Múzeumi kerengő a szüretről

Az ősz talán legfontosabb teendőjét, a szüretet járhatták körbe szakemberek kalauzolása mellett a Múzeumi kerengő sorozat immár hatodik állomásán kedden este a Göcseji Múzeumban. Egy ásatáson előkerült szőlőmetsző késről Orha Zoltán régész-muzeológus beszélt.

Szólt arról is, hogy egykoron az ország legjelentősebb szőlőtermő vidékének számított Zala, amelyhez anno a Balaton-felvidék is tartozott. Oly mértékben elterjedt volt erre a szőlő, hogy a mocsaras területek kivételével szinte mindenhol termesztették, sőt a cél érdekében erdőket is kiirtottak, így alakítottak ki számára helyet. A magyar borkultúra fejlődéséhez a külföldről behozott, jellemzően francia fajták is hozzájárultak, és a termesztésbe bekapcsolódtak a szerzetesrendek is. 

A zalai bor elismertségét jelzi, hogy az esztergomi piacra is eljutott a nedű, ami a kor szállítási lehetőségeit tekintve komoly teljesítménynek számított, emelte ki.

A kerengő második állomásán egy szív-hegyi pince berendezésének kalandos történetéről Béres Katalin történész-főmuzeológus szólt. 

Bevezetőjében utalt rá, a zalaegerszegiek életében is mindig fontos szerepet töltött be a szőlő. A török időkben például a katonák a zsoldjuk kiegészítésére termesztettek szőlőt, készítettek bort. A környező dombok kínálták a lehetőséget a szőlőműveléshez, ezért sok polgárnak volt ott birtoka, hegyi hajléka. A bort persze minősítették is: jó, még jobb, és a kiválót jelentő saját kategóriába sorolva.   

Mindezt olyan szív-hegyi pince enteriőrje előtt ismertette, aminek történetébe a második világháború is beleszólt. A megyeszékhelyet megszálló szovjet csapatok városparancsnokának, Pohodenkónak ugyanis megtetszett a Püsky Imre asztalosmester faragta, Pogács László által festett, erdélyi stílusú, dekoratív bútorzat, ami a Vanda család pincéjében szolgált. A tiszt a garnitúrát a Mártírok útja elején álló emeletes épületben _ későbbi ávós laktanya, rendőrkapitányság, leánykollégium _ működő irodájába szállíttatta. Az alakulat elvonulása után egy élelmes polgár szekérre rakta a gazdátlanná vált bútorokat, és hazavitte volna, ám eredeti tulajdonosai ezt észrevették és sikeresen visszaszerezték jussukat. Később a hegyi pincékben gyakran a városi lakásaikból kitelepített polgárok költöztek be kényszerűségből, mert az otthonaikat a rohamosan iparosodó városba érkező munkások foglalták el, ez történt a szív-hegyi hajlékkal, ahol egy volt katonatiszt élt évekig, mesélte Béres Katalin.

A következő állomáson már az Amerikából a 19. század második felében érkezett filoxéra pusztítása utáni időszak került szóba. A szőlőültetvények újratelepítésére Amerikából behozott direkttermő fajták terjedtek el. Ezek egyike a Göcsejben noha néven ismert _ ami egyébként a Noé, Noah szó átalakulásával keletkezett _  fajta volt. Ennek jellemzője, hogy könnyedén peregnek a szőlőszemek, ezért nehéz szedni veszteség nélkül. Ehhez találták ki azt az alacsony peremű, kerek fűzfa kosarat, amiből egy cikkely hiányzott, így a tőkéhez lehetett illeszteni, ezzel akadályozva meg, hogy a bogyók kárba vesszenek, a földre hulljanak, mutatta be a ma már ritkaságnak számító eszközt Kiss Nóra néprajzos-muzeológus.

A sok száz évet visszalépve az időben a római kor szőlőhöz, borhoz kapcsolódó tárgyairól Németh Roland régész-segédmuzeológus szólt. Az előadásában korsók, edények, amforák voltak láthatók, köztük terra sigillata (kis képekkel díszített vöröses kerámiaedény), amely tavaly Alsópáhok közelében egy sír feltárásakor került elő. Ez arról árulkodott, hogy az edényeket nemcsak a lakomáknál használták, hanem ételekkel megrakva temették az elhunyt mellé, hogy túlvilágon se szenvedjen hiányt. A korabeli ábrázolásokon is gyakran felbukkant a szőlő, és ünnepeket is rendeztek Bacchus, a jókedv, a vigalom, a szüret, szőlő és bor istenének, utalt rá Németh Roland.

Dr. Kostyál László tudományos-igazgatóhelyettes, művészettörténész  Miroslaw Rymas  plakátkiállításának egy darabját emelte ki. Mondhatni, itt is a szüret jelent meg, de Görögországhoz kapcsolva és különös értelmezésben, mert a szőlőfürtön a bogyók helyett apró, robbanószerkezetek, gránátok lógnak. Ez a mű egyike annak a sorozatnak, amit a lengyel művész a világban jelenlévő terrorról készített országonként más, az adott nemzetről elterjedt közhelyeket beépítve az alkotásba.