Film: Pandora visszavár

Minden idők legtöbb bevételét hozó filmjéről van szó, mely 2,9 milliárd dollárt termelt világszerte. Nem hiába érkezik az ünnepek környékén, nem véletlenül nincs komoly vetélytársa a mozikban. 

Jake Sully (Sam Worthington) boldogan él a Pandorán. Párjával Neytirivel (Zoe Saldana) családot alapítottak, négy gyermekük van. Az idillt az emberek törik meg, akik újfent a saját képükre akarnák formálni a bolygót. Az erőforrások lecsapolása mellett pedig személyes bosszúhadjáratot terveznek Jake ellen. 

Az Avatar 2009-ben hatalmasat robbant, hónapokig remek nézőszámokat produkált, arról nem is beszélve, hogy az azóta szinte (okkal) elhagyott 3D technika itt működött legjobban. Vizuális csoda, mely a mai napig fantasztikusan néz ki, ám karaktereiben, cselekményében sok kritika érte. Miután elszállt a Pandora okozta rózsaszín, vagy inkább kék köd a szemünk elől, nyilvánvalóvá vált, sci-fi-köntösbe bújtatott Pocahontas és Farkasokkal táncoló elegyet látunk, mely működik, de amit a technológián kívül nyújtani tudott, az nem volt túl acélos. 

A víz útja alcímű második rész félelmetes tempót diktál, mely a több mint háromórás játékidőt tekintve kifejezetten meglepő. Jake ad egy gyorstalpalót az új életéről, a családjáról, majd az emberi megszállásról. Szó se róla, hamar ráhangol a világra, ám borzasztó felületesen teszi mindezt. Nem érezni az idő múlását, a két szülő semmit nem öregszik, míg a gyerekeik lassan felnőnek. Nem érződik indokoltnak ez a fajta kapkodás, el lehetett volna időzni az erdőlakó Na’vik hie­rarchiáján, Jake eddigi életén és így tovább. Cameron nyilván nem erre kívánta helyezni a hangsúlyt, s hősét, illetve annak famíliáját önkéntes száműzetésbe küldi a vízközelben élő fajtársai törzséhez. Ettől kezdve vesz új irányt a cselekmény, ami ismerős lehet az első részből, gondolok itt a másféle közegre, ismerkedésre, beilleszkedésre, a formula viszont működik. Nagy szerepet kapnak a gyerekek, a szülőkhöz való hozzáállásuk, a jellemük változása. A szálak lassacskán összeérnek, az egykori emberből vált Na’vinak nincs megnyugvás, és az összecsapás elkerülhetetlen a megszállókkal. 

Bizonyos döntések megkérdőjelezhetők, a logikát néha sutba dobják, és annyira építenek a folytatásra, hogy Kiri (Sigourney Weaver) karakterének képességei, dilemmái szinte légből kapottak. Az első harmad erdei képei is csodásan festenek, a lényeg azonban a víz, illetve annak élővilága. Cameron nem ült a babérjain, és egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan mű létezik, mely ilyen mértékben képes kompenzálni a hiányosságait a látvánnyal. Az Avatar második felvonásának sikerült a nagybetűs mozivarázs, és nincs kétségem, a közönség kegyeit is elnyeri majd a Na’vik vízi kalandja.