Teremfoci

2018.12.18. 20:08

Januárban kerül megrendezésre a Csarnok Kupa Zalaegerszegen

Negyven csapattal terveznek a szervezők a 2019. január 10. és 13. között rendezendő Csarnok Kupa teremlabdarúgó tornán. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóját kedden délután tartották a viadal színhelyéül szolgáló Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban.

Jóna István

A sajtótájékoztató résztvevői a serlegekkel, balról Józsi György, Balaicz Zoltán és Bánhegyi Péter

Fotó: Jóna István

A nagy múltra visszatekintő teremlabdarúgó tornával kapcsolatban Balaicz Zoltán, Zala­egerszeg polgármestere elmondta, hogy ha a Csarnok Kupáról beszélünk, akkor nem egy átlagos tornáról, hanem egy kialakult zalaegerszegi hagyományról van szó, amely legendás, telt házas eseménye volt a városnak. Ezt a hagyományt élesztették újjá a közelmúltban, és remélik, hogy a sportértéke mellett a régi barátságok ápolására és újak kötésére is lehetőséget ad majd ez a torna.

Az MLSZ Zala Megyei Igazgatósága (ZMI) ezúttal is támogatja a rendezvényt a játékvezetők küldésével és költségeik átvállalásával. Józsi György, a ZMI igazgatója játékos korára emlékezett vissza köszöntőjében, amikor a nagypályás szezon végeztével telt lelátók előtt játszhattak a teremben.

A sajtótájékoztató résztvevői a serlegekkel, balról Józsi György, Balaicz Zoltán és Bánhegyi Péter
Fotó: Jóna István

A januári tornára már szeptemberben elindították a nevezést – tájékoztatott Bánhegyi Péter, az Egerszeg Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője. Három kategóriában várják továbbra is a csapatok jelentkezését, azaz öregfiúk 2 (45+), öregfiúk 1 (34+) és felnőtt kategóriában. Negyven csapatra van tervezve a torna, melynek a fele már összegyűlt a nevezések alapján. Az ügyvezető elmondta, a tapasztalatok alapján a december 28-i nevezési határidő lejárta előtt érkezik majd a legtöbb nevezés.

Annyi könnyítést tettek a csapatoknak, hogy a csapatlistán elég a csapatkapitányt megjelölni, míg a teljes névsort 24 órával a torna előtt kell leadniuk. Eredetileg decemberre tervezték a viadalt, de a kitolódott nagypályás őszi szezon miatt döntöttek a januári időpont mellett. Mindhárom kategóriában jelentős pénzdíjakat osztanak ki, és a győztesek a vándorserleget is hazavihetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában