Közel tízezren indultak idén a Spartan kanizsai futamán

Tavaly debütált a Csónakázó-tó partján a Spartan, amit a nemzetközi vezetőség a legjobb európai szervezésű viadalnak választott. Az óriási sikerre való tekintettel az idén újra a dél-zalai városba érkezett a népszerű sorozat. A szervezők a helyi KonTuRplusz Egyesülettel karöltve mindent megtettek annak érdekében, hogy egyfajta sportfesztivállá varázsolják az akadályfutást. A Kanizsán először rendezett super távon az indulóknak legalább 13 kilométeren 25 vagy annál több akadályt kellett leküzdenie. Míg a rövidebb, nagyjából 5 kilométeres sprint futamon kicsivel több mint húsz akadály nehezítette az 5200 versenyző dolgát.

A kanizsai Horváth Zoltán János élete a sport körül forog. A 44 éves, kétgyermekes családapa profi ökölvívóként szinte állandóan a ringben van, de a mostani hétvége kivétel volt. Mint mondta, a tavalyi kanizsai verseny olyannyira megfertőzte, hogy a közepes, illetve a legnehezebb távot is teljesítette. Ebben az évben pedig tovább emelve a tétet duplán futná le mindegyik futamot.

– Jó érzés itthon futni, különösen úgy, hogy a felkészülésemet ebben a környezetben vezényeltem le – folytatta. – A Spartan Race egy kivételes kihívás, amit csak megfelelő erőnlét birtokában lehet teljesíteni. Aki nem bírja elviselni, hogy sáros lesz, az jobban teszi, ha otthon marad.

A futamokra az ország minden pontjáról jöttek versenyzők, hogy leküzdjék az akadályokat és közben saját maguknak is bizonyítsanak. A fővárosi Groholy Babett a hölgyek mezőnyében az elsők között, magyar zászlóval a nyakában, mosolyogva érkezett a célba. – Mindig nagyszerű érzés teljesíteni – fújta ki magát Babett.

– Öt éve kezdtem az akadályfutást, mára irányított tréningekkel készülök és még mindig megszállottként imádom. Gyors, jól futható pálya volt, kevés szintemelkedéssel, viszonylag sok hideg vizes akadállyal, ami meglepett, de jólesett. A több ezer fős mezőnyben találkoztunk egy kivételes fiatalemberrel is. Az erdélyi Kézdivásárhelyről érkezett Keresztes Zsolt egy lábbal, mankójára támaszkodva ötórás szintidőn belül szeretett volna végigérni a nehéz akadályokkal tarkított vonalvezetésen.

– Az első versenyem – mondta Zsolt. – Két éve csontrákkal diagnosztizáltak, és térd felett amputálták a lábamat. A betegség bekapcsolta bennem a túlélési ösztönt. Azzal, hogy levágták a lábamat, megmentették az életemet, ami nagy kincs. A családom, a barátok, a csapatom támogatásával mindig találtam az életben valami pozitív dolgot. Most nem lennék a Spartan indulói között, ha a betegség nem szólt volna közbe, komoly erőt adott, hogy elinduljak. Mindenki képes arra, hogy végigfussa a távot. Nekem csak egy kérdésem van: mi a kifogásod? Ha egy lábbal képes vagyok rá, akkor nincs lehetetlen…