciprusra már egy bővebb kerettel, kiegészülve azokkal a játékosokkal utaznánk, akikkel zajlanak a tárgyalások.

Sallói István kérdésünkre elmondta, hogy főleg magyar játékosokkal állnak kapcsolatban, s ha esetleg „elfogynának” a jelöltek, csak akkor jönnek majd szóba légiósok, akik minden bizonnyal így is érkeznek majd. Szeretnék kölcsönvenni az FTC-től Csonka Andrást és Szánthó Regőt, kapcsolatban vannak Dragóner Filippel. A sportigazgató úgy fogalmazott: három masszív, meghatározó tudású magyar csatárt akarnak igazolni, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az átigazolási határidő végét is szeretnék „kihasználni”, tehát nem elsietni mindent.

Boér Gábor az egyik új nyári szerzeménnyel, Tajti Mátyással az első edzésen
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Újságírói kérdésre, miszerint mennyire rugaszkodtak el a játékosok igényei, Végh Gábor válaszolt, lévén, hogy mindenkivel ő tárgyal a szakmai javaslatokat követően.

– Van ilyen és olyan tapasztalat is, de hogy ne csak negatív példát hozzunk fel – mondta a tulajdonos –, Babati Benjaminnal például két perc alatt egyeztünk meg a folytatásról, Bobál Dáviddal egy perc volt ugyanez az egyeztetésünk után. És szerencsére van még hasonló példa. Az egyik új fiúnak, Vass Patriknak szakmai kérdései voltak elsősorban és nem csak a pénz érdekelte…

A sajtótájékoztató végén szó esett még a célkitűzésekről, Végh Gábor korábban nyilatkozta, hogy a feljutás után a második évben már az Európa-liga-szereplés a cél… Most is elhangzott ez, de persze félig viccesen, komolyra fordítva a szót azt mondta, hogy az anyagi lehetőségeket figyelembe véve a biztos bennmaradás az elsődleges.

„Klassz csapatunk lesz” – mondta a tulajdonos, aki megerősítette, hogy minőségi igazolásokat terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában