Tóth Norbert képzőművész tanulmányútjának rezüméje a hangversenyteremben

Így kezdődött a minap Tóth Norbert „Rómát látni és meghalni – Remélem én túlélem” című kiállításának megnyitója a városi hangversenyteremben. A közönség némileg meghökkenve követte a fejleményeket, de hát éppen ez volt a cél, kizökkenni a konvenciókból, új receptorokat nyitni a befogadáshoz. Berka Attila és Nadrai Róbert perfomansza a Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasainak 1931-es hazai kiállításán elhangzó megnyitóbeszédet idézte elénk, némileg káoszba mártva.

Nem mindennapi kiállítás

A paravánok tartalma sem szokványos, Göbel Árpád (1886–1931) zalaegerszegi főgimnáziumi rajztanár és festőművész eredeti művei elegyednek Tóth Norbert reflexióival. Emellett a falakon szekkók, a posztamenseken pedig apró agyagplasztikák várnak sorsukra. A megnyitó részeként ugyanis az alkotó mésszel mázolta le őket, illetve vízbe helyezte, ahol hamarost elenyésztek.

Az első rácsodálkozáshoz azonban be sem kellett lépnünk a kiállítótérbe, hiszen már a zsini előtt áll egy mű: a vakítóan fehérlő timpanonos, korinthoszi oszlopos kapu mögött egy pottyantós klotyó szerénykedik.

Ennyiből talán érzékelhető, hogy Tóth Norbert tárlata több szálat fon egybe. Próbáljuk meg szétválogatni őket.

A tárlat a képzőművész tavaszi, római tanulmányútja nyomán született, amin a Római Magyar Akadémia ösztöndíját elnyerve vehetett részt. Az egy hónapos kinn tartózkodás fő csapásiránya Göbel Árpád nyomdokát követte. A kiállítás címe arra a tragikus fordulatra utal, hogy Göbel, aki 1931-ben ugyanezen ösztöndíjjal utazott Rómába, kevéssel hazautazása előtt rejtélyes betegségnek esett áldozatul, 45 évesen meghalt. Ott is temették el. (Ráadásul 40 évvel később a fiatal Götz János szobrászművészt is Rómába utazva érte utol végzete, szívinfarktus végzett vele.) A kiállítás egyik vonulata Göbel Árpád munkásságát dokumentálja, egyebek közt Rómában festett képeivel, korabeli leveleivel, s róla szóló ismeretterjesztő filmmel. Mindebből sok minden kiderül róla, Tóth Norbert számára pedig ez adta a muníciót az elrugaszkodáshoz.

– Nem annyira a festői munkássága, mint inkább a személyisége ragadott meg Göbelnek, ma már egészen közel érzem magamhoz a lényét. A korabeli zalaegerszegi művészeti életben betöltött szerepe és kisugárzása egyaránt indokolná, hogy tudományos igényű feldolgozás szülessék róla – halljuk Tóth Norberttől. – Az akkori, húszezres kisvárosban elismert művésznek számított, sok család lakásában lógott Göbel-festmény. Megpróbáltam elképzelni, hogyan érezhette magát Rómában, ő volt a legidősebb a társaságban, utalt is erre leveleiben. Vizsgáltam a munkamódszerét, meglátogattam a felújított sírját, felkerestem az általa megfestett helyszíneket, s a mai valóságot öszszevetettem a 87 évvel korábbi látvánnyal. A kontraszt néha egészen döbbenetes… Tóth Norbert tehát a jelenbe emelte Göbel egykori élményeit, hogy részesei lehessünk itt és most. Mint ahogy a tárlatmegnyitó is a jelenlét, az egyszeri és megismételhetetlen események forgatókönyve szerint zajlott.

A jelenlét fontossága

A képzőművész a Vállalhatatlan képek nemvállalása című ciklus vászonra feszített szekkóit oltottmésszel mázolta át, az Üres ígéretek sorozat szenteket, politikusokat, ideológusokat, hadvezéreket ábrázoló agyagszobrocskáit pedig sorra vízzel teli dunsztosüvegekbe helyezte, ahol azonnal bomlani kezdtek. Azóta már csak lágyan elterülő üledék emlékeztet rájuk.

– A jelenlét fontosságát akartam kiemelni. Olyan egyszeri élményt produkálni, amit ugyanúgy már nem ismételhetünk meg, s ettől erősödik fel a pillanat. Ezért áldoztam be, semmisítettem meg ezeket a munkákat, még ha fájdalmas volt is. A megsemmisülés, az elmúlás univerzális gondolat, része az életünknek. De előtte még részt kérhetünk az élményből.

S vajon mi inspirálta a szabadtéri installációt? Mit jelképez a magasztos architektúrájú kapu és a budi együttese?

– A barokk stílus népi megjelenését parasztbarokknak nevezi a művészettörténet. Mindig zavart a kifejezésben rejlő lesajnálás, degradálás. Jómagam is vidéki gyerek vagyok, s most eljutottam az örök városba, ahol virul a barokk. Ha a vidékiséghez szimbólumot akarunk társítani, a pottyantós vécénél aligha tudnék jobbat kitalálni. Így aztán akár az én tanulmányutamat is summázhatja ez a szimbiózis. Az installáció megszületéséért sokaknak tartozom köszönettel, a budi például Monok Balázs lebontott kerítéséből született…

A személyes ereklyék ugyancsak érdekes vonulatot képviselnek a tárlatban. Az aranyfestékkel lefújt ereklyetartók ugyanis PET-palackokból, kefires és üdítős flakonokból születtek. Olyanokból, amelyek tartalmát Rómában fogyasztotta el Tóth Norbert.

– Róma dugig van ereklyékkel, a középkorban különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a szentek földi maradványainak és használati tárgyainak. Ezt az üzenetet én személyessé tettem, a számomra értékes pillanatok rekvizítumait őriztem meg e módon. Babérlevelet valaki gulyásából, SD-kártyát fontos tartalommal… Ezek talán vicces, de hiteles emlékek, míg az ereklyéket, a hozzájuk kötődő mély lelki tartalom ellenére, gyakran hamisították. A 12. században például feljegyezték, hogy Keresztelő Szent János fejét két helyen is mutogatják. Ez azt jelenti – mint egy egyetemi tankönyv megjegyzi –, hogy a szentnek vagy két feje volt, vagy az egyik hamisítvány. Ebből a témából is született egy digitális print sorozatom.

A tárlat Zalaegerszegen szeptember 29-ig látogatható, az anyagból születő válogatás pedig jövő júniusban Rómában kerül közönség elé a tanulmányúton részt vevők beszámolókiállításán.