Könyv a ZTE futballcsapatáról

2019.12.05. 07:00

Érzelem és történelem – az egerszegiek százéves múltját mutatja be

A Belga Étteremben mutatták be a ZTE futballcsapatának száz esztendejét megörökítő kiadványt és a hallgatóság sorain végigpillantva, mintha tényleg megelevenedett volna a múlt.

Kerkai Attila

Nauratyill József könyvük megszületéséről beszél, mellette szerzőtársa, Csányi Tamás. Balról Szőcs János és Zrinszki István Fotó: KT

Fotó: © Katona Tibor

Az 1920-ban alapított ZTE jövőre ünnepli centenáriumát, s ennek apropóján született meg az „Érzelem és történelem” című könyv. A Nauratyill József és Csányi Tamás szerzőpáros által jegyzett kiadvány szerdai bemutatóján a ZTE száz esztendejéből sokan ott voltak a futballcsapat korábbi tagjai közül. Belák János, Madár Gábor, Mihalecz István, Gellei Imre, Szőcs János, Czigány Csaba, Molnár Balázs és Waltner Róbert, ám, hogy a jelen is képviselje magát, a mostani együttesből is többen eljöttek. Vigh László országgyűlési képviselő és dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere is megtisztelte a könyvbemutatót.

Nauratyill József könyvük megszületéséről beszél, mellette szerzőtársa,
Csányi Tamás. Balról Szőcs János és Zrinszki István Fotó: KT

A város első embere köszönetet mondott a szerzőknek, Gellei Imre, a ZTE korábbi vezetőedzője, később szövetségi kapitány a kötődés fontosságát hangsúlyozta beszédében. A könyv a Zrinszki Alapítvány finanszírozásában jelent meg és Zrinszky István azt is elmondta, hogy a bevételt a ZTE FC-nek ajánlották fel. A szerzők közöl Nauratyill József elsősorban az értékek megőrzéséről szólt, és a címadás is arra utal, hogy a ZTE-re, mint egy családra tekintenek. Csányi Tamás elárulta, hogy számára csodálatos érzés volt belemerülni a múltba, de megérte

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában